2013. I-VI
 

A titokzatos pártus lovasnépről és az esetleges magyar őstörténeti összefüggésekről
Csajághy György

Aki egy kicsit is érdeklődik e témakör iránt, netán a szakirodalomban utánanéz a hajdani Pártus Birodalom határainak — és a pártus uralkodók által befolyásolt térségnek —, hamar kiderítheti, hogy nemcsak a Kaszpi-tenger térségének délkeleti területeire terjedt ki, hanem nyugati-délnyugati és déli irányban is; az ókori Plinius szerint a Perzsa-öböltől a Kaszpi-tengerig és egészen a Kaukázusig.
Götz László A. von Gutschmidre hivatkozva közli, hogy a Kr. e. I. században az Azovi-tengertől az Indusig húzódó hatalmas területen több — szám szerint öt — pártus részkirályság létezett: Pártia, Média, Örményország, Szkítia (a Kaukázustól északra) és Baktria területén, s az utóbbi fennhatósága kiterjedt az Indus vidékére is.
A „pártuskérdés” azonban a földrajzi vonatkozásoknál sokkal összetettebb. E helyütt a pártusokkal összefüggő gondolatkör rendkívül bonyolult és szerteágazó szálainak mindössze néhány adalékára utalok, pusztán azért, mert e rövid írás keretei a téma bővebb kifejtését nem teszik lehetővé. Ugyanakkor feltétlenül szükséges pár szót ejteni e népről, mert sok a félreértés körülötte, s nem zárom ki a szándékosan leegyszerűsítő jellegű ferdítéseket sem.
A pártusok kifejezett irániságának –– nyilván ezzel együtt az állítólagos indogermánságának vagy indoeurópaiságának –– megkérdőjelezése tekintetében kiindulópont (vagy ha úgy tetszik, egyfajta vezérfonal) lehet az is, hogy a nyelv, a kultúra, valamint a különböző népek vérségi-genetikai összetartozása nem mindig fedi egymást tökéletesen; nem is beszélve a nyelvi hatás vagy a nyelvváltás útvesztőiről, esetleg arról a tévedésről, amikor egy régi történeti időben élt népről — vagy a nép egy ágáról — néhány neki tulajdonított töredékes nyelvi emlék alapján mondják ki „halálos” bizonyossággal hovatartozását. Néhány „csőlátású” nyelvész ugyanis gyakorta hajlamos figyelmen kívül hagyni az egyik alapvető fontosságú problémát, nevezetesen a néppé válás, vagyis az etnogenezis hallatlanul bonyolult szálait és annak folyamatát. Nagy Géza, Götz László, Bakay Kornél és mások már rámutattak ilyen esetekre, például a szkíták állítólagos (és kizárólagos) iráni nyelvének vonatkozásában.
A pártusok iránisága esetében a probléma valahol ott kezdődik, hogy többen összetévesztik őket a perzsákkal, aminek több oka van. Ebben — többek között —közrejátszhat a perzsák Indiába vándorolt párszi nevű népcsoportjának neve is. (A párszi név ugyanis halványan emlékeztet a pártus szóalakra.) A „hivatalostól” eltérő nézetű történészek és egyéb, a magyar őstörténettel foglalkozó kutatók körében viszont köztudomású, hogy az iráni nyelvet beszélő (és iráninak mondott) perzsák a pártusokat maguktól idegennek tekintették, pedig az utóbbiak — állítólag — szintén iráni nyelvet beszéltek. (Idevonatkozó források nyomán többen utalnak erre.) Akkor vajon kik a „valódi” irániak? S honnan tudható, hogy a pártusok pontosan milyen nyelvet beszéltek? S vajon mennyire lehetünk bizonyosak abban, hogy a pártusok kizárólag egy nyelvet beszéltek?


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969