2013. I-VI
 

Sírba vitt tudás?
Makai Mihály

(Változó világ, öregedő világ) A IV. és a X. század közötti időszakban az európai és ázsiai népek nyugat felé kezdtek vándorolni. Napjainkban sem tudjuk, mi késztette arra e népeket, hogy otthagyják addigi, megszokott környezetüket. A lehetséges okok között klímaváltozást és új, ismeretlen, erős nép betörését szokás említeni. A kor technikai színvonalának megfelelően a népvándorlás áldozatokkal járt ugyan, de a népek többsége túlélte azokat. Ha valamilyen okból napjainkban jelenne meg hasonló fenyegetés, amely csak népvándorlással hárítható el, az áldozatok száma minden bizonnyal jóval meghaladná a népvándorlások koráét. Pedig nem lehetetlen, hogy a világ népeinek hasonló méretű veszéllyel kell hamarosan szembenézniük.
A küszöbönálló népvándorlás okai nagyon is hétköznapiak. Az egyik ok: a világ népessége régiónként eltérően változik. Azokban a régiókban, ahol erőteljes társadalmi együttműködés szükséges a jelenlegi, kényelmesnek mondható életkörülmények fenntartásához, a népesség fogy, ahol pedig a népesség nő, ott szerények az életkörülmények. Ehhez társul egy másik, szintén hétköznapi körülmény: a jó életkörülményekben élő országok propagandagépezete, az áltudományok térnyerése arra vezetett, hogy a fiatal generáció nem kíván a természettudományokkal foglalkozni. De ha kívánna is, az egy évtizeden belül nyugdíjba vonulókat az iskolák nem képesek pótolni. A veszélyeztetett ipari területek között pedig megtaláljuk a teljes energiaipart is.
Az orvostudomány egyik vívmánya a megnövekedett életkor. A XXI. század elején a világon tízből három ember nyugdíjas korú. Az öregedő társadalom azonban nem biztos, hogy mindenki számára jótétemény. A Financial Times 2004. július 22-ei számában André Laboult, az OECD pénzügyi osztályának vezetőjét idézte: „Az OECD-országokban baj van az öregedő népesség miatt. A hosszú élet jó hír, de rémképpé válhat, ha nincs megfelelő nyugdíjbiztosítás.” Ehhez az újság hozzáfűzte, hogy „a párizsi székhelyű testület munkához látott, mert az élet hirtelen meghosszabbodása ellehetetlenüléssel fenyegeti az állami finanszírozású nyugdíjrendszert”. Némelyek máris olyan kifejezésekkel írják le néhány iparág helyzetét, mint „globális nyugdíjazási válság” vagy „öregedési sebezhetőségi index”. Az utóbbin azt értik, hogy a tizenkét legfejlettebb ipari ország milyen (relatív) mértékben képes megbirkózni az öregedésből származó és világszerte megjelenő problémával. Annyi bizonyos, hogy a nyugdíjasok részaránya az elkövetkező egy-két évtizedben világszerte növekedni fog. Ebben még nincs semmi rendkívüli, hiszen a történelem során mindig is generációk váltották egymást. A technika lassú változása azonban a történelem folyamán mindig lehetővé tette a tudás fokozatos átadását.
A XXI. században több folyamat együttes megjelenése sohasem látott nehézségekre vezethet. Az első a technikai fejlődés felgyorsulása. Míg korábban egy nemzedék aktív élete során legfeljebb egy kiemelkedő technikai generációváltásra került sor, napjainkban már szükségessé válik a folyamatos tanulás, különben nem bírjuk követni a technikai változásokat. A második tényező a nemzedékek értékrendjének a világ kiterjedt térségeiben észlelhető, egyirányú változása. A harmadik jelenség a társadalom sebezhetősége; ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy az élet elszakadt a természettől, s egyszerű nyersanyagokat, mint amilyen az élethez elengedhetetlen ivóvíz és energia, csak a természettől idegen módokon tud a társadalom előállítani. Ráadásul a fejlett népeknek a létfontosságú folyamatokat csak nagyfokú munkamegosztás mellett sikerült megvalósítaniuk. A modern társadalom egyik kulcsfontosságú területe az energiaipar. Energia nélkül megállna az élet: az energiatermelés csökkenése maga után vonná az ipari termelés csökkenését. Az utóbbi években az Egyesült Államokban és Kanadában energiakimaradás fordult elő, amely napokra megbénította az élet rendes menetét. Ha egy ilyen eset tartóssá válna, annak igen súlyos, kellemetlen társadalmi következményei lennének. Semmilyen természettörvény nem garantálja, hogy a társadalom mesterséges képződményei hosszú időn keresztül fenntarthatók. Más szóval, a társadalom fenyegető instabilitása csak gondos, előrelátó tervezéssel hárítható el, ha egyáltalán elhárítható.
Nem felesleges ez a riadalom? Hiszen az emberiség történetében szakmák és tudástípusok folytonosan váltották egymást. Elég, ha a piramisépítés technikájára gondolunk, amely Kr. e. 3500–2500 között ismert technika volt Peruban is, Egyiptomban is. A technika feledésbe merült anélkül, hogy az emberiségnek nagyobb kára származott volna belőle. Másik példaként említhető a kínai Nagy Fal építése, amely a Kr. e. VII–VIII. században rendkívüli szervezési ismereteket igényelt, s e tudás elvesztését is elviselte az emberiség. Ne feledjük azonban, hogy ezek az emberi alkotások nem vettek részt a kor társadalmi termelésében, vagy – a Nagy Fal esetében – nem is merült fel igény hasonló építményekre. Napjainkban viszont a társadalom biológiai létének alapfeltételei kerülnének veszélybe, ha bizonyos technikákat elveszítenénk. Az öregedés az energiaszektort fenyegeti leginkább, az energiaszektor visszaesése pedig az egész ipari termelést és az életkörülmények romlását eredményezheti.
Márpedig létező tudást nap nap után elveszítünk. Erre példa a Steinway zongorakészítő cég esete, ahol egy, a Steinway műhelyeiben gyártott zongora gyártását kívánták újraindítani, ám a cég nem talált semmiféle dokumentációt a készítésére vonatkozóan, sőt, a gyár dolgozói között nem akadt egyetlenegy sem, aki annak idején részt vett a szóban forgó zongora gyártásában. További, már súlyosabb példa is akad. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) egy, az egész világra kiterjedő jelentésrendszert működtet, amelynek keretében a nukleáris területen tapasztalt üzemzavarokat — függetlenül annak súlyosságától – a NAÜ-nek jelentik. A 2000–2001-es időszak alatt száznegyvenegy ilyen jelentés érkezett a NAÜ-höz, s a részletes elemzésük kimutatta: a jelentett üzemzavarok közül negyvennégy okaként a kollektív tudás elvesztése jelölhető meg. Tehát a tudás leépülése nem fikció, nem a távoli jövő kérdése, hanem napjaink problémája.
A jelenség vizsgálatát demográfiai előrejelzésekkel kezdem. 1950-ben a tizenkét legnépesebb állam között hét fejlett ipari országot (Egyesült Államok, Szovjetunió, Japán, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország) találunk. 2050-ben közülük azonban csak az Egyesült Államok fogja tartani ezt a helyet.
A legnépesebb országok között átrendeződést látunk. Hat gazdasági nagyhatalom (Nagy-Britannia, a jelenlegi Oroszország, Japán, Németország, Olaszország, Franciaország) lekerül a listáról, helyükre jóval gyengébb gazdasági-technológiai szinten álló országok (Nigéria, Pakisztán, Kongó, Mexikó, Fülöp-szigetek) kerülnek. Ne feledjük, a népesség változása azt jelenti, hogy a világ térségeiben milliók jelennek meg, másutt pedig milliók tűnnek el. Az európai régiót elnéptelenedés jellemzi, az ázsiait viszont népességszaporulat. Az Egyesült Államok, noha a listán marad, lényeges problémákkal kerül szembe. Daniel E. Meils egy Clearwaterben (Florida) 2003-ban megtartott, a munkaerő öregedésével foglalkozó konferencián elmondott nyitóbeszédében megemlítette, hogy 2003 és 2008 között az amerikai energiaipar fele el fogja veszíteni munkaerejének 50%-át.
Ha azt vizsgáljuk, hogy a nyugdíjazások miatt mely országok néznek szembe a legnagyobb kihívással, az alábbi rangsort kapjuk: 1. Spanyolország (27%), 2. Olaszország (0%), 3. Franciaország (77%), 4. Belgium (58%), 5. Hollandia (4%), 6. Németország (30%), 7. Japán (34%), 8. Svédország (44%), 9. Kanada (13%), 10. Egyesült Államok (20%), 11. Nagy-Britannia (22%) és 12. Ausztrália (0%). Az országnév után az atomenergia részaránya szerepel. Megjegyzem, a világ energiatermelésében a nukleáris energia részaránya mintegy 17%, az Európai Unió országaiban 35%. Ha tehát kizárólag a nukleáris energiaszektort fenyegetné veszély, a helyzet akkor is súlyosnak mondható. „Napjainkban a fejlett országokban a száz munkaképes korú felnőttre eső nyugdíjképes korúak száma harminc, 2040-re ez a szám eléri a hetvenet. Olaszországban, Japánban és Spanyolországban, ahol a leggyorsabb az elöregedés, elérheti a százat. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok száma meg fog egyezni az aktív dolgozók számával.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969