2013. I-VI
 

Gazdák és zsellérek
Kósa László

A magyar néprajz születésénél alapvető indíttatás volt azokat a forrásokat megszólaltatni, amelyek a nemzeti műveltség vélhetőleg legkorábbi, írásbeliség előtti rétegeit segítik megismerni. Társadalmi rétegeket kellett keresni, amelyek kultúrája az adott időszakban (XVIII. század vége, XIX. század eleje) meghatározó részben nem az írásbeliségen alapult. A korabeli országban így került a figyelem előterébe a lakosság túlnyomó többségét kitevő és nagy hányadban írástudatlan parasztság. Miután később kiderült, hogy a paraszti kultúra is történeti képződmény, amely nem, vagy csak egészen kivételes esetben őrizte meg azt, amit az idézett előfeltevés szerint meg kellett volna őriznie, fokozatosan háttérbe szorult a néprajzban az őstörténeti érdeklődés, de megmaradt a kultúrtörténeti megközelítés. A néprajzi kutatás a jelent hosszú ideig elsősorban azért vizsgálta, hogy korábbi — ám már nem feltétlenül a legkorábbi — időszakok műveltségét rekonstruálhassa. Mindez nem magyar sajátság, hiszen az alapgondolat földrészünk nagy részén, különösen középső és keleti területein több-kevesebb ideig áthatotta a néprajztudományt.
A tudománytörténetből jól ismert folyamat rövid felidézésre azért volt szükség, hogy pontosabban rámutathassunk egy sajátos ellentmondásra. A történeti elemzés céljából vizsgált jelen az idő múlásával egyszer csak történelemmé vált, s amikor ismét ráirányult a figyelem, pótolni kellett a korábbi mulasztásokat. Ha ugyan lehetett, mert ebben az értelemben utólag foglalkozni bármely tematikával rendszerint sok nehézséggel járt, s eltérő elvi-módszertani kérdéseket vetett fel. Mindemellett nem vitatható, hogy a néprajz ezzel a hosszú ideig űzött gyakorlattal pótolhatatlan, értékes munkát végzett, s Magyarország mindennapi kultúrájának múltjából — legalábbis a társadalom alsó rétegeit tekintve — napjainkban talán a legtöbbet tudja elmondani. Tegyük hozzá: ha a hiányolt kortársi vizsgálatok lezajlottak volna, az utólagos kutatás akkor sem nélkülözhető. A kortársi vizsgálat számos olyan mozzanatot rögzíthet, amelyet a történeti kutatás semmiképpen sem deríthet fel, a történeti kutatás „előnye” viszont az időbeli távolsággal járó, szélesebb körű áttekintési lehetőség és az időközben kialakult források többlete. Remélem, nem látszik olcsó megoldásnak, ha a kétféle kutatási szemlélet találkozását eszményinek nevezzük, mert sikeres megvalósulása ritka.
Balogh Balázs munkája az utóbbiak közé tartozik. Fontos tudományos teljesítmény, amely hitelesen elemzi egy Kisalföld-széli község, Táp gazdálkodását az 1920 és 1959 közé eső négy évtizedben. Nem felesleges emlékeztetni rá, hogy ebben az időben a mezőgazdaságból élők, a parasztok alkották az ország legnagyobb lélekszámú foglalkozási csoportját, bár lakossági hányaduk fokozatosan csökkenve ekkoriban került 50% alá. Nem volt komolyabb politikai erő, amelynek programjában — bár erősen eltérő hangsúlyokkal — ne szerepelt volna helyzetük javításának ígérete. Komoly szellemi irányzatok hivatkoztak rájuk, tették szóvá és sürgették társadalmi problémáik megoldását, amelyek az ország súlyos gondjai közé tartoztak. Sokaságuk miatt szinte lehetetlen pontosan összeszámlálni a vonatkozó könyveket, röpiratokat, tanulmányokat, újságcikkeket. Ezekből jól megismerhető ennek a vagyoni, műveltségi és gondolkodási szempontból nagyon is összetett tömegnek az élete. Mégsem túlzás állítani, hogy bennük olyan részletességgel viszonylag ritkán találkozunk, mint Balogh Balázs könyvében. A félreértést kerülendő sietek kijelenteni, hogy nem vonom kétségbe sem az akárhány kitűnő tudós értekezés vagy szociográfia igazát, sem pedig az érzelmeket felkavaró, tényfeltáró korabeli újságcikkek jogosultságát. Ez a könyv mást mond el, másról tudósít.
Az időkeret kezdőpontja országos hatású, a Magyarországot teljesen új helyzetbe taszító trianoni békeszerződés, a záró év helyi jelentőségű, a község erőszakos téeszesítését jelöli. A kettő nyilvánvalóan nem egyenrangú politikai esemény, nem is ezért esett rájuk a szerző választása, hanem mert az időintervallumot a folytonos magánparaszti gazdálkodás utolsó évtizedei töltötték ki, s az 1980-as, 1990-es években a legidősebb falubeliek erre az időszakra még megbízhatóan vissza tudtak emlékezni.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969