2013. I-VI
 

Monográfia Mannheim Károly munkásságáról

A szociológia e válfaja elé azt a feladatot tűzte: empirikus szociológia lévén derítse fel a politikai életben érvényre jutó kollektív-tudattalan indítékokat, hogy azok ellenőrizhetővé váljanak. A tudománytörténet új diszciplínájaként az lett a feladata, hogy a tudás formáinak változásait a társadalmi és történelmi feltételeik tükrében értelmezze. Politikai elméletként pedig azzal a szándékkal alakította ki Mannheim a tudásszociológiát, hogy helyesbítse az ismeretelméleteket, amelyek izolált szubjektumot állítanak szembe a valósággal, s a hídverés kérdését taglalják. Mannheim a programját abban az egyszerű formulában összegezte, hogy azt vizsgálja, „ahogyan az emberek tényleg gondolkodnak”. A szóban forgó művében Francis Bacon, Immanuel Kant, Marx Károly, Émile Durkheim, Max Weber és Max Scheler gondolataiból merített ösztönzéseket. Meglepően konkrét és világos gondolati építményt hozott létre.
Mannheim Károly 1893-ban született Budapesten, 1930 és 1933 között a szociológia professzoraként működött Frankfurtban, később pedig a Londoni Közgazdaság-tudományi Egyetemen tanított. Londonban hunyt el 1947-ben. Életműve a második világháború utáni Németországban nem vált oly széles körben ismertté, mint Ernst Bloch, Herbert Marcuse, Max Horkheimer, Theodor W. Adorno vagy Norbert Elias írásai. A fő művét kiadták ugyan néhányszor, de ezen a téren van mit behozni, ezért is fogadjuk szívesen Reinhard Laubénak a Mannheim munkásságáról Göttingenben elkészült disszertációját (Mannheim Károly és a historizmus válsága). Természetszerűleg nem ajánlatos Mannheim műveinek tanulmányozását ezzel a csaknem hétszáz oldalas monográfiával kezdeni. Nemcsak a munka terjedelme szól ez ellen, hanem a szakzsargonnal korántsem szűkmarkúan bánó stílusa, valamint gondolatmenetének a jellege is. Vegyük elő Mannheim és Laube könyvet, s olvassuk el mindkettőnek az első mondatait!
Mannheim munkájában ez így hangzik: „Könyvünk azzal a kérdéssel foglalkozik, hogyan gondolkodnak valójában az emberek. Nem azt kívánjuk vizsgálni, miképpen jelenik meg a gondolkodás a logika tankönyveiben, hanem azt, hogy milyen módon szolgál a közéletben és a politikában ténylegesen a kollektív cselekvés eszközéül.” Mannheim legújabb értelmezője, Laube így vezeti be értekezését: „A jelen munka »a historizmus válságá«-ra adott válaszként rekonstruálja Mannheim Károly tudásszociológiai perspektivizmusát, s két részben tárja fel ezt az összefüggést. »A historizmus válságá«-t ebben a vonatkozásban genitivus obiectivusként és subiectivusként kell érteni.”
Mindenki beláthatja: 2004-ben már senki sem írhat úgy, mint 1924-ben. A szaknyelvek nagyban bővültek nyolcvan év alatt, s egy disszertáció elsősorban az ember professzorának szól, aki vélhetőleg járatos a szakkifejezésekben. Ezzel a példával csupán arra akartam rávilágítani, hogy miért olvasom szívesebben Mannheim műveit, mint Laube monográfiáját. Aki viszont először Mannheim műveibe olvas bele, utána pedig Laube munkáját tanulmányozza, az bőséges kárpótlásban részesül a fáradságáért. Az utóbbi mű nyomon követi Mannheim gondolkozásának alakulását a magyarországi kezdetektől a weimari Németországban, főként Heidelbergben lezajlott vitákon keresztül egészen a napjainkban a historizmus körül forgó eszmecserékig. E monográfia bőkezűen bánik a különböző elméleti irányzatok elnevezéseivel, talán egy kissé túl gyakran is emlegeti azokat, de Laubénak a „perspektivizmus” szakkifejezésben sikerült egy annyira jellemző megnevezésre rátalálnia, amely megóv az előítéletek felbukkanásától, mert hiszen Mannheim hevesen tiltakozott a relativizmus vádjával szemben.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969