2013. I-VI
 

Winston Churchill történelmi szerepe a második világháború alatt I.
Czettler Antal

Tanulmányom első részében Churchill családi hátterével, ifjúságával és kormányra lépése előtt játszott politikai szerepével is foglalkozom. Mégis, elemzésem központi témája inkább annak vizsgálata, valóban oly nagy államférfi volt-e Churchill, mint amilyennek a tengelyhatalmak feletti totális győzelem eufóriájában szinte ellentmondást nem tűrően megítélték, vagy azoknak a (főleg brit) történészeknek van-e igazuk, akik sok tekintetben megkérdőjelezték a volt miniszterelnök igazi államférfiúi nagyságát (lásd például Basil Liddell Hart, Alan John Taylor és John Charmley műveit).
Vitathatatlan, hogy Churchill 1940-ben, amikor a francia vereség után Hitler látszólag Európa urává vált, lelkesítő beszédeivel és hajthatatlan álláspontjával lehetővé tette, hogy Anglia egy éven át egyedül harcoljon Németország ellen. Fel kell azonban vetnünk a kérdést: nem volt-e igaza Lord Halifaxnek, Richard Austen Butlernek és a brit külügyminisztérium, a Foreign Office ama munkatársainak, akik szerint legalább meg kellett volna ismerni a német békeajánlatokat? Churchill ugyanis hallani sem akart róluk. Roosevelt elnöknek írt levele alapján attól félt, hogy a németek az angol flotta átadását fogják kérni. Ez azonban véleményem szerint indokolatlan félelem volt, ilyen feltételt a németek a franciákkal kötött fegyverszüneti egyezménybe sem vettek be. Amint tehát látni fogjuk, Churchill e lépésével a nála sokkal erősebb, antikolonista Egyesült Államokhoz kötötte Anglia sorsát. E szövetségnek az egyik, a világ egyensúlyára nézve káros következménye a Brit Birodalom lassú felbomlása lett.
Mielőtt rátérnénk Churchill második világháborús szereplésének részleteire, érdemes futólag megismernünk a politikusnak a harmincas évek közepe táján hirdetett nézeteit. Joseph Beck lengyel külügyminiszter említi emlékiratban, hogy 1936–37 telén Cannes-ban, ahol tüdőbetegsége miatt minden télen néhány hetet eltöltött, többször volt alkalma hosszas beszélgetéseket folytatni Winston Churchill-lel. Ami a Hitler részéről fenyegető veszélyt illeti, abban teljesen egyező állásponton voltak, de amikor Beck fejtegetni kezdte, hogy szerinte a Szovjetunió a világ békéjére nézve sokkal veszélyesebb, mint Hitler, Churchill nem értett vele egyet. Bár nem tagadta a kommunista veszélyt, a régi cári orosz imperializmus képviselőit látta a Szovjetunió vezetőiben, s többször kijelentette, hogy Európának — a német veszély ellensúlyozása érdekében — szüksége van az oroszok barátságára.
Bevezetésképp szeretném az olvasó figyelmébe ajánlani Jan Huizingának, a nagy holland kultúrtörténésznek ama tételét, amelyet már több tanulmányomban idéztem, mivel történelmi elemzéseim vezérfonalának tekintem: „A történésznek nem szabad kutatási tárgyával szemben determinista álláspontot elfoglalnia. Állandóan bele kell élnie magát a múlt olyan pillanatába, amikor a felmérhető tényezők még különböző eredményekre vezethetnek. Ha Szalamiszról ír, akkor még lehetséges, hogy a perzsák győzni fognak.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969