2013. I-VI
 

Szociológia határokon át. Európai perspektívák
Saád József

Balla Bálint tavaly töltötte be hetvenötödik életévét. Úgy adódott, hogy az utóbbi években többször is alkalmam volt a magyar kollégákat mindig érdeklődéssel fogadó társadalomtudóssal, a Berlini Müszaki Egyetem nemrég emeritált professzorával beszélgetni. Pályája (munkajogilag) aktív —– s fordulatokban ugyancsak gazdag —– évtizedeire visszatekintve többször is utalt arra, hogy a német szociológusok szakmai közösségébe hamar betagolódott ugyan, végigjárta az akadémiai és a tanári előmenetel szokásos lépcsőfokait, sok szempontból mégis kívülállónak érzi magát. Írásait olvasva feltűnő a diszciplináris határterületek iránti érzékenysége, amely gyakran a kurrens elméleti paradigmák és fogalmi rendek iránti érzéketlenséggel párosul. Szembeszökők a szociológusi szakmában szokatlan kérdésfelvetései, autonóm megközelítésmódjai, s az is, hogy — ha ismeri is az éppen érvényes trendeket — csupán a tiszteletkörök kedvéért nem igazítja hozzájuk mondanivalóját. Ellenben gyakran hagyatkozik olyan gondolkodókra (például Pitirim Sorokinra, eredeti nevén Pityirim Alekszandrovics Szorokinra), akikre, ha szociológusok voltak is, manapság már alig hivatkoznak, vagy éppen teljesen kívül esnek azoknak a körén, akiket a szociológiában a nagy elődök és a divatos kortársak között illik emlegetni. Nem elhatározás és nem valamiféle — az outsider pozíciójához ragaszkodó — elvi megfontolás kérdése ez a kívülállás, inkább a nem szokványos életpálya és szakmai karrier miatt alakult így.
Balla Bálint szociológusi pályája úgy kezdődött, hogy — már nem fiatalon, jó másfél évtizedes üzemi „külkeres” múltat maga mögött tudván — be akart kerülni a szociológusok közé. Ez az 1960-as évek közepe felé egyet jelentett a Hegedűs András körül szerveződő kis akadémiai munkacsoporttal. Hegedűs befogadta volna Ballát, az üzem azonban nem engedte el. Nem tudta átlépni azt a határt, amely szakmát szakmától elválaszt. Az államszocializmus militarizált munkaerő-gazdálkodásának korlátja elvágta őt a pályamódosítás lehetőségétől. Ekkor Balla átlépte az országhatárt, amely akkor még vasfüggönyként választotta ketté Európát. Münsterbe ment, ahol az egyetemen szociológiát tanulhatott, s közben a Dortmundi Szociológiai Kutatóintézetben munkát is kapott. A münsteri tanszéket és a dortmundi intézetet is Helmut Schelsky vezette, aki segítőkész jóindulattal fogadott minden érdeklődőt, a Kelet felől érkezetteket pedig — így Balla Bálintot is — külön pártfogásába vette. Schelsky volt a társadalomtudományi kutatás és képzés németországi fellegvárának számító bielefeldi központ megalapítója, a szociológusképzés hatvanas évekbeli expanziójának egyik tervezője. Az évtized végére azonban, a német szociológiában kizárólagosságra törő marxista kritikai irányzattól élesen elhatárolódván, teljesen elszigetelődött a szakmától, s „antiszociológus”-ként fejezte be pályáját, még Németországtól is távol, burgenlandi magányában. A „schelskyánus” címke meglehetősen rontotta a karrierkilátásokat, igyekezett is szabadulni tőle mindenki, aki csak tehette. Ballát a marxizmushoz és a marxista-leninista ideológia jegyében formálódott rendszerekhez éppen elég valóságos élmény kötötte ahhoz, hogy ne igyekezzék beállni sorba, ne tagolódjon be a kritikai szociológia főáramába. Ez akkor egyet jelentett a szakma határain kívülre kerülés kockázatának vállalásával. Ballát ez nem foglalkoztatta: magyar szociológus akart lenni, akkoriban az egyetlen diplomás szociológus Magyarországon. Nem engedték: hiába kérte útlevele meghosszabbítását, visszafelé már nem léphette át a határt. Akarta, nem akarta, német szociológus lett belőle, az emigráns helyzetben gyökerező korlátozottságokkal. Igyekezett sajátos élethelyzetét tanult szakmájában tematizálni.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969