2013. I-VI
 

A középhatalmi szerep lehetőségei és korlátai Közép-Európában — a lengyel eset
Kapronczay Károly

Európa középső és keleti térségében az 1989–90. évi rendszerváltozást, a bipoláris nagyhatalmi politika végét az európaizálás és a renacionalizáció követte. Az utóbbi csak általánosítás a térség összes országára, miközben ezt a folyamatot súlyos gazdasági és társadalmi válság jellemezte, s a teljes megújítás vágya vezérelte. Ugyancsak általános jellemzésként kell kiemelni, hogy valamennyi kelet-közép-európai országban megjelent az európai értékeken nyugvó, demokratikus jogállam eszméje, a piacgazdálkodás kialakulása, valamint az európai és az euroatlanti integrációs szervezetekhez való közeledés szándéka. Ugyancsak e térségre jellemző, hogy a szovjet tömbpolitika által mintegy négy évtizeden át rájuk erőltetett korlátozott szuverenitás fogságából szabadulva ezek az országok önálló külpolitika keretében újrafogalmazták nemzeti érdekeiket, s visszatértek a nemzetfejlődés ama útjára, amelyről a második világháború térítette le őket.
E bonyolultnak látszó folyamat sikere sokban függ a térség országainak demokratikus hagyományaitól, társadalmi szerkezetétől és gazdaságának fejlettségétől is. Míg sok helyütt — így Lengyelországban és Magyarországon is — a renacionalizáció a modern jogállamiság megteremtését, a nemzetgazdaság piacgazdasággá alakítását és a külpolitika nemzeti alapokra helyezését jelenti, addig másutt — például a térség új államaiban — az önálló államiság szinte teljes kiépítésére utal. E folyamatban valóban alaposan átrendeződött a kelet-közép-európai térség: a Szovjetunió szétesése, a véres jugoszláv polgárháború és Csehszlovákia szétválása nyomán átrajzolódott a politikai és geopolitikai térkép. Például a lengyelek 1990 előtti szomszédai helyett „újak” lettek, pedig Lengyelország földrajzi helyzete nem változott meg.
„Aligha vitatható, hogy az említett átrendeződés egyik legnagyobb nyertese az a Lengyelország, amely még a harmadik évezredbe való belépése előtt középhatalmi státusra tett szert. S ez akkor is igaz, ha a középhatalmiság gazdasági megalapozottsága ma még komoly kívánnivalót hagy maga után, ha az egységes Németország és a regionális hatalommá zsugorodó Oroszország közelsége erősen befolyásolja a középhatalmiság helyi értékét. Aligha vitatható, hogy a NATO-tagsággal, a nizzai EU-csúcson az unió tanácsában megajánlott lengyel szavazati súllyal a kontinens vezetői felvették Lengyelországot az európai középhatalmak sorába” — írja Tálas Péter A középhatalmi szerep lehetőségei és korlátai Közép-Európában — a lengyel eset című kitűnő könyvének bevezetőjében. A Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet védelmi tanulmányokat közzétevő könyvsorozatában megjelenő kötet nem egyszerűen az elmúlt tíz esztendő lengyel történéseit, bel- és külpolitikai eseményeinek kronológiáját veszi számba, s nemcsak a magyar vonatkozásokat emeli ki, hanem a középhatalmisághoz vezető lengyel külpolitikai folyamatokat is elemzi — európai és lengyel szemszögből. Elsősorban arra összpontosít, hogy az 1989-től miként alakultak a lengyel államnak a szomszédaival való kapcsolatai, s a régión belül miként növekedett Lengyelország szerepe. E folyamatban a magyar–lengyel kapcsolatok kisebb százalékot tesz ki, bár az európai sajtóban gyakran valamiféle magyar–lengyel „vetélkedés” jelenik meg az EU-csatlakozás útján. Tálas Péter műve az első olyan magyar nyelvű feldolgozás, amely a lengyelországi folyamatokat kívánja a magyar olvasók elé tárni, s objektíven elemzi azokat a történéseket is, amelyek hazánkat érinthetik (ilyen például a posztkommunista keleti utódállamok „nagyhatalmi” gondolkodásának kivédése). Lengyelország esetében külön kérdés az „ősi ellenség”, Németország kérdése, amely már nem cipeli a keleti expanzív politika terhét, de valóságos gazdasági nagyhatalom.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969