2013. I-VI
 

Gondolatok a Vajdaság oktatásügyéről
Kapronczay Károly

A kisebbségben élők nemzeti azonosságtudatának formálódása nemcsak az adott „kisebbség” számára lényeges, hanem az anyaország szempontjából is fontos, főleg az anyanyelv és a nemzeti történelem oktatásának vonatkozásában. Ez a probléma rendkívül összetett, hiszen negatív vonatkozásai felgyorsíthatják az asszimiláció folyamatát, pozitív tényezői valóban hidat és kölcsönös megértést építhetnek népek és nemzetek között. Különösen fontos ez nekünk, magyaroknak, hiszen az első világháborút lezáró trianoni, majd az 1947. évi párizsi békeszerződés óta a magyar nyelvet beszélők legalább egyharmada a magyar állam határain kívül kénytelen élni. A nemzeti azonosságtudat formálódása –– gyengülése vagy erősödése –– senki számára nem lehet közömbös, főleg akkor, ha a magyar kisebbség a magyar nemzeti múltat merőben másképpen megítélő állam területén él, az a szülőföldje, ott éltek ősei, oda köti minden rög, s ott tervezi jövőjét. Az adott állam hűséget kíván tőle, mint állampolgárától, miközben –– gyakran feloldhatatlan ellentétként –– a „kisebbségi magyar” a magyar nemzet tagjának is érzi magát. A nemzeti azonosságtudat kiformálódásának legfőbb kohója a család és az iskola, az oktatási intézményrendszer, ahol a formálódó értelem a tudást, az ismeretek tömegét szívja magába. A demokratikus iskolarendszer összhangba hozhatja és feloldhatja az ellentéteket, tudomásul veheti az eltérő anyanyelvet, az érzelmi kötődéseket, saját követelményei mellett teret enged a kisebbség anyanyelvi és nemzeti azonosságtudata oktatásának is. Az előbbi kép túl ideálisnak tetszik, az elmúlt hét-nyolc évtized a kisebbségi sorban élő magyaroknak –– az esetek többségében –– megvalósíthatatlannak bizonyult.
A hazai történelemoktatást formáló szakemberek a Magyar Tudományos Akadémia kebelén belül működő –– más országok tudományos akadémiáival közös –– történettudományi vegyes bizottságokon keresztül igyekeztek figyelemmel kísérni a másik ország történelemoktatásában kirajzolódó „magyar képet”, nevezetesen azt, miképp mutatkoznak meg a magyar történelem legfontosabb eseményei, történelmi személyiségeinek értékelése az adott ország történelemoktatásában. Ez a tevékenység meddő próbálkozásnak bizonyult, hiszen a „hibajegyzékeken és javaslatok” megtételén kívül semmi sem történt. Nem a közömbösség, hanem a politikai akarat volt a döntő, így valóban nem történt semmi. A politikai közömbösség feleslegessé tette ezt az igen lényeges tevékenységet, miközben –– ezt nem tükrözik a megmaradt jegyzőkönyvek –– aggaszó hírek és megcáfolhatatlan adatok halmozódtak fel. Főleg a felvidéki, az erdélyi és a délvidéki magyar iskolák történelemoktatásával kapcsolatban vannak riasztó adataink: tenni ellenük alig lehetett, legfeljebb –– tisztelet a bátraknak –– néhány hazai tankönyvet vagy történelmi feldolgozást (ezek sem voltak a legkiválóbbak) lehetett „kicsempészni”. Döbbenetes dolgokról lehetett hallani, s szomorúan kellett tudomásul venni az asszimiláció folyamatát, illetve a határon túl élő magyar ifjak szerény magyar történelmi ismereteinek tényét is. Ez az 1970-es évek közepéig egy „átlagos magyarországinak” nem volt kirívó dolog, hiszen szerény volt a turistaforgalom, inkább mi, mint a környező államokból utaztak külföldre.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969