2013. I-VI
 

Stephen Wolfram és Az újfajta tudomány

Az újfajta tudomány mondandójától eltekintve is igen szokatlan mű. Wolfram, a brit születésű csodagyerek, aki első tudományos dolgozatát tizenöt évesen publikálta, huszonegy évesen megkapta a zseniknek szánt MacArthur-ösztöndíjat, s vagyont szerzett a szoftverkészítő üzletágban. Ezerkétszáz oldalas könyvét a saját médiavállalkozása jelentette meg, így ő lett a mű szerkesztője és kiadója is egyben. A könyv bonyolult illusztrációinak százait a saját szoftverjével állította elő. A mű megírása több mint tíz évében telt, s eközben elkerülte a tudományos közösséget, sőt, még a szoftverkészítő cégét is alkalomszerűen megtartott videókonferenciák révén igazgatta. Könyvében Wolfram felsorolja a gyermekkora óta használt összes számítógépes modellt és programozónyelvet, s közli, hogy becslése szerint százmilliószor ütötte le a számítógép billentyűit a megírása közben, az egeret pedig több mint száz mérföldnek megfelelő távon mozgatta.
Mindez vajmi keveset árul el a könyv tartalmáról. A kiadását mégis évek óta jó néhány helyen várták, s a világháló közönségének körében visszhangra talált az az üzenet, hogy a világegyetem jobban megérthető számítógépes eljárások, mint a hagyományos matematika révén. Ekképp Az újfajta tudomány hamar sikerkönyvvé vált a világhálón.
Wolfram könyve a sejtautomatákkal kapcsolatos kutatásaiból nőtt ki. A sejtautomaták egyszerű számítógépes rendszerek, amelyek színes négyzetekbe rendeződnek, s egyszerű szabályok határozzák meg, hogy egy sor négyzeteinek színe miként függ a megelőző sor színösszetételétől. A sejtautomaták tulajdonságai könnyen feltárhatók számítógépekkel, hiszen azok egyetlen szempillantás alatt több ezer sor előállítására képesek. Ez nem úgy hangzik, mint egy új tudomány alapja, de Wolfram 1984-ben rábukkant a 30-as szabály néven ismert sejtautomatára, amely kaotikus, megjósolhatatlan mintázatot eredményezett a működését vezérlő egyszerű szabályok ellenére. Wolfram számára ekkor érkezett el a heuréka pillanata: e jelenségből arra következtetett, hogy a természetben fellelhető bonyolult rendszereket — legyen bár szó időjárási rendszerekről, a lefolyóban örvénylő vízről, a zebrák csíkjairól vagy az emberi elméről — talán egytől egyig kis és egyszerű szabályegyüttesek vezérlik.
A könyv első fejezetei ezt a lehetőséget tárják fel példaként szolgáló sejtatomaták tucatjainak felhasználásával. A magyarázatok lenyűgözők és világosak. Wolfram számtalan példával bizonyítja, hogy látszólag egyszerű rendszerek rendkívül bonyolult viselkedési formákat eredményezhetnek. Amikor ezt már kétségtelenné tette, hatalmas spekulatív ugrásra vállalkozott. Mivel a természetben számtalan ponton lelhető fel bonyolult magatartás, s ilyen magatartást létre tudnak hozni a sejtautomatákhoz hasonló egyszerű rendszerek, Wolfram szerint az összes bonyolult magatartásnak így kell létrejönnie, s ezzel megtalálta a világegyetem titkát: egyszerű számítógépes szabályok fákhoz, kagylókhoz, hópelyhekhez stb. hasonló struktúrákat eredményezhetnek.
Wolfram azt állítja, hogy matematikai egyenletek nem képesek megragadni ezt a bonyolultságot. Arra a kézenfekvő ellenvetésre, hogy a látszólag hasonló rendszereknek egészen elütő szerkezeti sajátságaik lehetnek, azzal érvel, hogy a sejtautomaták hasznos modelleknek bizonyulhatnak akkor is, ha a természeti jelenségek mélyén működő mechanizmusok egészen mások.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969