2013. I-VI
 

A jótékonyság különböző aspektusai

Most újabb aranykor köszönthet be, hiszen az egyenlőtlenség kedvez a filantrópiának, s a nagy vagyonok módot nyújtanak az egyéni nagylelkűségre. Carnegie szerepét napjainkban Bill Gates, a Microsoft elnöke, valamint Pierre Omidyar, az eBay főnöke tölti be, vagyis olyan sikeres vállalkozók, akik fantáziadús emberbarátként is érdemeket szereznek.
Az Indianai Egyetem Jótékonysági Központjának éves összesítésében olvasható legújabb adatok szerint Amerikában megnőtt az adakozási kedv: a jótékonyságra fordított összeg 1998-ban a bruttó hazai termék (GDP) 2%-át tette ki, a tavalyi adományok összege pedig elérte a GDP 2,2%-át, s csak kevéssel maradt el a 2002-ben regisztrált 2,3%-os rekordtól. Úgy tetszik, hogy a növekvő adományok az elektronikai ágazat fellendülésének köszönhető, ugyanis ez váratlan vagyonnövekményt eredményezett, ám csupán idő kérdése, hogy ennek az ágazatnak a teljesítményét megcsappantsa a gazdasági növekedés meglassúbbodása.
Nem hallgatható el az sem, hogy a jótékonysági alapítványok manapság veszélyeztetettebbek, mint régebben. Az Egyesült Államokban, ahol a nagylelkűség megnyilvánulásai 2001. szeptember 11-e után ráirányították a közfigyelmet a jótékonysági szervezetekre, a szenátus kénytelen volt meghallgatásokat tartani csúnya botrányok egész sora miatt. Az sem sok jót ígér, hogy az amerikai adóhivatal egyik legfontosabb feladatának tekinti a visszaélések feltárását a nem profit érdekeltségű szervezeteknél. Ugyanakkor az Atlanti-óceán mindkét partján az tapasztalható: a jólét növekedése és a lakosság elöregedése óhatatlanul azt eredményezi, hogy több adomány érkezik az élőktől, s több hagyaték a holtaktól. Paul Schervish, a Boston College munkatársa, az új aranykor legfőbb apostola így nyilatkozott erről: „A történelem folyamán először tapasztaljuk, hogy egyre több embernek van egyre több olyan pénze, amelyet nem az utódainak szán.” Tony Knerr adománygyűjtési tanácsadó az alábbiakkal egészítette ki ezt: „Rendkívül nagy mennyiségű pénzhez lehet hozzájutni, csak arra nincs elegendő ötlet, hogy miként helyezzük a kosarat az almafa alá.”
A jótékonyság mérésére tett egyik kísérlet a Johns Hopkins Egyetemen működő Lester Salamon nevéhez fűződik. Az általa vezetett kutatócsoport a világ harminchat országában végzett felmérést, s ennek alapján jelentette meg 2004-ben A globális civil társadalom – a nem profitérdekeltségű szektor dimenziói című könyvet. A vallási felekezeteknek juttatott adományoktól eltekintve (ez igen nagy összeg Amerika esetében) az adakozás az alábbi határok között mozgott a fejlett országokban a kilencvenes évek második felében: az Egyesült Államokban a GDP 1%-át tette ki, míg a másik végletet Olaszország képviselte a GDP 0,1%-ával, amihez csak annyit, hogy Indiában szintén ekkora hányada jut a GDP-nek jótékony célokra.
A magánadományok azonban eltörpülnek a szociális célú állami kiadások mellett, s e tekintetben sokkal nagyobb különbségek mutatkoznak nemzetközi viszonylatban. Amerikában például a GDP 18%-át fordítják szociális célokra, míg Nagy-Britanniában a 28%-át. A pénz természetesen nem minden. Salamon felméréséből az derült ki, hogy a pénzadományok általában kevésbé fontosak, mint a magánemberek szabadidejéből szociális munkára szakított idő. Az ENSZ által kidolgozásra ajánlott iránymutató lehetővé fogja tenni a tagországok számára, hogy összevessék a magánszemélyek pénzadományait az önkéntesek munkateljesítményével. A magánadományok körülbelül 60%-át ugyanis az önkéntesként nyújtott munkateljesítmény teszi ki. Salamon ennek az értékét a közhasznú munkások átlagbére alapján számította ki. Az önkéntes szociális munka vállalása rendkívül nagyarányú Hollandiában, Svédországban és a többi skandináv országban, valamint néhány fejlődő országban. Amerikában a pénzadományok és a másokra áldozott munkaidő hányada kiegyensúlyozottabb, mint az európai országok többségében.
A vallás igen hathatós motorja a nagylelkűségnek. A legtöbb vallás adakozásra buzdít, és sokszor annak a mértékét is meghatározza (a keresztények, a zsidók és a szikhek egyaránt 10%-ban határozzák meg az ajánlatos mértéket). A mozlimok számára a jótékonysági adó az iszlám negyedik pillére, amely éppolyan fontos, mint az imádság, a böjt és a zarándoklat. Amerikában az adományok igen nagy hányada (62%-a) vallási indíttatású, állapította meg az Indianai Egyetem kutatóközpontja, amely azt vizsgálja, hogy az emberek milyen jótékony tevékenységet végeznek egy meghatározott időszakban, nem pedig azt, hogy az adományozók miként használják ki az adóbevallásuk nyújtotta lehetőségeket. Minden jövedelmi csoport többet áldoz vallási célokra, mint nem vallásiakra. Richard Steinberg, az Indianai Egyetem és az Indianapolisban működő Purdue Egyetem kutatója az infláció hatásától megtisztított számadatok figyelembevételével megállapította, hogy a lakosság legszegényebb ötödéhez tartozó emberek évente átlagosan kétszázharmincnégy dollárt áldoznak a vallásra, míg nyolcvanöt dollárt egyéb célokra. Ennél átlagosan bőkezűbbek a feketék, akik kilencszázhuszonnégy dollárt juttatnak a felekezeteknek, négyszázharminckilenc dollárt pedig nem vallási felhasználásra.
Európában a vallási célokra szánt adományok nagysága kisebb, de nem annyira, mint azt némelyek hiszik. Németországban az „önkéntes” egyházi adóból nyolc és fél milliárd euró folyik be évente, míg Nagy-Britanniában az ötszáz legnagyobb jótékonysági szervezet bevételeinek 10%-a a vallási alapon működő szervezetekhez folyt be. Nem véletlenül, hiszen sok kutatási eredmény bizonyítja, hogy a vallásos emberek általában nagylelkűbbek a hitetleneknél, s ha adományt adnak, akkor többet adnak, mint a vallásnak hátat fordító társaik. Ez különösen szembeötlő a zsidók esetében.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969