2013. I-VI
 

Norbert Elias szimbólumelmélete

A Szimbólumelmélet, Norbert Elias utolsó, befejezetlen műve ugyanezt a történetet dolgozta fel témaként, de az elbeszélése derűlátóbb: „A nyelvek szerkezetét a kommunikáció eszközeként betöltött társadalmi funkciójuk határozza meg. … Hétköznapi életünk legszokványosabb dolgai … szabványosított szimbolikus reprezentációt követelnek, hogy kommunikálni tudjunk egymással róluk.” Sőt, mi több, nemcsak a „kézzelfogható tárgyak”, hanem valamely nyelvközösség és végső soron az egész emberiség tudásalapja közölhető szimbólumokon nyugszik: hangmintázatokon vagy hangszimbólumokon, amelyek azt, amit jelképeznek, nem utánozzák vagy leképezik, hanem reprezentálják, s amelyeken keresztül összekapcsolódik a beszéd, a gondolkozás és a tudás, „mindaz, amit valamely nyelvközösség tagjai értelmes módon megtapasztalnak és egymással közölni tudnak, lokalizálható a nyelvükben, vagyis minden tudott dolog a neve által válik tudottá”.
Elias szerint a beszéd és a gondolkodás nem más, mint „hangszimbólumok használatának különböző formája”. A gondolkodás az embernek az evolúció és fejlődés által — vagyis biológiailag és egyúttal társadalmilag — közvetített azon képessége, amellyel olyan jelképeket próbál ki, amelyek „elképzelhető eljövendő cselekedetek sorát előlegezik meg anélkül, hogy gyakorlatilag bármiféle cselekvés végbemenne”. E folyamatszerű eljárás során a nyelvi szimbólumok ellenőrzését gyakran kötik össze „képekben való gondolkodással”. A nyelvi szimbólumok nemcsak a kommunikáció eszközei, hanem tudás és érvelés formájában tájékozódásra is szolgálnak, ekképp a nyelv nélküli emberek értelem és ész nélküli lények.
Aki a manapság divatos interdiszciplinaritás és transzdiszciplinaritás címszavakat szajkózza, s egyúttal úgy véli, hogy ha a saját tudományágából a módszertan kerítésén keresztül röpke pillantást vet a szomszéd kertbe, akkor már el is van intézve az egész, az ebben a könyvben mintát találhat a transzdiszciplináris empirikus tudományra. Mivel a nyelv, a gondolkodás és a tudás nem az emberi lét különböző szféráiban létezik, nem is tanulmányozhatók külön-külön, különösen nem olyan kutatók által, akik egyedül a mindenkori tárgyukra vonatkozóan igényelnek értelmezési jogot.
Elias a saját „tudományszakán” jócskán túlmenően vet fel kérdéseket az evolúciós biológia, a nyelvészet és a tudásszociológia felismeréseit és módszereit összekapcsolva, s egyúttal következetes makacssággal kérdez rá a társadalom, a kultúra és a természet egységére. A nyelv eszközével való kommunikáció mint lehetőség része ugyanis az emberiség biológiai örökségének, természeti adottság, amely csak akkor lép működésbe, ha társadalmi folyamat keretében aktiválódik az egyén tanulása. A tudás szükséglete mint az emberi túlélés egyik funkciója nem pusztán kulturálisan válik sajátunkká, hanem az ember genetikai alkatának döntő fontosságú aspektusából fakad.
Az effajta gondolkodásmód sutba veti a dualista modelleket, amelyek olyan ellentétpárokon keresztül igyekeznek értelmezni a világot, mint szubjektum–objektum, természet–kultúra vagy idealizmus–materializmus. Ha a beszéd, a gondolkodás és a tudás szimbólumoknak társadalmilag produkált alkalmazásán keresztül valósul meg, s e szimbólumok kommunikációs és tájékoztató eszközök az emberi együttélés folyamatában, akkor az erről való gondolkozásnak is le kell vetkőznie a magyarázatot célzó statikus próbálkozásokat. Elias emiatt nemcsak a múltba visszamenőleg szélesíti ki látókörét addig a pontig, ahol az evolúció fejlődésbe — a biológiai diszpozíció társadalmi tanulásba — ment át, hanem a kizárólag nemzetállami kommunikatív közösség szűk vonatkoztatási keretét is maga mögött hagyja, s az emberiség egészét fogja át pillantásával, vagyis az élőlények azon egyedülálló csoportját, amelynek tagjai „valamely nyelv révén értetik meg magukat, és sajátos tudástradíciók letéteményeseiként tájékozódnak a világban”.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969