2013. I-VI
 

A cionista mozgalom eszmei gyökerei

A belső és külső szekularizáció kölcsönhatásából adódott, hogy a vallásos cionizmus éppen a XIX. században kezdett elerőtlenedni, holott a rabbiknak számtalan nemzedéken át sikerült megőrizniük az életerejét. A belső, rabbik által is elősegített szekularizációra Zwi Hirsch Kalischer (1795–1874) szolgál példával, aki a megváltás gondolatát 1862-ben nemzeti elképzelésekkel egészítette ki. Ehhez éppen a lengyelek szolgáltattak mintát, akiknek szintén nélkülözniük kellett a nemzetállamot, ám akik a zsidókkal ellentétben már arra készülődtek, hogy változtatnak ezen az állapoton. A Poznańból származó, s rabbiként Thornban tanító Kalischer a saját bőrén tapasztalta meg a lengyelek 1831-ben bekövetkezett felkelését az országukat felosztó nagyhatalmakkal szemben. Kalischer jó teológusként eleinte magyarázatot talált arra, hogy Isten miért mond le a zsidóság váratlan hazavezetéséről. A Mindenható próbára akarja tenni övéinek a hitét, s csak az fogja kiállni ezt a próbát, aki a saját erejéből megküzd a megváltásért. Ezen múlik tehát a dolog: a saját erőből elért megváltáson. Kalischer ezzel párhuzamosan Palesztina zsidó betelepítésére vonatkozóan is koncepciót dolgozott ki. A Rotschildokhoz hasonló gazdag családoknak pénzalapot kell létrehozniuk, a török szultánnal szerződést kell kötni palesztinai területek átengedéséről, s mezőgazdasági iskolát kell nyitni. Az utóbbi létre is jött 1870-ben Jaffában.
Habár Kalischer kivételnek számít a rabbik között, a tevékenységéből kitetszik, hogy az ő esetében már összhangba került a Messiás várása és a saját kezdeményezés. A világi értelmiség mindamellett sokkal erőteljesebben rombolta a vallásos cionizmust. E küzdelemben az első követ sokszor a Moses Hesshez (1812–1875) hasonló szocialisták hajították el. A forradalom nem egy élharcosához hasonlóan Hess is jómódú polgári családból származott. Az apjának cukorgyára volt, s 1840-től a kölni zsidó egyházközség élén állt. Az ifjabb Hess a Kölnben megjelenő Rheinische Zeitung munkatársaként 1842-ben mégis Marx és Engels köréhez csatlakozott, ám a két nagyság hamarosan szakított vele. Hessnek a cionizmus felé való fordulásában mégis nagy szerepet játszott a szocializmussal való találkozása — a proletárok önrendelkezésre való törekvése mintaképpel szolgált a zsidók hasonló törekvéséhez. Hess a zsidóság szellemét szociáldemokratának minősítette, s csupán az előzőleg képviselt ateizmussal szakított. A kései Hess a vallásban eszközt látott a zsidó nemzetiség megőrzésére, a Róma és Jeruzsálem című cionista főművében pedig kifejtette, hogy a zsidó vallás elsősorban zsidó hazafiság.
Hess szocialista alapokon szerette volna felépíteni a zsidó államok, s úgy képzelte el, hogy a föld közös tulajdonban lesz, a munka pedig oltalomban részesül a kapitalista spekulációval szemben. Ugyanakkor eléggé hidegen hagyta, hogy az új államalakulat milyen nyelvet tesz magáévá. Az, hogy Hess idillikus képet vázolt fel, a zsidó családi életért való rajongásából is kitűnik. Bár akkoriban már elváltan élt keresztény feleségétől, a nő erkölcsi tisztaságát tekintette a megváltás legelső és végső okának. Georges Bensoussan A cionizmus eszmei és politikai története 1860–1940 között (Párizs, 2002) című monumentális anyaggyűjteménye sajnálatos módon vértelenné teszi Hess sokszínű alakját, hiszen még afelett is elsiklik, hogy a szocialisták latens antiszemitizmusa tette Hesst cionistává. Bensoussan a tekintetben is adós marad a magyarázattal, hogy a modern cionizmus felé fordulás oka a pogromokban is keresendő. Amíg a régebbi történészek kétségtelennek tartották, hogy a cári hatóságok mozgatták a szálakat, mert egyébként is a cárizmust tekintették a fő rákfenének, addig ez a tézis újabban kétségessé válik bizonyos társadalomtörténeti mozzanatok folytán. Az újabb kutatások az orosz vándormunkásokat és vasúti munkásokat, azaz e két, több tekintetben deklasszált társadalmi csoportot azonosították a pogromok kezdeményezőiként. E közegben két, egymásnak ellentmondó kliséje volt az antiszemitizmusnak: a zsidó egyrészt kapitalistaként, másrészt lázítóként lépett színre. Azt rebesgették, hogy II. Sándor cár 1881. március 1-jei meggyilkolásában is benne volt a zsidók keze. Ezért április 15-étől soha nem látott pogromhullám söpört végig Ukrajnán, amelynek az év végéig kétszáztizenöt zsidó hitközösség esett áldozatul. A felsőbbségnek nemigen akaródzott ráncba szedni a csőcseléket. Például az Odesszában letartóztatott több mint ezer személynek az egytizede sem került bíróság elé.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969