2013. I-VI
 

Kettős szerepben
Szabó András Péter

A New York-i Columbia Egyetem tanárának, Stephen Kochnak 1995-ben megjelent, világszerte nagy vihart kavaró könyve öt év után végre magyar nyelven is olvasható lett, s a hatás várhatólag nálunk sem marad el. „Hanem legyen a ti beszédetek: úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.” Ezzel a Máté evangéliumából vett idézettel kezdi prófétai hevületű könyvét az amerikai professzor. Ítéletet szeretne mondani, le akarja leplezni az igazságra és a viszonylagosságra hivatkozó nagy hazugságokat. Megmutatni, hogy ahol az eszköz és a szó nem tiszta, ott a szándék sem lehet az. Tárgya nem kevesebb, mint a sztálini politika nyugati kulturális terjeszkedése, a nyugati értelmiség szándékos félrevezetése. A szerző elmondja vagy inkább elmeséli, hogyan vált egy időre a nyugati irodalmárok színe-java a cinikus szovjet külpolitika tudatlan bábjává. Megismerteti velünk azt az embert, aki a háttérből erős kézzel irányította az eseményeket: Willi Münzenberget, a húszas-harmincas évek német munkásmozgalmának és az egész nyugati kultúrfrontnak a nagy összeesküvőjét.
Münzenberg és társai ördögi ügyességgel szervezték be az „ártatlanok klubjá”-nak (ahogy ő nevezte) újabb és újabb tagjait, elsősorban az írók, publicisták hiúságára és más emberi gyengeségeire építve. Míg a nyugati értelmiség boldogan lubickolt önnön nagyszerűségében, Münzenberg nem vesztegette az időt olcsó moralizálással, hanem megvalósította a Sztálin által kitűzött célokat. Sikeres üzleti vállalkozásokba fogott, s ezek révén előbb Németországban és az angolszász államokban, majd Hitler hatalomra kerülése után Franciaországban is egész sajtóbirodalmat épített ki. A társutasokból ezer és ezer bizottságot alapított, amelyeket könnyed kézzel igazgatott az éppen aktuális „keskeny úton”. A bizottságok tagjai gyakran minden valóságérzetüket elvesztették, hittek a Szovjetunióban és saját nem létező szellemi függetlenségükben. Kezdetben nem tudták, hogy a „társadalmi haladás” zászlóvivője valójában mélységesen megveti idealizmusukat, belföldön ezerszámra végezteti ki a hozzájuk hasonlókat, üldözi a zsidókat és a modern művészeteket, s egyáltalán nem tolerálja a köreikben nemritkán felbukkanó homoszexualitást. Később, amikor néhányan már elvesztették illúziójukat, az illúziónélküliség illúziójával takaróztak. Ahogyan Károlyi Mihály is tette: mindent, ami rossz volt a szovjet rendszerben, átmeneti jelenségként értékelt, a körülményekkel mentegette, s a társadalmi igazsággal és a hitlerizmus elleni küzdelemmel igazolta. E ponton váltak ezek az emberek egy kegyetlen vallásnak, a kommunizmusnak a híveivé, amely az eleve elrendelt boldog jövőre tekintve megengedte, sőt kívánatosnak tartotta a terrort, s egyénekkel szembeni igazságtalanságokból és hazugságokból akarta felépíteni az igazság nagy művét.
A sztálini terror elszabadulása és a Molotov–Ribbentrop-paktum nyomán sokan kiábrándultak a kommunizmusból. Általában a hallgatást választották, mint De Gaulle későbbi minisztere, André Malraux is, aki önéletírásában számos lényeges részletről nem emlékezik meg. Ám akadtak néhányan olyanok is, mint például Arthur Koestler, George Orwell és mások, akiknek volt bátorságuk a nyilvánosság előtt szembenézni tévedéseikkel. Ők, a renegátok írták meg először, hogy miként működik a hazugság birodalma. Írásaikra természetesen a nyugati szovjet apparátus és a hűséges társutasok támadása volt a válasz. Ennek a sajtóhadjáratnak is tulajdonítható, hogy sokan még ma is illúziókat táplálnak az egykori szovjet rendszer külpolitikájával kapcsolatban.
A két világháború közötti szovjet külpolitika legtömörebb jellemzése Orwelltől olvasható: békéről papoltak akkor, amikor háborúra készültek, s elhitették, hogy szemben állnak azzal, aki valójában a szövetségesük volt. Míg a társutasok bizottságai és kiadványai kérlelhetetlen antifasizmusról szónokoltak, Sztálin titokban kiegyezett a megvetett főgonosszal, Hitlerrel, s a kisujját sem mozdította, amikor a nácik felszámolták a német kommunista pártot. A szovjet ideológiában a fasizmus mint a kapitalizmus felszámolója, a világforradalom előkészítője szerepelt, s a vezér ennek a homályos elméletnek megfelelően cselekedett. Stephen Koch elveti a Molotov–Ribbentrop-paktumot mondvacsinált érvekkel mentegető hangokat, s rámutat arra, hogy a megegyezés pusztán megkoronázása volt egy hosszú együttműködésnek. A Reichstag-per ennek az összejátszásnak a fényében pusztán színjáték, csakúgy, mint a hitleri terror barna könyve. A szovjet vezérkar kiirtása és az SA-val való leszámolás is a kölcsönös szívességek sorába illeszkedik. A szerző a spanyol népfrontkormány támogatását is lesöpri a piedesztálról: Sztálin kétszínű segítsége nagyban hozzájárult a spanyol polgárháború elvesztéséhez. E dicstelen és hazug történetnek az egyik frontembere volt Hemingway, aki minden írói érdeme ellenére becsületből elégtelenre vizsgázott.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969