2013. I-VI
 

Az amerikai zsidóság identitásáról

A radikális amerikai individualizmus a zsidó közösségre is befolyást gyakorolt. Az egyéntől függött annak meghatározása, hogy miképpen és milyen mértékben akar zsidó lenni. Ehhez járult még, elvben legalábbis, az államnak a bevándorlókat célba vevő azon ajánlata, hogy amerikaiakként találjanak újra önmagukra.
Amerika már kezdettől fogva lehetőséget nyújtott a zsidóknak arra, hogy amerikai állampolgárokként bontakozhassanak ki, ugyanakkor a „fehér” kisebbségekkel szembeni nyitottsága révén identitásuk aláásásával fenyegetett. Sok zsidó emiatt tekinti Amerikát a modern zsidóság próbatételének, s úgy vélekedik, hogy ellen kell állni a társadalom fő áramába való beleoldódásnak. „Mi, akik katasztrófákat éltünk túl, a szabadságot is képesek vagyunk túlélni.” Eliot Cohen amerikai zsidó szociológus e szavakkal hívta fel sorstársait megújulásra 1945-ben az amerikai pluralizmus szellemében.
Amerikában hosszú időre visszanyúló története van annak, ami időközben az etnikai csoportok általános problémájává vált. Az amerikai zsidók szemszögéből még mindig mutatkoznak transzatlanti különbségek a többséggel való azonosulás bensőségességében. Az egyik amerikai szociológus megállapította például, hogy a svájci zsidók gyakran emlegetik a svájciakat úgy, mintha teljesen különálló csoportról lenne szó. Az Egyesült Államokban viszont teljesen értelmetlen lenne a „zsidók” és „amerikaiak” megkülönböztetés.
A zsidók egyesült államokbeli háromszázötven éves jelenléte alkalmából rendezett ünnepségek ürügyén vázolok fel néhány olyan stratégiát, amely a különböző korszakokban megszabta a zsidó és az amerikai viszonyát.
A zsidók kevés hátrányos megkülönböztetést tapasztaltak az 1880-as évekig. A helyzet akkor változott meg, amikor megindult a szegény kelet-európai bevándorlók áradata, akik között számos zsidó akadt, s az ország régi keletű angolszász elitje és a már letelepedett német zsidók egyaránt fenyegetve érezték magukat a bevándorlóktól. A régebben érkezett német zsidók gyors gazdasági felemelkedése ugyancsak hozzájárult az antiszemita érzelmek kialakulásához, a zsidókat sújtó korlátozások létrejöttéhez. Az idegenekkel szemben ellenséges, feszült légkörben egyre nagyobb nyomás hatott abban az irányban, hogy a zsidók az angolszászokhoz igazodó magatartást tanúsítsanak, illetve bizonyítsák, hogy képesek az amerikanizálódásra, s méltók e megtiszteltetésre.
Mintaszerű példával szolgált erre Mary Antinnak Az ígéret földje című önéletrajza, amely hamisítatlan „háládatossági kultusz” keretében ábrázolja a szerző amerikai nőként való újjászületését. Az orosz zsidó nőből mindeközben csupán a bibliai Exodus történetének retorikája maradt meg. A szerző ebben a hangnemben meséli el a cári szolgaság alól való kiszabadulását, valamint útját az ígéret földje felé. A klasszikus zsidó felszabadulás elmesélése ily módon ironikusan festi alá a főhősnőnek az egyetemes amerikaisághoz való megtérését. Antinnak eközben csak látszólag játszik kezére, hogy a puritánok magukévá tették Izrael megalapításának mítoszát. A puritánok azt képzelték ugyanis, hogy ők az új kiválasztott nép, amely az Angliában megélt vallási üldöztetés elől az Újvilágba menekült, hogy ott felépítse az „új Izrael” szabad társadalmát. Óriási felháborodást keltett, hogy a fiatal zsidó nő fordítva járt el, s a saját szülei helyett az Egyesült Államokat megalapító atyákat választotta őseinek, s egy sorba merészelte állítani magát honfitársával, George Washingtonnal.
Nemcsak az asszimiláció irányába ható nyomással magyarázható sok bevándorló beszámolójának igenlő, sőt, ujjongó hangvétele. Anzia Yezierska Kenyéradók című önéletrajzi regénye szívhez szólóan mutatja be az Újvilágot olyan helyként, amely különösképpen elősegíti a nők emancipációját a szinte zsarnoki ortodox atya által előírt kényszerek alól. Az elbeszélés folyamán egyre több ambivalens felhang észlelhető, kétségek az egyoldalú amerikanizálódást illetően, s a saját gyökerek felértékelődése.
A zsidók számottevően hozzájárultak az amerikai társadalom pluralizálódásához. Nemcsak a kettős lojalitás körül forgó vitát alakították mérvadón, hanem tartalmi szempontból is példaszerű helyzetet foglaltak el. A zsidó és a nem zsidó értelmiségiek egyaránt úgy tekintenek a zsidókra a diaszpóralétben szerzett évszázados tapasztalataik miatt, mint paradigmaértékű kisebbségre, amely megtanulta az egyre újabb környezetekhez való alkalmazkodást, de anélkül, hogy teljesen feloldódott volna a környező miliőben. A kettős lojalitás így az igazi zsidó életérzésnek bizonyult. Számos asszimilálódott zsidó pálfordulásában döntő szerepet játszott az a sokszor hangsúlyozott befolyás is, amelyet a héber vallásos könyvek gyakoroltak Amerika szabadság és egyenlőség jegyében álló társadalmi felfogására. Ez adta meg a zsidóknak az ahhoz szükséges önbizalmat, hogy erőteljesebben lépjenek fel kisebbségként, s az ő szempontjukból egyúttal a hazafias igényeiket is legitimálta. Azzal érveltek, hogy az identitás két összetevője nemcsak nem zárja ki, hanem éppenséggel kölcsönösen erősíti egymást. Aki például a cionizmus mellett kötelezi el magát, az ezáltal „jobb emberré és jobb amerikaivá” válik, hangsúlyozta Louis Brandeis rabbik előtt 1915-ben elmondott beszédében. Éppen az Amerikához való hűség követeli meg a zsidóktól a cionista elkötelezettséget, elvégre Amerika törekvései egybeesnek a szabadság, a tolerancia és az igazság zsidó eszményeivel. Így redukálódott a cionizmus – az etnikai identitás világias pluralisták szeme előtt lebegő egyetlen zsidó eleme – az igazságosságra való univerzalista törekvésre.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969