2013. I-VI
 

A nyugat-európai kisebbségekről

Miért követték el tettüket? Az egyszerűbb válasz úgy szól, hogy Nagy-Britanniában sajátították el a szélsőségességet. Kevés brit mozlim szélsőséges ugyanakkor a hitében, s bármiképpen éreznek is a palesztinok iránt, szinte egyikük sem híve a terrorizmusnak. Az a két fiatalember mégsem pusztán elvetemült renegát. Egy nagy horderejű kérdést jelképeznek, amelyre nem adható egykönnyen válasz: képes lesz Európa integrálni a zömmel új keletű és egyre népesebb kisebbségeit?
Fogjuk vallatóra a szokásuk szerint toleráns hollandokat. A holland politikában jelenleg közszájon forgó legfontosabb kifejezés a „normák és értékek”, természetesen a hagyományos holland normák és értékek. Ennek ellenére két évvel ezelőtt még nemigen hallották a hollandok emlegetni e kifejezést, s nemigen töprengtek az értékeken. Csakhogy szeptember 11-én bekövetkeztek az amerikai terrortámadások, azután pedig fellépett Pim Fortuyn holland politikus. A holland elit hirtelen ráébredt arra, amit a közönséges állampolgárok már régóta vallottak, de nem mertek kimondani, nevezetesen: a bevándorlók többsége nem osztozik a holland értékekben. Elérkezett az igazság pillanata, nemcsak a hollandok, hanem egész Észak-Európa számára. Végre nemcsak a bevándorlás hosszabb távon észlelhető hatásai kerültek nyíltan a napirendre, hanem az is megengedetté vált, hogy nyíltan szóljanak róluk, legfőképpen pedig beismerjék, hogy e hatások nem fognak megszűnni, hacsak a köznép nem adja fel azokat a faji és egyéb előítéleteit, amelyekben a kertvárosokban élő liberális elitnek még álmában sem jutna eszébe osztozni. Fortuynt lelőtték egy évvel ezelőtt, a pártján pedig zűrzavar lett úrrá. Az effajta kérdések megvitatására illendőségből és jóakaratból terített lepel azonban végérvényesen lehullt.
A legtöbb hűhót azóta a menedékkérők és kizárásuk körül csapták, az igazi problémát viszont a Nyugat-Európa országaiba már bejutott bevándorlók és leszármazottaik jelentik. Ha sikerült integrálni őket, akkor az európai társadalmak elég jól meg tudnak birkózni a viszonylag kevés menekülttel.
Az integráció attitüdváltást követel meg a befogadó társadalmaktól és a jövevényektől egyaránt. Sok nyugat-európai országban még nem sikerült elérni a bevándoroltak integrációját, gondoljunk csak Franciaországra, ahol 4,2 millió mozlim él, s ahol tétova kísérletet tettek olyan moulim tanács létrehívására, amely a politikai szférában hallatta volna e kisebbség hangját. A gazdag nyugat-európai országok többsége mégis ilyen eszmény felé halad. Helyesen teszi, mert a társadalmi megosztottság hosszabb távon veszélybe sodorhatja Európát, s az utóbbi két év eseményeiből pedig kitűnt, hogy harmónia nem terem a fán.
Ha a helyben született leszármazottakat is beleszámítjuk akkor az Európai Unió tagállamaiban tizenkét-tizenöt millió „bevándorló” él: törökök, kurdok, arabok, ázsiaiak (többségük Indiából, Pakisztánból és Srí Lankából), fekete-afrikaiak, Karib-szigetiek és latin-amerikaiak. E közösségek egy része már régóta jelen van, gondoljunk csak a nyugat-indiaiakra, akiket a múlt század ötvenes éveiben hívtak Nagy-Britanniába a munkaerőhiány orvoslása végett, vagy a törökökre, akik elősegítették a negyvenvalahány évvel ezelőtt elkezdődött német gazdasági csoda meghosszabbítását. Bizonyos közösségek újabb keletűek, például a bangladesiek, akik az utóbbi húsz évben érkeztek Nagy-Britanniába. Két dolog mégis közös e csoportokban: egyfelől az adott ország lakóitól eltérő bőrszínű, eltérő nyelven beszélő és más vallású közösségek, másfelől olyanok, akik nem integrálódtak az őket körülvevő társadalomba.
Azt, hogy mekkorák ezek a közösségek, honnan származnak és hol telepedtek le, senki sem tudja pontosan, részben azért nem, mert erre vonatkozóan különféle definíciók vannak használatban. A skandináv statisztikai kimutatások például általában egy kalap alá veszik az újonnan érkezetteket a régebbi bevándorlók gyermekeivel, sőt, unokáival. Nyomós okok szólnak emellett, hiszen például a barna bőrű, mozlim és szegény pakisztániaknak minden bizonnyal barna bőrű, csaknem minden esetben mozlim, urdu nyelven még beszélni képes, többnyire szegény gyermekei lesznek. Ugyanakkor ellene is nyomós érvek szólnak: a gyermekek már szinte valamennyien sokkal folyékonyabban beszélik választott hazájuk nyelvét, mint a szüleik, s járatosabbak az ország szokásaiban. Az ő gyermekeikről pedig még inkább elmondható mindez.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969