2013. I-VI
 

Kohlhaas Mihály, a középkori „öngyilkos” terrorista
Gerevich József - Gönczy Gabriel

A kilencvenes évekig a nemzetközi közvélemény toleráns volt a terrortámadásokkal szemben: elnyomott etnikai csoportok önérvényesítésének mással nem helyettesíthető eszközét is látta bennük. Szeptember 11-e óta azonban a világ attitűdje radikálisan megváltozott: az emberiség elleni legsúlyosabb gonosztettnek minősítik e merényleteket.
A politológiai, kriminológiai és pszichológiai tanulmányok megegyeznek abban, hogy a terrorizmus alapjában politikai jelenség, amely mögött strukturális és pszichológiai tényezők egyaránt rejlenek.
Általános vélekedés, hogy a modernizáció, a demokrácia és a kezeletlen szociális feszültségek olyan strukturális feltételeket hoznak létre, amelyek elősegítik a terrorizmust.
A legfontosabb strukturális tényezők a társadalmi szerveződés módjai és társadalmi-gazdasági rendszerei; a történelmi és kulturális feltételek; az állampolgárok elégedettségi szintje (a panaszok és sérelmek mennyisége, megcímzésük hatékony vagy hatástalan mechanizmusai); az úgynevezett paramilitáris kultúra strukturális eszköztára (fegyverek elérhetősége), valamint a terroristaellenes erők motiváltsága és hatékonysága.
A terrorizmust elősegítő pszichológiai tényezők között megfigyelhető személyes harag, félelem, depresszió, bűntudat, veszteségélmények sorozata, csoportszinten nagyfokú frusztráció, narcizmus és agresszivitás, asszociációs késztetések (csoportigény, a csoporthoz kapcsolódás vágya, az agressziónak a csoport általi megerősítése stb.), tanulási alkalom és költség-haszon számítás egyaránt.


(A terrorizmus pszichológiai rejtélye) A szerzők egy része — köztük több pszichiáter is — megegyezik abban, hogy a terroristák nem pszichiátriai betegek, nincs nagymértékű lelki deficitjük (Gordon, 2002, Ruby, 2002). Ők a jelenség patopszichológiai megközelítését részesítik előnyben. A szerzők egy másik csoportja a terrorista személyiségének pszichopatológiai megfigyelését javasolja (Kaplan, 1981). Az egyik legfőbb gond az, hogy a terrorizmus pszichológiai, pszichodinamikai és pszichopatológiai vizsgálataiból gyakorlatilag hiányzik a klinikai megfigyelés: a szerzők nagy része hiányos, másodkézből vett életrajzi és igazságügyi, valamint a sajtóból szerzett, sokszor megbízhatatlan adatokból állítja össze elméleti elemzését. A későbbiekben felvillantandó tipológiák nagy része is spekuláción alapul.


(Heinrich von Kleist narratívája) E tanulmány szerzőinek sincsenek közvetlen klinikai tapasztalataik. Elemzésünkhöz a kérdés megismerésének egy ritkán alkalmazott módját választottuk: a szépirodalom kincseiből merítünk. Két okból is. Egyrészt közismert tény, hogy a pszichiátriai megismerés eszköztárából az utóbbi évtizedek folyamán — elsősorban a technokrata amerikai szakirodalom hatására — kiveszett a narratíva. A száraz tünetleírások mögött elvész az ember, a mélységdimenzió, a sokrétűség. A szépirodalom, különösen az elbeszélések és a regények, kiválóan alkalmasak ennek pótlására. Másrészt Kleist Kohlhaas Mihály című elbeszélésének főhőse különösen alkalmas a terrorizmus pszicho(pato)lógiai megragadására. A német szakirodalomban „Kohlhaas-szindróma”-ként emlegetett, ám az angolszász irodalomban ismeretlen paranoiamodell már Pethő Bertalan Részletes pszichiátria című magyar nyelvű kézikönyvében is szerepel illusztrációként (Pethő, 1989). A két témát tehát — a terrorizmust és a „Kohlhaas-szindrómá”-t — külön-külön már bőségesen feldolgozták a szakirodalomban. A terrorizmus kérdéskörét új megvilágításba helyező, termékeny összekapcsolásuk azonban nem várathat tovább magára.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969