2013. I-VI
 

Bocsor István
Szabó András Péter

Bocsor István a XIX. század egyik legjelentősebb hazai tanáregyénisége, nevét számos oktatástörténeti munka említi, tevékenységét részletesen tárgyalják a Pápai Református Kollégium történetével foglalkozó írások. Külön kötetre azonban még sohasem érdemesítették. Ezt a hiányt hivatott pótolni az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum kiadványa. A szerkesztő, Fehér Katalin nagy felelősséget vállalt magára a téma feldolgozásával. Könyvében Antal Gábor megemlékezése, valamint Kis Ernő és Kiss József kimagasló munkái mellett korabeli folyóiratcikkekre és az egyházkerületi levéltár anyagára is épített, tehát meglehetősen széles alapra.
A sorozatban megszokott módon a bevezető tanulmányt a szerző munkáiból összeállított ízelítő és bibliográfia kíséri. A kötet külön érdeme, hogy a hátul szereplő szemelvények pontosan felelnek a bevezető egyes fejezeteire, így az olvasó maga is meggyőződhet a szerző állításainak igazságáról.
Enying leghíresebb szülötte, gimnáziumának névadója 1807-ben látta meg a napvilágot, jómódú földművescsaládban. Tizenkét éves korában került a Pápai Református Kollégiumba, s attól kezdve előbb diákként, később tanárként egész élete Pápához és az iskolához kötődött. A gimnáziumot és a főiskolai (akadémiai) tagozatot kiváló eredménnyel elvégezve 1831-ben a felsőbb gimnáziumi osztály preceptora lett. Szokatlan gyorsasággal hágott felfelé az iskolai ranglétrán:1835-ben megválasztották a neveléstan, az esztétika, és a francia nyelv professzorának. Két év külföldi, berlini és bécsi tartózkodás után a hegeli tanokkal és a legmodernebb ismeretekkel felfegyverkezve kezdte meg tanári működését. Székfoglalóját a megszokott, hivatalos latin helyett magyar nyelven tartotta, s ez már jelzi a későbbiekben is mindig hűen képviselt nemzeti elkötelezettségét. Nagyszerű tanári karban foglalhatott helyet: az akadémiai oktatásban kollégája és társa volt Tarczy Lajos, a neves természettudós és Stettner Zádor György, a kor egyik nagy jogászkoponyája. Bocsor nevelésének, haladó szellemű előadásainak fontos szerepük volt abban, hogy 1848-ban a kollégium diáksága oly nagy lelkesedéssel csatlakozott a forradalomhoz. Rövid ideig maga is politikai tisztséget vállalt mint az enyingi választókerület országgyűlési képviselője, majd a szabadságharc leverése után Kerkápoly Károllyal és Váli Ferenccel együtt küzdött az Entwurf előírásainak teljesítéséért, a gimnázium nyilvánossági jogáért. Törekvése, hosszas küzdelem után, 1857-ben sikerrel járt. 1861-ben már a felsőfokú jogi tanfolyam is elindulhatott. A század hatvanas évei Bocsor számára is enyhülést hoztak: megjelenhetett a Magyarország történetét taglaló tankönyve, s beválasztották az Egyetemes Protestáns Tanügyi Bizottságba. E minőségében részt vett az 1868-as népiskolai törvény előkészítésében. Utolsó éveit, csakúgy, mint a megelőző ötvenet, tevékenyen töltötte: tanítással, polgári egyletek szervezésével.
Bocsor István nevelési-oktatási elveit és történelemszemléletét leginkább tankönyveiben és óráinak a diákok által készített kéziratos jegyzeteiben lelhetjük fel. Nyomtatásban több (francia és latin) nyelvkönyve, számtana, földrajz- és történelemkönyve jelent meg, ezt egészítik ki a történelmi, jogi, számtani és neveléstudományi témájú órajegyzetek. A szerkesztő főként a történeti tárgyú írásokkal foglalkozik, röviden azonban a többi munkát is megemlíti. Különösen érdekes lehet számunkra Bocsor szépirodalmi szemelvényeket felvonultató franciakönyve, valamint latin nyelvkönyve, amelynek etimológiai rendszerű szószedetét a jelenkori latintanítás is hasznosíthatná. Nevelési munkájában a gépies magolás helyébe az értelmező tanulást állítja, s a legifjabbak oktatásában felhívja a figyelmet a szemléletesség fontosságára. Az elsők között cserélte fel a pálcát a modern fejlődéslélektannal.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969