2013. I-VI
 

Az első bécsi döntés - 70 év távlatából
Czettler Antal

(A trianoni sokk és annak következményei) Az 1920. június 4-én aláírt trianoni szerződés a Magyar Királyság területét, amely 1918 előtt Horvátország nélkül 282 ezer km2-t tett ki 93 ezer km2 –re csökkentette. Az ország lakossága 18,2 millióról 7,2 millióra zsugorodott s több mint 3 millió magyar került idegen uralom alá: 1,7 millió román, 1 millió csehszlovák, s kerek félmillió jugoszláv fennhatóság alá. A brutálisan végrehajtott területcsonkítást súlyosbította az a körülmény, hogy az un. utódállamok maguk is heterogén jellegűek voltak s az uralmuk alá került nemzeti kisebbségeik autonómiára irányuló igényeit nem óhajtották kielégíteni. A Habsburg-Monarchia feldarabolása után egy több nemzetből álló föderáció létrehozása lett volna célszerű, de a győztes hatalmak által támogatott utódállamok mereven elleneztek minden föderatív megoldást. Különösen a Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságból alakult Jugoszlávia fennhatósága alá került népeket nyomták el meglehetősen brutális módon. Kedvezőbb volt a Csehszlovák Köztársaság uralma alá került nemzeti kisebbségek helyzete, de e polgári demokráciának tekinthető államalakulást vezetői sem tartották be azokat az ígéreteket, amelyeket az államalapító Thomas G. Masaryk professzor tett az emigrációban. Jóllehet az uralkodó cseh nemzet létszáma az 50%-ot sem érte el, a történelmi gyökerek nélküli új állam nemcsak az uralma alá került németeknek, magyaroknak, lengyeleknek és ruténoknak nem adta meg a nekik megígért jogokat, de az „államalapítóknak” tekintett szlovákoknak sem.
A békeszerződés Magyarországra vonatkozó rendelkezéseit súlyosbította, hogy a magyar hivatásos hadsereg létszámát 30 ezer főre korlátozták, nehéztüzérség és katonai repülőgépek fenntartását a békeszerződés megtiltotta. Ezen túlmenően az elveszett háború, az 1918-as őszirózsás forradalom, majd az azt felváltó vörös diktatúra, s végül az ország jelentős részeinek román megszállása súlyos gazdasági és társadalmi válságot eredményezett. De a legsúlyosabb következménye a trianoni szerződésnek a súlyos területveszteség volt. A modern korban ugyanis minden impériumváltozás mélyreható változásokat vált ki az elszakított terület társadalmi és politikai struktúrájában.
Igaz, a békeszerződés formálisan helyreállította az ország szuverenitását, amely a Habsburg-ház uralma alatt többé-kevésbé korlátozott volt. E korlátozás az 1867-es Kiegyezés után is fennállott. De a Kiegyezés után magyar államférfiak erős befolyást gyakoroltak a kettős monarchia külpolitikájára. Elég, ha ebben az összefüggésben Andrássy Gyula és Tisza István nevét idézzük emlékezetünkbe. Bizonyos mértékben Magyarország nagyhatalmi szerepet játszott az európai hatalmak koncertjében. A monarchia feldarabolása után Magyarország lesüllyedt a jelentéktelen kisállamok színvonalára.
Az 1945-ös összeomlás és főleg az 1947/48-ban bekövetkezett kommunista hatalomátvétel után a trianoni békeszerződés revíziójára irányuló törekvéseket a marxista ihletésű történelemírás úgy állította be, mint az „uralkodó osztályok” politikáját. E felfogás szerint a politikai elitet alkotó rétegek, az arisztokrácia, a dzsentri, a felső középosztály az ország súlyos szociális problémáiról a soviniszta propaganda felélesztésével akarta a figyelmet elterelni. Ezt az elméletet a rendelkezésünkre álló okmányok és dokumentumok nem erősítik meg. A revízió eszméjét a legszélesebb közvélemény támogatta. Ezzel szemben azok az államférfiak, akik az európai külpolitika bonyolult összefüggéseit jól ismerték (mint pl. Bethlen István, Teleki Pál, Kánya Kálmán) ismereteik alapján inkább mérsékelt politikát igyekeztek folytatni, és ennek érdekében népszerűségük csökkenését is számításba vették.
Magyarország későbbi tragédiája arra vezethető vissza, hogy Trianon revíziójára csak az újabb világkrízis kibontakozása idején került sor, amikor a nemzetiszocialista Németország dinamikussá váló külpolitikája lehetővé tette az európai status quo megváltoztatását. A Harmadik Birodalom nemzetiszocialista ideológiája azonban ellentétben állt mind a kereszténységgel, mind a nyugati civilizáció humanista hagyományaival, így a Szent István-i gondolaton alapuló ezeréves magyar állameszmével is.
Bár a revízió megvalósítása az egész társadalom célkitűzése volt, a revízió mértékét tekintve erős eltérések uralkodtak a közvéleményben. A minimális revíziós program elsősorban az idegen uralom alá került magyar kisebbségek helyzetének javítására irányult. 1938-ig a különböző magyar kormányok erre a törekvésre összpontosították figyelmüket. Az un. etnikai revízió, vagyis a magyarlakta területek visszacsatolása 1938-ban került előtérbe, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az un. integrális revízió, vagyis a régi Nagy-Magyarország helyreállítása nem valósítható meg.
Egyébként az integrális revízió hívei is két táborra oszlottak. Az arisztokrácia, a művelt középosztály, amely rétegek szóvivői Bethlen István, Teleki Pál és Szekfű Gyula történész voltak, az 1918-ban szétdarabolt Nagy-Magyarország helyreállítására törekedtek, de meg voltak arról győződve, hogy az 1867 és 1918 között fennálló – bizonyos fokig centralizált – liberális egységállam helyreállítása lehetetlen. Felfogásuk szerint Nagy-Magyarország helyreállítása csak föderáció formájában valósítható meg. E föderáció a magyarság vezetése alatt egyenrangú nemzetekként magában foglalta volna az autonóm szlovák, rutén, román, erdélyi szász és bánáti sváb területeket. E nézet szerint egy ilyen föderáció megfelelt volna az országalapító Szent István király elgondolásainak. Szerintük az 1867 utáni liberális egységállam centralizáló törekvéseivel eltért az un. „Szent István-i állameszmétől”.
A közvélemény széles rétegei is a régi Nagy-Magyarország helyreállítására törekedtek, de nem helyeselték a nemzetiségeknek adandó széles körű autonómia gondolatát. Ennek az elgondolásnak markáns képviselője Gömbös Gyula volt.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969