2013. I-VI
 

A kulturalizmus szerepe a biztonsági tanulmányokban és a nemzetközi kapcsolatokban
Barsi Boglárka

(A biztonsági tanulmányok fejlődése) Ha a biztonsági tanulmányokat mint a háború természetét, okait, hatásait és megelőzésének módját vizsgáló elméleteket definiáljuk, akkor megjelenésük kezdetét a két világháború közötti időszakra tehetjük, habár a második világháború, a nukleáris forradalom és a hidegháború megjelenése adott igazi lökést a tudományterület fejlődésének (Miller, 2001).
Quincy Wright könyve, a Study of war, amely 1942-ben látott napvilágot, a húszas években elkezdett kutatás eredménye volt. Ebben az időszakban úgy vélték, hogy a demokrácia, a nemzetközi együttműködés, a választott bíróságok, a nemzeti önmeghatározás, a leszerelés és a kollektív biztonság a legfontosabb eszköze a nemzetközi béke és biztonság elérésének (Baldwin, 1996). Wright a háborút nem annyira az államvezetés eszközeként, hanem elsősorban megoldandó problémaként, legyőzendő „betegség”-ként értelmezte (Wright, 1965). Néhány szerzőt (például Dunnt vagy Spykmant) nem számítva a katonai erő használatát mint a nemzeti biztonság támogatásának eszközét ebben az időszakban elhanyagolták. Ez lényeges különbség az 1940 utáni évekhez képest.
A második világháborút követő évtizedben már nyilvánvaló volt, hogy az államvezetésnek fontos eszköze a katonai erő, de a nukleáris eszközök használata és az elrettentés még nem jelent meg olyan súllyal, mint a későbbi évtizedekben. A biztonságot nem tekintették az államok elsődleges céljának, hanem csak egynek a sok közül, amelynek fontossága államtól és történelmi időszaktól függően változik (Brodie, 1949). Emellett úgy vélték, hogy a nemzeti biztonság katonai és nem katonai eszközökkel egyaránt elérhető.
Az 1955 és 1965 közötti időszak volt a biztonsági tanulmányok „aranykora” (Gray, 1982). A középpontban a nukleáris fegyverek, a fegyverzet-ellenőrzés és a korlátozott háború állt. A fő kérdés az volt, hogyan használhatók a tömegpusztító eszközök a nukleáris válasz kockázata nélkül. 1965 után azonban a biztonsági kérdésekkel foglalkozó, zömmel amerikai kutatók figyelmét a vietnami háború kötötte le, így a jórészt a hidegháborúval, az amerikai–szovjet kapcsolatokkal és a nukleáris stratégiával foglalkozó biztonsági tanulmányok kora lehanyatlott (Baldwin, 1996). A hidegháborús enyhülés pedig lehetőséget adott olyan új kérdések vizsgálatára, mint a gazdasági függőség vagy a harmadik világ szegénységi problémái.
A hidegháborús feszültség fokozódása (az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején) ismételten a biztonsági kérdésekre fordította a figyelmet, a nemzetbiztonsági témákat azonban felváltották a nemzetközi biztonsági ügyek, habár sokak szerint csak az ötvenes évek témái (katonai egyensúly, elrettentés, nukleáris fegyverek) kerültek új megvilágításba.
A hidegháború vége és a Szovjetunió összeomlása új kihívások elé állította a biztonsági tanulmányokat is. Voltak, akik úgy vélték (Baldwin, 1996), e tanulmányok olyan szorosan kapcsolódtak a hidegháborúhoz, hogy az új világrend kialakulásával kiüresednek. Több mint egy évtizeddel a Szovjetunió összeomlása után azonban úgy tetszik, hogy — habár nagymértékben megváltozott — a biztonsági tanulmány nem tűnt el a nemzetközi politika palettájáról (Miller, 2001), sőt, hozzájárult a konstruktivizmus felemelkedéséhez, a kognitív és társadalompszichológia, valamint a szervezetelmélet megjelenéséhez.
A kutatás középpontjába olyan fundamentális témák kerültek, mint a hidegháború utáni új világrend kérdései. Teret kaptak a harmadik világ problémái, a polgárháborúk, az etnikai konfliktusok, a gazdasági szankciók, a környezet, az erőforrások szűkössége és a konfliktusok kapcsolata, valamint a demokratikus béke koncepciója (Jervis, 1991/92, Friedberg, 1993/94, Ballentin, 1996, Pape, 1997).


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969