2013. I-VI
 

Fenyegetettség és ígéret között
Molnár Csilla

A kutatás következő szakaszában egy másik határ menti község, Kópháza lakói között folytattuk a kutatást. A község helyzete és sorsa érdekes párhuzamokat, de eltéréseket is mutat Ágfalvához képest. Mindkét település a nyugati határ mentén fekszik, az ott lakók életterét közvetlenül is érintette az egykori vasfüggöny, illetve a hozzá kapcsolódó, általában fél kilométer széles, úgynevezett határsáv, amelyet a belügyi és határvédelmi szervek négy évtizeden át, 1948–49-től 1989 kora őszéig szigorú zárlat és megfigyelés alatt tartottak. Mindkét falu egyforma távolságra, öt kilométerre van Sopron városától, s mindkét községet szinte kizárólag nemzetiségiek lakták a háború utáni évekig: Ágfalvát németek, Kópházát pedig horvátok. Az utóbbi tényből következett viszont a két falu eltérő történelmi sorsa is: míg a háború után Ágfalva lakosságának nagyobbik részét nemzetiségi hovatartozása miatt kitelepítették Németország nyugati felébe, s helyüket magyar beköltözők vették át, addig Kópházát ilyen drasztikus beavatkozás nem érte, sorsára inkább a lassú, részleges asszimiláció és a közeli városlakók irányából való folyamatos betelepülés lett jellemző. Hozzá kell még ehhez tenni, hogy a két falu fekvése csak topográfiai értelemben hasonló. Ágfalva Soprontól öt kilométerre nyugatra fekszik, a várost is magában foglaló, a trianoni határ által kirajzolt „zsák” végében, míg Kópháza a Sopront az országgal összekötő főút mentén található, vagyis az említett zsák „szája”. Sorra fekszenek mellettük a határ túloldalán a német, illetve horvát ajkú testvérközségek, de míg Ágfalván az ezredfordulóig nem létesült határátkelőhely, addig Kópházán, már a kádári konszolidáció idején, nemzetközi határállomás épült.
A fentebb sorra vett előzmények és körülmények miatt várható volt, hogy a kópházi elbeszélők másképpen viszonyulnak történelmi közelmúltjukhoz és jelen helyzetükhöz, mint ágfalvi adatközlőink. Ez az előfeltevés részben beigazolódott, ugyanakkor megerősítést kapott egy régebben felismert összefüggés is, amely szerint a személyes életsors fontos egyéni mozzanatai a közösség viszonylag homogénnek hitt kommunikatív emlékezetéhez képest számottevő eltéréseket okozhatnak a narratívákban. Vagyis az azonos mikrokultúra révén kikristályosodnak ugyan a valamely adott időben rendelkezésre álló történetvázak, de az elbeszélések narratív csomópontjainak különbözősége miatt az egyének ugyanarról az életvilágról másképpen számolnak be.
Ágfalvi kutatásainkhoz képest a narrációs anyag többrétűségének érdekében megdupláztuk adatközlőink számát. Két nemzedékből választottunk három-három személyt, úgy, hogy egy házaspár tagjainak narratíváit vetettük össze az azonos életkorú személy hozzátartozók bevonása nélkül elmondott történetével. Az első háromtagú csoportban az egyének életkora nyolcvan év körüli, így legrégebbi élményeik a húszas évekből valók. Fiatal felnőttként élték meg a háborút és az azt követő éveket. A másik hármas csoport tagjai pedig a háború utáni években születtek, így kisgyermekként az ötvenes években szerezték első élményeiket, fiatal felnőttként pedig abba a nemzedékbe tartoztak, amelyet nagymértékben érintett a hatvanas–hetvenes évek fordulójának emigrációs hulláma, amikor az akkori huszonévesek tízezrei a lábukkal szavaztak nemet a kádári konszolidációra.
Vizsgálatunkban először az idősebb, nyolcvan felé járó nemzedék narratíváit vesszük sorra. Nyilatkozóink: H. L. és H. L.-né (házaspár), a hetvenes éveik végén járnak az interjú készítése idején (2000 decembere — 2001 januárja). A velük párhuzamba állított id. P. A. mindössze három-négy évvel idősebb a fenti két személynél, ám ez a csekélynek tűnő eltérés is egymástól különböző emlékezésszerkezetet konstruál. Id. P. A. ugyanis már hadköteles lett a háború során, az orosz frontra került, végigszolgálta a háborút, majd amerikai hadifogságba esett, míg a házaspár férfi tagja — éppen a néhány évnyi korkülönbség miatt — még kimaradt a háborúból, így a háborús élmények megléte, illetve hiánya más-más narratív struktúrát eredményezett. Paradox módon a két háború közötti kópházi életről, a határ menti világról a „fiatalabb” házaspár tagjai tudnak, illetve hajlandók emlékezni, id. P. A. narratíváját ellenben egyetlen eseménysorozat, a háború fokuszálja. Ő az előző éveket és a gyermekkort egy kurta félmondattal intézi el, míg H. L. és felesége szívesen időznek a húszas–harmincas éveknél. Ez azzal is magyarázható, hogy a narratív idő mindig az ember számára releváns idő, és cselekményszövésében ezek az úgynevezett narratív csomópontok, amelyek beágyazzák az esetlegességet a szükségszerűség vagy a valószínűség konfiguráló aktusába.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969