2013. I-VI
 

Az európai identitás gyökerei
Pelle János


Krisztus születésének idején még senki sem sejthette, hogy Európa egyszer több lesz, mint a Földközi-tenger medencéjében kialakuló, lenyűgöző eredményeket létrehozó civilizáció „barbár hátországa”, ahonnan rabszolgák és nyersanyagok érkeznek a fénykorát élő Római Birodalomba. Akkoriban még semmiféle jele nem volt földrészünk későbbi szédületes „karrier”-jének. Kezdetben nem volt egyéb, mint a legnagyobb földrész, Eurázsia erdőkkel borított félszigete, ahol az ember viszonylag későn, Kr. e. mintegy harmincötezer évvel jelent meg. Kontinensünk Afrika és Ázsia felől népesült be gyűjtögető és vadászó ősemberekkel, s az első primitív mezőgazdasági kultúrák csak Kr. e. 7500 körül jelentek meg. Akkor, amikor az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban már birodalmak létesültek, s fejlett civilizációk virágzottak, Európa területén a vándorló törzsek még kőszerszámokat használtak. Csak Kr. e. 1500-ra datálják a régészek a fémkohászat megjelenését, az első vaskorszak pedig Kr. e. 750 és 450 körül volt. Azok a kelta törzsek, amelyekkel a rómaiak Kr. e. 500 körül érintkezésbe kerültek, már bizonyosan ismerték a vasat, de e fém alkalmazása még nem terjedt el széles körben, például a föld megművelésére továbbra is faekét használtak.
„Semmi sem utalt arra, hogy Európa olyan földrész lesz, ahonnan fontos kulturális újítások indulnak majd ki. Adottságai azonban lehetővé tették, hogy lakói könnyen alkalmazkodjanak a változásokhoz, s a régészet tanúsága szerint a területén kialakult kultúrák nagymértékben egységesek voltak az Atlanti-óceántól az Urálig. Az egyenlőtlen fejlődés ellenére, amely a különböző éghajlati és egyéb körülményekkel magyarázható, lakói gyorsan képesek voltak behozni lemaradásukat, s ez a jó közlekedési viszonyoknak volt köszönhető. Mindez nagymértékben megkönnyítette a Római Birodalom imperializmusának egységesítő törekvéseit a történelem hajnalán” — olvasható egy Európa történetének szentelt háromkötetes francia monográfiában.
Európa fogalma a Kr. e. V. században született: akkor különböztették meg először földrészünket Ázsiától és Afrikától (az utóbbit akkoriban Líbiának nevezték). A „történetírás atyja”, Hérodotosz osztotta fel a világot három földrészre, de eredetükről nem árult el semmit. Ógörög kortársa, Hippiasz viszont leírta azt a mítoszt, hogy Ázsia és Európa Óceán legidősebb lányai voltak, s ők adtak nevet a földrészeknek. A másik közismert mítosz, amelyre Homérosz is utalt, arról szól, hogy a bika által Fönícia partjainál elrabolt Európé ártatlan királylány volt, Minósznak, Kréta királyának a szülőanyja, vagyis a földközi-tengeri civilizációk legrégebbi ága ered tőle. A legenda megörökítette, hogy az európai civilizáció gyökerei a nagy ókori öntözéses birodalmakhoz kötődnek: a kultúra az egyiptomi fáraók vonzáskörzetéből került Krétára és az Égei-tenger többi szigetére. Az antik Hellász és az ókori Egyiptom közötti szoros kapcsolatra utal egy másik mitológiai történet is: Európé fivérének, Kadmosznak tulajdonították a görögök, hogy elrabolt húgát keresve bejárta a földet, s így juttatta el az írás művészetét Görögországba.


<<előző 2. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969