2013. I-VI
 

A hagyományról
Molnár Attila Károly

(1.) A hagyomány fogalma — mai használatával ellentétben — nem az antikváriusé, hanem nagyon is gyakorlati feladatra vonatkozik: az értelmes és helyénvaló cselekvés problémájára. Ha a hagyomány jelentése csak az lenne, amibe beleszorították — bő szoknya, bejgli és széki lassú —, akkor miért voltak és vannak igen éles viták körülötte, s miért a támadások ellene? A hagyomány talán olyasmi, ami bezárható egy szép nagy házba? A hagyomány a nyilvánosságot jelenleg uraló irányzatokkal — a vallási fundamentalizmussal, a posztmodern relativizmussal és a felvilágosult (fundamentalista) racionalizmussal — szemben álló ismeret- és cselekvéselméleti, ezért etikai és politikai fogalom. Arra a nem túl új keletű kérdésre adott válasz, hogy vajon miért cselekedjenek az emberek így vagy úgy, s miként tudnának helyesen és értelmesen cselekedni, vagy másképpen fogalmazva: mi alapján ítélhetjük meg magunk és mások fontosabb cselekedeteit? Bár a hazai közelmúlt terjesztette marxista világkép a gazdasági helyzet és érdekek elsődlegességét hangsúlyozta a cselekvések megértése szempontjából, e világkép mégsem tudta megoldani a politikai vagy a köznapi élet cselekvéseinek problémáját. Hiszen a történelmi szükségszerűség (vagy kései technokrata megfogalmazásban: a kényszerpálya), ha tudni véljük, mi is az, legfeljebb az osztályharc nevében elkövetett bűntettek és értelmetlenségek felelőssége alól menthet fel, de nem mentesít a soron következő értelmes és helyes lépés eldöntése alól. S még kevésbé oldja meg a köznapi élet cselekedeteinek problémáját. Az értelmes és helyénvaló politikai cselekvés megtalálásának kérdése természetesen nem merül fel akkor, ha megszűnik a politika, s helyette csak a csatlósi adminisztráció és „a dolgok igazgatásá”-nak technokrata eszménye marad.
Hazánkban a rendszerváltás — talán érthető módon — a radikális cselekvésfelfogás uralmát hozta el, hiszen a marxista gondolkodás vagy annak mutációja az aktuális csoport- vagy önérdek követésén túl semmilyen támpontot sem nyújtott az említett kérdésben. A radikális cselekvésfelfogás abból a képzetből indul ki, hogy a tapasztalattól mentes, tiszta, torzítatlan ráció (vagy megvilágosodás, hit) révén bármikor megtalálhatók a tökéletes cselekvések, s így kortól és tértől függetlenül képesek az emberek tökéletes vagy ahhoz közelítő viszonyokat, törvényeket alkotni. Az értelem-összefüggéstől mentes cselekvésnek, amely — hívei reményei szerint — képes felépíteni egy univerzálisan érvényes, örök, igazságos intézményszerkezetet, az elméleti előfeltevése gyakorta, sőt talán minden esetben az értelem-összefüggéstől mentes megismerés képzetével társult, s ez a megismerés képes lenne univerzális, biztos és bizonyítható tudásra szert tenni. Az univerzális, értelem-összefüggéstől mentes tudás (ráció) független a helyzettől, a beszélő személyétől vagy bármilyen tekintélytől. Elvileg idegen minden helyi kultúrával, a tapasztalatokkal és a köznapi élettel szemben. Talán azt mondhatjuk, hogy a konstrukciós törekvések jellemzően olyan ismeretelmélettel társulnak, amely lehetővé és kívánatossá tette az értelem-összefüggéstől mentes megismerés és tudás lehetőségét. A konstruktivisták szerint az újabb és újabb cselekvési helyzetekben az egyének — de legalábbis a kiválóbbak, a felvilágosultabbak — bármikor képesek visszatérni az értelem-összefüggéstől mentes gondolkodáshoz és cselekvéshez, s így bármikor képesek tiszta lappal újraalkotni a tökéletes társadalmi és politikai struktúrát, intézményeket, kapcsolatokat.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969