2013. I-VI
 

Beust, Hohenwart, Andrássy és a lengyelkérdés
Tefner Zoltán

Ausztria–Magyarország a dualizmus létrejöttétől kezdve a bukásig mindvégig viselte azt a jellegzetes bélyeget, hogy a Habsburg-ház birtoka, ennek következtében –– mint sajátos politikai egység –– újabb kudarcként élte át a poroszok diadalát: a birodalom politikájának átértelmezésére kényszerült. Hamarosan kiderült, hogy a továbbiakban a régi szereplők közül sokan már nem tudnak közreműködni. Beust 1871 májusában emlékiratot nyújtott át a császárnak. Conrad Ferdinand Beust az 1866-os königgrätzi katasztrófa után az uralkodó hívására szász szolgálatból osztrák–magyar szolgálatba lépett át, s lett a birodalom külügyminisztere. Valamint –– s ez kevésbé tudott dolog –– 1867 februárjától néhány hónapig a dualista Monarchia nyugati, tehát ciszlajtániai részének miniszterelnöke is volt. Közismert, hogy az alatt a pár év alatt, amíg a külügyeket vezette, elszánt harcban állt a rivális Északnémet Szövetséggel, s személyesen is ádáz ellenfélként küzdött Bismarckkal, a szövetség kancellárjával és szellemi vezérével. Beust emlékirata mindent másként interpretált, miként korábban volt, s miként ő maga korábban értelmezte a dolgokat. Kijelentette, hogy a prágai szerződés, amelyre a Monarchia 1866 óta alapozott, végérvényesen semmissé vált. Nem volt már többé nemzetközi jogi alap arra, hogy a birodalom legalább az Északnémet Szövetség által be nem kebelezett délnémet államokban befolyást gyakoroljon, s a németországi uralomnak legalább egy részét megtartsa. De Beust ennél is továbbment. A memorandumnak ugyanis volt két másik, a belpolitikára és a külpolitikára egyaránt érvényes megállapítása. Az egyik elismerte, hogy a Monarchia német lakosságával szemben nem folytatható többé németellenes politika, mert a megnövekedett német túlsúly az európai kontinensen ezt a külpolitikát veszélyes belpolitikai helyzet kialakulására vezetné. A másik megállapítás sokkal kedvezőbben és örvendetesebben hangzott: a német illúziók eltűnésével már nincs semmi akadálya a Poroszországgal, azaz a Német Császársággal való kibékülésnek. Az elsöprő német diadal könnyen a kiúttalanságot és a pesszimizmust szuggerálhatta volna. Beust számára azonban –– ismert politikusi alkata következtében –– egy ilyen sarkos fordulat sem volt lehetetlen. Sőt, nagyon is elképzelhető az előzmények ismeretében. Nem tartozik tárgyalásom lényegéhez, ezért csak mellékesen jegyzem meg: a poroszokkal való párbeszéd már 1870 januárjában, a nyílt francia–porosz konfliktus első napjaiban elkezdődött.
Beust –– miként pályafutása során bármikor –– ismét a hasznosság oldaláról közelítette meg az új helyzetet, s úgy képzelte, a két konzervatív hatalom együttműködése akkor lenne igazán gyümölcsöző, ha „gátat jelentene” az Európában terjedő forradalmi hullám ellen. Ezek a számítások egyetlen európai kormányt sem hagyhattak hidegen az új osztrák politika e pontja iránt, hiszen a porosz megszállás után Párizsban elhatalmasodó vörös uralom komoly gondokat okozott legtöbbjüknek. Beust elgondolásához már csak egy lépésnyire állt a kritikus harmadik konzervatív hatalomnak a kommunizmus elleni harcba való bekapcsolása. Ez a hatalom Oroszország volt. A háború alatt megromlott orosz kapcsolat megjavítását Beust porosz közvetítéssel remélte, s ami az oroszok kommünellenes terveit illeti, ugyancsak nem számított rosszul. 1870 augusztusában a párizsi kommünárok sikerei miatt Pétervárott is megszólaltak a vészharangok. Ha belepillantunk abba az 1870. augusztus 14-ei orosz javaslatba, amelyet még Chotek pétervári osztrák–magyar követ hozott feljegyzés formájában Bécsbe a Gorcsakov orosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokról, láthatjuk, hogy az egyik pontban az oroszok egyértelműen felajánlották a nemzetközi forradalom elleni közös fellépést. Igaz, Gorcsakov javaslata a forradalommal szinonim „lengyel felforgatással” volt egyenlő, de a konzervatív kormányok sehol sem tettek ebben a kérdésben nemzeti különbségeket. A javaslat alapján az együttműködést bármikor ki lehetett terjeszteni a párizsi kommün hatásainak leszigetelésére.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969