2013. I-VI
 

Pier Paolo Pasolini — a borzalmas teljesség költője
Biernaczky Szilárd

Az 1975-ben tragikus körülmények között meghalt Pier Paolo Pasolini holttestének, amelyet az olasz sajtó a „povero Cristo” (a keresztfáról leemelt „szegény Krisztus”) jelzővel illetett, nem kellett másfél évszázadig várnia a „méltó végtisztesség”-re. A Rómától nem messze eső ostiai úton borzalmasan összevert, majd gépkocsival többször elgázolt költő, író és filmrendező temetéséről a szeretett-gyűlölt Olasz Kommunista Párt gondoskodott. Pasolini művészi hagyatékát tulajdonképpen mindmáig zavar, értetlenség, kisajátítási kísérletek, félremagyarázások, egyoldalú ítéletek veszik körül hazájában és azon kívül egyaránt.
Byron költői műve egyáltalán nem jelentéktelen irodalmi teljesítmény, életének, attitűdjének ismerete nélkül azonban aligha közeledhetünk hozzá.
Pasolini szenvedélyessége, mindenkitől különbözni akarása: dühödt vitákra mindig kész közéleti szereplési vágya vagy nyíltan vállalt homoszexualitása, Svédországtól Arábiáig, Párizstól Afrikáig űző „lelki nomadizmusa” vagy nyugtalan kóborlásai a római szegénynegyed sikátoraiban mind alapvető dologról vallanak. Arról, hogy sokféle ellentmondással terhelt művészete aligha érthető meg magatartásmódja, a múlt század második felének valóságával való sajátos kapcsolata, az általa „neokapitalistának” bélyegzett európai kultúrában való totális kiábrándultsága, egyszóval „megélt élete” nélkül.
Byron — mint tudjuk — magas rangú angol családi környezetből indult, az irodalmat kezdetben csak afféle úri passzióként művelte. S ha meggondoljuk, valójában később sem a költészet maga lett elsőrendű élethivatásává. Szerencséje volt. Az ő százada, a szabadságmozgalmak korszaka kedvezett a nagy tetteknek, a hősi cselekedeteknek.
Pasolini gyerekkorát — apja katonatiszt lévén — állandó helyváltoztatás keserítette. S bár ifjú emberként bátyjával együtt részt vett az ellenállási mozgalomban, szellemi öntudatra ébredése időszakát a polgári környezet határozza meg. (Ezért is nem tudja megállni még Gian Carlo Ferretti, Pasolini egyik legjobb értője sem, hogy ne bélyegezze a költőt „romantikus-dekadens polgári értelmiségi”-nek.)
De milyen lehetősége van Pasolininek a háborús és a háború utáni években arra, hogy megtalálja a maga Görögországát? Hét évet tölt (1943–1949) Casarsa della Deliziában, édesanyja friuli szülőföldjén, ahonnan a vidéki paraszti élet mítosszá formálódó élményét viszi magával. S következnek a római tanároskodás évei, amelyekhez a borgate romane (római szegénynegyedek) lumpenproletár rétege, a római alvilág ad keretet.
Itt, ebben a környezetben válik lényegében „feloldhatatlan drámá”-vá Pasolini nagy dilemmája. Ugyanis a modern kapitalizmus, az úgynevezett „európai kultúra” kiúttalanságát diagnosztizálva sem képes (nem hajlandó?) a teljes elszakadásra, alapvető művészi hitvallása megakadályozza, hogy az „ideológiai ” választás útjára lépjen. Pedig minden erejével vágyik az idejétmúlt hagyományokkal szembeni „racionalitás”-ra. Ámde — gyermekkori élményeinek indíttatására — újra és újra kísérletet tesz a múltba való visszatérésre. Mint drámai társadalmi problémát éli át a római lumpenproletárok életét. Ugyanakkor műveiben az érettkor elpusztította „tisztaság” és „ártatlanság” friuli-anyai mítoszának témája örökös lélekvándorlás során mindig újabb és újabb arcban bújik elő.
Íme, ez tehát, amit Pasolininek a saját százada nyújthatott. A modern technikai társadalom kegyetlen valóságát, a borgate romane nyomorúságos világát, a társadalmonkívüliségét, ahol nemhogy hősies harcoknak, mindennapi normális tetteknek sincs helye, ideje. De hagyjuk most a byroni példázatot! Hiszen végül is minden párhuzam erőltetett. Őszintén meg kell vallanunk, azért éltünk vele, hogy már indulásképpen kiszabadítsuk Pasolini barokkos személyiségét a „XX. századi művész”-ről alkotott ideálkép bűvköréből. Hogy rádöbbentsük az olvasót, az olasz író és filmrendező figurája nem mérhető meg Martin du Gard, Thomas Mann, Pirandello vagy T. S. Eliot jól szabott öltöny mögé rejtett személyiségjegyeivel.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969