2013. I-VI
 

Új röpirat a nemzetnevelés ügyében?
Karikó Sándor

Azt hiszem, Márai Sándor életművének mérhetetlen gazdagságát jelenleg sem ismerjük, legfeljebb sejtésünk van róla. Csak bízhatunk abban, hogy a közeljövő elégtételt és igazságot szolgáltat számára –– legalább utólag. Munkásságával itt magam nem foglalkozom, annak csupán egyetlen és egyszeri „szálára” szeretném a figyelmet felhívni. 1942-ben lát napvilágot tőle egy kis füzet, amelynek a Röpirat a nemzetnevelés ügyében címet adja. Mondhatom, Márainak e vékony könyve elvész a hatalmas életműben, s bizony, még azok körében is, akik egyébként rajonganak érte, nem sokan ismerik. Nemzetnevelési röpirata sajnos kiesik Márai-tudatunkból, s ami még borzasztóbb, a Márai-kutatók és a pedagógiai szakemberek figyelmének köréből is. Áldatlan helyzet, amelyből mindenképp jó lenne mielőbb kitörnünk. Az alábbiakban arról kívánok gondolkodni, hogy miért és milyen vonatkozásban meríthetünk szellemi-erkölcsi muníciót Máraitól a jelenlegi helyzet és feladatok világosabb megragadása végett; illetőleg arról, hogy milyen régi-új tényezők indokolják a nevelésüggyel szemben kialakítandó erőteljesebb és nyíltabb szembesülést.
Gondoljunk bele: 1942-ben vagyunk, a második világháború időszakának közepén, a „szörnyűségek évadján”. Magyarország, a háborús mozgások-megpróbáltatások terhével kínlódva észvesztően keresi helyét, célját. Az emberek mindennel foglalkoznak és mindenre reagálnak. Minden érdeklik őket, a politika, a háború, a megélhetés megannyi kérdése. Csak egyvalamivel nem törődnek istenigazából: a nevelés állapotával, dilemmáival és feladatával. A nevelésügy huszadrangú „faktorrá” silányul, úgyszólván minden más dolog fontosabbá válik. Ekkor lép fel Márai, új, meglepő, sokakat meghökkentő hanggal és mondanivalóval. A nemzetnevelés érdekében akar és kíván megszólalni, mély elkötelezettséggel és szuggesztív programmal. Nagyfokú szellemi bátorságra, nemes erkölcsi érzékre vall feladatkijelölése: végzetesen szükséges a nemzetnevelés, amely nagyszabású és reményű pedagógiai kísérlettel valósítható meg, abból a célból, hogy a legszörnyűségesebb időkben is őrizzük, óvjuk és képviseljük az örök humánus értékeket, közöttük talán a legfontosabbat, az emberi méltóságot. Márai, azt hiszem, végül is azt ismeri fel, hogy Magyarország történelmi nagyságrendű kihívás elé kerül (hogy tudniillik az ország hogyan foglaljon állást, s miképpen vegyen részt a háborús mozgásokban), amelyre csak koncentrált, az egész nemzet számára szóló, átfogó nevelési programmal és tevékenységgel lehet hatásosan és hatékonyan reagálni. Másképp fogalmazva: a nevelést, a pedagógiát nemzeti stratégiai ágazattá kívánatos és indokolt emelnünk. Márainak van ereje és elszántsága a nemzetnevelés kérdései felé fordulni olyan időszakban, amely egyáltalán nem kedvez a pedagógia ügyének. S nemcsak a közfigyelmet kívánja kiváltani, hanem a nemzet lelkiismeretét is fel akarja rázni. A pedagógia társadalmi rangjának megfelelő szintje és megbecsülése nélkül, hangsúlyozza írónk, nincs esély arra, hogy a nemzet megbirkózzék súlyos gondjaival, történelmi kihívásával.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969