2013. I-VI
 

Ez a Bókay, úgy látszik intelligens ember
Kapronczay Károly

Tudja-e a mai pesti polgár, hol állt a Csiga kocsma, ahol Vörösmarty Mihály és társasága „jó csömöri és kőbányai borok” mellett búsult esténként, nem messze a Két Huszár kávéháztól, amely a jogászifjak gyülekezőhelye volt? Aligha, hiszen ez az irodalomtörténeti vonatkozású hely az azóta eltűnt Sebestény téren, az Irányi és a Veres Pálné utca találkozásának közelében volt. Erről és a XIX. század utolsó évtizedeiben „az emlékek világába elmerült” Pestről olvashatunk lebilincselő történeteket Bókay Árpád (1856–1919) jeles orvosprofesszor, a Bókai-orvosdinasztia második nemze-déke tagjának emlékiratában.
Bókay Árpád elsőszülött fia volt a hazai gyermekgyógyászat megalapítójának, idősb Bókay János (1822–1884) orvosprofesszornak, s fivére volt ifjabb Bókay János (1858–1937) ugyancsak gyermekgyógyász professzornak, a pesti, majd a budapesti orvosi kar kiválóságának. Bókay Árpád is apja hivatását választotta. Tanulmányait Pesten, Strassburgban, majd ismét a magyar fővárosban végezte. Kiváló mesterek mellett vált jeles orvossá. Kolozsvárott, majd Budapesten a gyógyszertan professzora és a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. Nem sokkal a halála előtt összegezte életútját, vetette papírra családjának, tanulmányainak és szakmai munkásságának történetét, olyan írói erényeket csillantva meg, hogy a lebilincselő olvasmányt nehéz letenni, szinte egy szuszra el kell olvasni.
Bókay élete minden állomásának színterét rendkívül élvezetes stílusban és színesen rajzolja meg, kezdve az 1850-es és 1860-as évek Pest városával, azoknak az utcáknak és tereknek a plasztikus leírásával, ahol született és ismerkedett a világgal, s a pesti polgársággal. E színtér külső határa a mai Nagykörút volt, ahol a zegzugos utcák a nagyvárossá válást célzó építkezések áldozatai lettek, ám emlékeik fel-felbukkannak visszaemlékezésekben, s őrzi is őket néhány épület és emléktábla, jóllehet ezek nem adják vissza a régi Pest hangulatát. Mások voltak az emberek is, hiszen majdnem mindenki ismerte egymást. Az egyetem neves professzorai is hétköznapi emberekként éltek, közvetlen kapcsolatot tartottak a kereskedőkkel és polgárokkal, megvoltak kedvelt vendéglőik, kocsmáik és cukrászdáik, s a heti piacon soroksári kenyeret vettek, mert azt tartották a legízletesebbnek.
Bókaynak a pesti társasági életet bemutató leírásában feltűnik Arany János, Jókai Mór és Gyulai Pál alakja, hogy csak a magyar irodalom csúcsait emeljük ki, de mások is, akikre utcanevek vagy szobrok is emlékeztetnek. Szó esik a könyvben Bókay iskolai tanulmányairól és egyetemi éveiről, s remek portrékat rajzol a magyar orvostörténelem kiemelkedő, iskolateremtő alakjairól, akiket vagy a „papa” barátaiként, vagy már tanáraiként ismert meg. Példaként megemlítjük, hogy abban az időben a pesti polgár a budai hegyekbe ment nyaralni, ott bérelt házat több hétre, így Semmelweis „bácsi” (az anyák megmentője) is, aki az 1860-as évek elején Zugligetben a „nyaraló szomszédjuk”-ként vidámságával, közvetlenségével a gyermekek kedvence volt. Élő emberként jelennek meg Bókay később tudománytörténeti nagysággá vált iskola- és évfolyamtársai is, akik – miként a mai iskolások és egyetemisták – jobban érezték magukat a tanintézet falain kívül, mint belül, az utolsó pillanatban készültek fel vizsgáikra, s éppen annyit korholták őket, mint a mai fiatalokat. Innen vette a szerkesztő, Buza Péter a kötet címét is, amely jól jellemzi a könyv hangulatát.
Bókay Árpád visszaemlékezése a korabeli orvostudomány értékes leírása is, ugyanis pontosan nyomon követi azt a folyamatot, amelynek során a pesti orvosi iskola néven ismert orvoscsoport (idősb Bókay János, Balassa János, Markusovszky Lajos stb.) megreformálta a magyar orvosképzést, megteremtette az 1876. évi közegészségügyi törvény lehetőségeit, s európai rangra emelte a hazai medicinát, amelynek már a századfordulón Bókay Árpád is részese lett. Könyvében szól a kolozsvári magyar egyetem orvostanári karáról is, amelynek tagja volt, de önmagáról, saját tudományos tevékenységéről keveset árul el, tudva, hogy erről másnak kell majd ítéletet mondania.
Bókay Árpád hatvan-egynéhány évesen, nem sokkal a halála előtt fejezte be viszszaemlékezését, amelyet – feltehetően – nem csak a családjának írt. Akkor nem jelent meg, hanem majdnem kilencven évet „vesztegelt” a Bókay családban, miközben valaki a famíliából az eredeti kéziratot átgépeltette. Az a példány, amelyből a kötet megszületett, másolat. Sok helyen kiegészítésre szorult, s a másolás technikai hibái miatt korrigálni kellett. Külön érték a könyv jegyzetanyaga, amely Bókay emlékiratának „kulcsa”, hiszen lapról lapra haladva tárja fel a manapság már rejtélynek tetsző utcaneveket, eltűnt házak és nevezetességek helyeit, a szövegben megemlített neveket. Ez a rész olyan információkkal látja el az olvasót, amely nélkül nem tudná a mai Belváros területén „elhelyezni” a leírásban szereplő helyeket, utcákat és személyeket. A kötet szerkesztője nemcsak „szerkesztette és sajtó alá rendezte” a kéziratot, hanem olyan olvasmányossá tette, hogy a könyvet mindenkinek ajánlhatjuk.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969