2013. I-VI
 

Érték és pedagógia
Hász Erzsébet

A gondolkodás történetének utóbbi évszázadában számos elmélet jött létre az úgynevezett filozófiai értékproblémával kapcsolatban (Scheler, Hartmann, a Bécsi kör stb.), e problémának mindazonáltal nem született olyan megoldása, amely társadalmunk permanensen súlyosbodó értékválságára pozitívan lett volna képes visszahatni. Az érték fogalma és az értékválság problémái azonban nemcsak a filozófusokat foglalkoztatták és foglalkoztatják, hanem a pedagógusokat is, hiszen hivatásuk gyakorlásához mindig is nélkülözhetetlen volt, így jelenleg is nélkülözhetetlen a filozófiában hosszú ideje megoldatlan kérdéssel kapcsolatos állásfoglalás. A nevelői tekintélyelv támadói közül sokan úgy látták, hogy az egyes ember, azaz a pedagógiai alaphelyzetben a gyermek, a serdülő, az ifjú, a mindenkori diák önállósága, felfedezői szabadsága csorbul, ha a pedagógus bármilyen érték elfogadását ráerőlteti. Megint mások azt mondták erre: az élet túl veszélyes és rövid ahhoz, hogy minden ember minden értéket saját maga fedezzen fel önmagának, tehát ez nem szabadság, hanem az illető esélyeinek a csökkentése.
A szabadság nevében visszaszorítani az értékelvet a pedagógiában nem más, mint a szabadságnak mint értéknek az abszolutizálása, ami csak akkor nem önellentmondás, ha tényleges kifejezést is nyer mint az aktuális szerző tudatos választása, amely szerint a szabadság (a döntés, választás szabadsága, szemben a nevelői befolyásolással, rábeszéléssel, sőt, ráerőltetéssel) a legfőbb érték, mert így az is kiderülhet, hogy ennek az értéknek az abszolutizálása vajon miképpen nem befolyásolás, továbbá, hogy miért éppen az aktuális szerző az (tekintélytől függetlenül), aki megmondhatja, hogy mi a legfőbb érték.
Az esélynövelés érdekében visszahozni az értékelvet (és értékrendet) a pedagógiába ugyancsak egy értékpreferencia előzetes elfogadása egy utána következő, értékek mellett érveléshez. Ez utóbbi azonban, éppen azért, mert az értékelv visszahozása mellett érvel értékpreferenciával, nem feltétlenül tartalmaz önellentmondást, de nem árt tisztázni, hogy mely érték preferálásából indul ki (s miért éppen abból).
Az értékelvű nevelés nem egy érték, hanem egy értékrend közvetítése. A döntés, az értékválasztás szabadsága ezzel szemben előzetesen szükségszerűen egyenértékűnek tételezi az összes (választhatóként bemutatandó) értéket, mármint a szabadsághoz képest, ami elvileg is problematikus, a gyakorlatban pedig semmi sem garantálja az egyenletesen kedvező tálalást, mivel azt mindig befolyásolja a nevelő (mint minden ember) óhatatlan rokon- és ellenszenve, valamint tudásának természetes korlátai. Ha az értéket a szabadsággal definiáljuk, akkor az érték definíciójában benne van a szabadság definíciója, csak az a kérdés, hogy a szabadság definíciói közül melyik. Mivel a szabadság mint érték abszolutizálása csak a minden törvényt kiküszöbölő véletlenre alapozhatja az értékválasztást, ez a szabadságfogalom tehát a véletlenhez kötődik. Így az abszolútnak tekintett érték, azaz a választás szabadsága nyomán minden külső befolyásolástól mentesen választott értékek csakis véletlenszerű kapcsolatba kerülhetnek egymással, tekintve, hogy minden más elrendeződés rend, azaz értékhierarchia, azaz törvény(ek)re vezetnének, ami maga után vonná az értékközvetítés erkölcsi kötelességét, vagyis a véletlenül felfedezett értékrendet a felfedező minden befolyását latba vetve terjeszteni kezdené, s így a választás szabadsága önmaga megszüntetését eredményezné.
Az értékelvű nevelés legjobb védelmezője az a tradíció, amely a gyakorlatban folyamatosan szolgálva az értékválsággal küszködő társadalmat, számtalan kiváló felnőttet bocsátott ki intézményeinek kapuin. Mindemellett azonban adódhatnak új gondolati utak, elvi megoldáskísérletek is, mint arra Magyari Beck István Érték és pedagógia című munkája kiváló példa, amelyben az értékfogalmat emberré válásunk katasztrófaelméleti felfogásából levezetve indokolja az értékelv megtartásának szükségességét. Miközben a pedagógia területére ajánlja megoldását, felhívja a figyelmet arra, hogy a pszichológia, a döntéselmélet, a közgazdaságtan, a történelemtudomány és a szociológia hasonlóképpen szoros összeköttetésben áll az értékfogalommal, s így szükségszerűen állandóan egy értéktani állásfoglalás talaján állva fejtik ki önmagukat, tehát tudományok egész sora folyamatosan dolgozik az értékfogalommal a filozófiai értékprobléma megoldatlansága ellenére.
A katasztrófa, a túlélés problémája a szellemi erőfeszítés motorja. Az érték tehát a túlélés. A szerző ezen a ponton rámutat korunk némely szellemi áramlatára, s kifejti ezekkel szembeni véleményét. Rámutat például a haszon és az igazság jelenkori elvi és gyakorlati szembeállítására, s az igazság mellett voksol oly módon, hogy a szembeállítás jogosságát tagadja: hasznunkat az igazság által és az igazságon keresztül kell keresnünk, nem pedig az igazság helyett, mondja, felidézve az ellenzők állítását is. Ebben a gondolatmenetben a kiindulópont nem az igazság, hanem a haszon. A haszon, amely korunk szellemiségének uralkodója, olyannyira, hogy abból kiindulva némelyek az igazság elvetéséhez jutnak (eszerint nem az igazság a fontos, hanem a haszon), a szerző ezzel szemben szoros összefüggésben látja a kettőt. Ez nem csoda, hiszen a problémamegoldást tekinti saját gondolatmenete szegletkövének, s a problémának, mint ismeretes, agyunk működésében egyaránt lehetséges hamis és igaz megoldása, ilyenképpen az erkölcsi problémának is. A szerző rámutat arra is, hogy az államférfi erkölcsének és a közerkölcsnek a problémái is beletartoznak a megoldásoknak ebbe a körébe.
A problémamegoldás egy olyan cél felé vezető út, amelyet értékesnek tartunk. Érték és cél tehát elválaszthatatlan. Aki az értékszemléletet elveti, az elveti a teleológiát is. Visszafelé tekintve: a problémamegoldást veti el. Cui prodest? Kinek használ? Annak, aki a hasznot elválasztja az igazságtól. Így és csak így lehetséges az értékszemlélet ellenzőjeként gondolkodni, méghozzá minden olyan tudományban, amelynek állást kell foglalnia az értékfogalom tekintetében. Az emberi természet azonban legyőzhetetlen, s amit természetünkből vasvillával hányunk ki az ajtón, az visszajön az ablakon, így történik ez az értékmentességgel is. Erkölcsileg megközelítve riasztó eredményeket hoz ez az értékmentesség, pedig egy bizonyos erkölcsi igénnyel szokás alátámasztani a szükségességét: az elfogulatlan döntőbíráskodás, a döntés, a választás már említett abszolút szabadsága az itt szereplő erkölcsi érv, ismételten az igazságfogalmat ignorálva, figyelmen kívül hagyva a döntés és az igazság szoros öszszefüggését.
Magyari Beck István a posztmodern konszenzuselmélettel nem tartja helyettesíthetőnek az igazságfogalomra alapozott gondolkodást. Kérdése igen egyszerű: mi a konszenzus? Erre sokan várjuk a választ, de nem tudjuk elképzelni, ki lesz az az önkényúr, aki megadja. Gyanúnk szerint talán valaki az ismert tautológiaklánból.
A szerző további kérdésére – alkotható-e nem filozófiai értékkoncepció? – kedvünk lenne azt felelni: csakis nem filozófiai értékkoncepció alkotható, mivel minden értékkoncepció szükségszerű előzménye egy olyan opció, amely nem szabad választás az ész tartományában, hanem igazságra irányultság vagy attól való elfordulás, tehát egy olyan döntés, amelyben nemhogy a választási lehetőségek sokasága nem áll előttünk, hanem harmadik út sem adatik, egy egyszerű, kétértékű matematikai rendszer, mint amilyenre legújabb, magunk csinálta munkatársaink, a számítógépek alapozódnak. A furcsaság az egészben az, hogy a legnagyobb vagy egyetlen szabad pillanatunk éppen ez az igen–nem döntés. Utána már elkerülhetetlen a gondolkodás törvényeinek igája (beleértve a szükségszerű hibákat, a tökéletes rendszer gödeli korlátozottságát is), amely mindkét úton járva levehetetlen, bár más eredményre vezet.
A pedagógia feladatai Magyari Beck István koncepciójában kompatibilisek bármely konzervatív pedagógiával, de korántsem azonosíthatók a bennük megfogalmazottakkal, hanem azt mondhatjuk, éppen ott nyúl a tennivalókhoz, ahol a mai kor pedagógusa jellegzetesen mai problémákkal kerül szembe.
Összefoglalásul a következőket kell megjegyeznem: a filozófiai értékprobléma megoldatlansága és a posztmodern konszenzuselmélet megalapozatlansága olyan nehézségeket jelent, amelyek egyáltalán nem tekinthetők kevesek érdekeibe ütközőknek, ráadásul személyes és közösségi életünket rendkívül sok vonatkozásban befolyásolják, tehát a Magyari Beck István Érték és pedagógia című művében taglalt kérdések fontossága vitathatatlan. Mindennek a pedagógiai értékelvűség kontextusába helyezése még világosabban demonstrálja a téma közhasznú és időszerű voltát.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969