2013. I-VI
 

Magyar világörökség
Frideczky Frigyes

„A világörökség-egyezményt 1972-ben fogadta el Párizsban az UNESCO, válaszként a kulturális és természeti értékeket fenyegető globális veszélyre és arra a körülményre, hogy számos ország sem elegendő anyagiakkal, sem tudományos vagy technikai eszközökkel nem rendelkezik ahhoz, hogy megoldja védelmüket. Az egyezmény, amelyhez Magyarország 1985-ben csatlakozott, olyan természeti és kulturális javak védelmét hivatott szavatolni, melyek kiemelkedő, egyetemes érdekeket képviselnek” –– írja bevezető ajánlásában dr. Tardy János egyetemi tanár, az Európai Természetvédelmi Központ alelnöke, az UNESCO Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság Természeti Albizottságának elnöke. Különös megtiszteltetés és számottevő szakmai-diplomáciai eredmény, ha egy méreteiben olyan kis ország, mint hazánk, néhány év alatt nyolc világörökségcímhez jut. Az első sikeres lépéseket a magyar érdekek képviselői 1987-ben tették meg. Ekkor került a listára Budapest Duna-parti látképe és a Budai Várnegyed (amely 2002-ben kiegészült az Andrássy úttal és történelmi környezetével). Ugyancsak ebben az esztendőben vették fel a hollókői „élő skanzent”, az ófalut és táji környezetét. 2003 májusában az UNESCO Világörökség Bizottság újabb helyszíneket vett fel a „kitüntetettek” listájára. A legújabb bővítésekkel jelenleg százhuszonkilenc ország hétszázötvennégy helyszíne szerepel az irigyelt világörökségi helyszínek sorában. Abban, hogy Magyarország természeti értékeivel is megállja a helyét a nemzetközi „szakmai ítélőszék” bírái előtt, a megfelelő országképviselet, a Nemzeti Bizottság létrehozása, a nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítése és ápolása, nem utolsósorban pedig a megszállott tenni akarás és a sikerbe vetett hit szükségeltetett. 1995 és 2002 között további hat magyarországi helyszín nyerte el a büszke címet –– fogalmaz a továbbiakban a szerző.
Magyarország tehát kilenc helyszínnel szerepel a világörökség listáján, az említettek mellett az Aggteleki-karszt barlangvilágával, az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátsággal és közvetlen természeti környezetével, a Hortobágy szikes pusztájával, Pécs (Sopianae) ókeresztény emléképületeivel, a Fertő tóval és környékével, az ottani épületek kulturális értékeivel, valamint a tokaji borvidék lejtőivel és falvaival. A rendkívül szép, reprezentatív kiállítású könyvet Murányi Zsuzsa tervezte és Gáspár Zsuzsa szerkesztette. A felvételeket kilenc kiváló magyar fotóművész készítette, de felhasználták az MTI-központ képeit is.
Ezt a szép albumot mindenki örömmel fogadta, akihez eljuthatott, s kedvtelve lapozgathatja szerettei körében. Valamennyien büszkék lehetünk ezekre a városrészekre, művészeti emlékeinkre, tájegységeinkre –– de nem érhetjük be ennyivel. Felelősséggel is tartozunk értük. Érdemes minél jobban, minél mélyebben megismernünk és megszeretnünk „őket”, mint mindünk megbecsült és féltve őrzött örökségét, s ki-ki, amennyire tőle függ, mint édes gyermekeit óvja, ápolja, hogy épségben, a legjobb-legszebb állapotban adhassuk át gyermekeinknek, unokáinknak: az utánunk jövő nemzedékeknek.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969