2013. I-VI
 

A millennium szobrásza, Zala György
Frideczky Frigyes

Az 1848/49-es szabadságharc kivégzett tábornokainak és főtisztjeinek emléket állító, 1890. október 6-án Aradon felavatott, majd 1924-ben szétszedett és méltatlan körülmények között tárolt hősi emlékmű eredeti helyén való felállítása jó ürügy arra, hogy felvázoljuk e gyönyörű emlékművet alkotó Zala György szobrászművész életművét. Nemzeti kötelességünk az ezeréves fennállást 1896-ban ünneplő Magyarország népszerű szobrászának szélesebb körben való megismertetése, akit nemzete akkor „a millennium szobrásza” epitheton ornansszal tüntetett ki, mint ahogy Deák Ferencet „a haza bölcsé”-nek díszítő jelzőjével méltatta. Mindezt megkönnyíti, hogy a Kossuth Kiadó megjelentette a végtelenül szerény Borbás György nagykanizsai magyar–történelem tanár, lelkes lokálpatrióta, önkéntes művészettörténész rendkívül alapos monográfiáját Zala György szobrászművészről.
Zala (eredetileg Mayer) György 1858. április 16-án született Alsólendván, a mai Szlovénia legkeletibb, a szlovén–magyar határtól alig négy kilométerre fekvő kisvárosában, Lendván (a jelenlegi neve Lendava). A millennium idején ezerhatszáznyolcvanhárman lakták, ebből ezerötszázhuszan magyarok. A város jó ideje a Mura vidéki magyarság kulturális és szellemi központja. Jómódú, barátságos kisváros, élénk kereskedelemmel. „Zala György őse, a Mayer család, egyike lehetett a XIX. század elején … Bajorországból Magyarországra szép számmal betelepült szorgalmas vállalkozó, német családoknak, akik magukkal hozták a polgári erényeket, a hagyományok tiszteletét, a szigorú munkaerkölcsöt, a gyarapodó vagyonosodás igényét – írja a kötet szerzője, Borbás György. – Édesapja, Mayer Ferenc porcelángyáros volt. Édesanyja, Kalivoda Katalin leánynevelő intézetet nyitott Csáktornyában. A gyár György születése idején hanyatlóban volt, és rövidesen tönkre is ment. A szülőket a válság nagyon megviselte, elkeserítette, nem is sokkal élték túl. (Édesanyja fiatalon, harminchárom éves korában, 1867 szeptember 4-én halt meg.) Az árvaságra jutott fiút rokonai nevelték Pápán és a közeli Városlődön. A gyermek városlődi nagybátyja kőedénygyárában már mintázással is próbálkozott. Saját ökle és az Imádkozó kisfiú szobrocskával meg ügyes rajzaival hívta fel magára a [nagybácsi] figyelmét.”
Pesten – a mai Eötvös József Gimnáziumban – kitűnő szaktanárok irányításával fejlesztette tovább tehetségét. E gimnázium neveltje volt többek között az üvegművészet mestere, Róth Miksa, továbbá Lechner Ödön, Schulek Frigyes és Steindl Imre építész, valamint kilenc szobrász, köztük Mayer György (aki már 1882-ben kérte nevének Zalára változtatását). Érettségi után a Műegyetemre, majd a Mintarajztanodába iratkozott. Az eredetileg festőnek indult fiút Huszár Adolf átcsábította a szobrászatra. A sziklához láncolt Prométheusz szobra elismeréshez, sőt, állami ösztöndíjhoz juttatta: huszonegy évesen felvették a Bécsi Akadémiára. Később a világhírű Müncheni Akadémián tanult. Itt mintázta a Fél a baba, később Mária és Magdolna című szobrát. Mindkettőt kedvezően fogadta a kritika. Az előbbit Trefort Ágoston kultuszminiszter megvette a múzeum számára, a másik 1885-ben kétszáz arannyal honorált művészeti nagydíjat nyert, s 1888-ban kiküldték a párizsi világkiállításra. Az 1884-ben hazatelepült Zala Györgynek évekig műteremgondjai voltak, végül 1898 és 1900 között az István út és a Stefánia út sarkán Bálint Zoltán és Jámbor Lajos építész Lechner Ödön tervei alapján megépítette reprezentatív műteremvilláját. A hatszögletű műterem négyszáz négyzetméter alapterületű, huszonöt méter hosszú, tizenöt méter belmagasságú volt, „akkora, mint egy bizánci templom kupolája, társzekerek fordulhatnak meg benne” – írta róla Fülep Lajos művészettörténész 1904-ben.
Itt alkotta hatalmas szoborkompozícióit, többek között az Aradi vértanúk emlékművét, amelyre eredetileg Huszár Adolf kapott megbízást. Huszár halála (1885. január 21-e) után Zala, a tizenegy méternél is magasabb emlékmű eszméjét megtartva, művészi egyéniségéhez méltó franciás lendülettel alkotta meg a részben allegorikus, részben realisztikus elemekből álló szoborcsoportot. A talapzat csúcsára állított főalak, a Hungária fejére Szent Margit koronáját helyezte, míg támaszkodó bal kezébe Szent István kardját mintázta meg. Négy önálló kompozíció, négy allegorikus szobor helyezkedik el a főalak alatt, a négy világtáj felé fordulva. Ők jelképezik azt a ragyogó erkölcsi példát, amelyet a tizenhárom hős vállalt az eszméért, a hazáért, a szabadságért. Közülük az Ébredő Szabadság a brüsszeli világkiállítás díját is elnyerte. (A további három főalak a Harckészség, az Áldozatkészség és a Haldokló harcos.) „Az allegóriák idézték fel, értelmezték és egyben a ragyogó erkölcsi példa magaslatára emelték a tizenhárom hős-áldozatnak az eszméért, a hazáért megalkuvás nélkül vállalt magasztos véráldozatát.” A talapzat fölött körbe helyezte el a tizenhárom hős hatvanhárom–hatvanhárom centiméteres körplakettre mintázott magas domborművű arcképét. Az 1890. október 6-án, országos ünnepség közepette megtartott szoborleleplezésen a kivégzett hősök még élő hozzátartozói mellett számos közéleti ember, művész és több ezer szemlélődő vett részt. A szobor tövében kétszáznyolcvannyolc koszorút helyeztek el.
A budai Szent György téren látható, 4,80 méter magas honvédszobrot 1893 pünkösdvasárnapján leplezték le. A szobor talapzatának felirata – 1849. május 21., Szabad Hazáért – Budavár bevételének hőseire emlékeztetett. Az ünnepségen nem képviseltette magát sem a kormány, sem a hadvezetés, viszont ott volt az ország legkülönbözőbb vidékéről érkezett ezernyolcszáz öreg honvéd, köztük Klapka 1848-as trombitása, s a kivégzett tábornokok némelyikének még élő özvegye.
Legreprezentatívabb műve a Millenniumi emlékmű. A koncepció teljessége, az ikonográfiát teremtő igényesség, valamint a királyok szoborsorával a történelmi folyamat felmutatása a korabeli pátoszos ünnepség igényét is kifejezte, de mint látjuk, Budapest életének szerves részévé válva maradandó műnek, nemzeti ünnepeink rendezésének méltó színhelyévé vált. Már ezzel az egy alkotással is a magyar szobrászat domináns részének tekinthető Zala György munkássága. Tevékenysége meghatározó jelentőségű volt saját korában is, hiszen nagyszerű felkészültségével, remek mintázókészségével nemzeti történelmi szobrászatunk kiemelkedő emlékműveinek sorozatát alkotta meg. „Az ő munkásságának bemutatása nélkül nem lehet megírni a magyar képzőművészet történetét. … Művészetének alakulásában az volt a legfontosabb momentum, hogy bekapcsolódhatott a gazdasági fellendülés és a millennium kapcsán előtérbe kerülő nemzeti útkeresés által motivált értelmiségi közéletbe. Ennek következtében voltak megrendelői és váltak modelljévé a közéleti kapcsolatban megismert művészek, illetve más foglalkozású barátok. A század utolsó évtizedére már ismert szobrásznak számított, köztéri megrendeléseket is kapott. … A századforduló után született munkák részben … ismétlései, változatai az ünnepelt, sikert adó műnek. ... Ami viszont örömmel fedezhető fel, az az, hogy a fogalmazásmód egyre inkább reálisabbá válik. A már a XX. században született síremlékek pedig mély emberismeretről, briliáns szakmai tudásról tanúskodnak” – írja előszavában Bereczky Lóránd művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.
A már eddig bemutatott három legfényesebb, legmutatósabb alkotása mellett érdemes megemlítenünk az Arany János-szoborpályázatra küldött (síremlékszerű) tervét. Az idős költő gondolataiba elmerült, ülő alakja fölé magasodó oszlopra koszorút tartó angyalt, „nemzeti géniusz”-t helyezett. Arany lábainál a múzsák ültek, szemüket a költőre vetve. A bírálók a mély érzéssel megmintázott főalak hibájául rótták fel, hogy „nem erőteljes férfikorában tünteti elénk Arany Jánost”. A pályázatot végül is nem Zala, hanem Stróbl Alajos nyerte meg, így az ő szobra áll a Nemzeti Múzeum kertjében. Egy másik megvalósulatlan nagy nemzeti terv az 1848/49. évi szabadságharc emlékművének felállítása volt. Az 1891-ben kiírt pályázatra kilenc szobrász (köztük Zala György) jelentkezett, ám a csodálatos tervek többszörösen meghaladták az előirányzott összeget. De az átmeneti sikertelenségek nem szegték kedvét a nagy munkabírású alkotónak. „1894-ben a magyar nemzeti szobrászat három nagyszerű művére adtak megbízást. Három kiváló tehetség, Stróbl Alajos Szent István, Fadrusz János a Mátyás-szobor, Zala György pedig gróf Andrássy Gyula monumentális lovas szobrának megmintázásához foghatott hozzá.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969