2013. I-VI
 

Szociokalandozások
Kapronczay Károly

A szombathelyi Savaria University Press gondozásában 2003-ban jelent meg Nagy J. Endre Szociokalandozások című kötete, alcímében Válogatott szociológiai tanulmányok megjelölést is tartalmazva. Ellentmondást tükröz azonban a szerző bevezetőjében tett vallomása. Önmagát eszmetörténésznek mondja, s ezt ekképp magyarázza: „Elmúlt tízévi munkásságom nagyobbik részét nem a szociológia, hanem az eszmetörténeti tanulmányok tették ki. … Mindenki, aki szellemtudományt művel, vagyis az »emberrel« és »műveivel« foglalkozik, eszmetörténész. De kétfajta eszmetörténész van: az öntudatos és az öntudatlan. Aki kiváló gondolkodók szellemi termékeivel foglalkozik, az eszme konkrét realizálódását vizsgálja – ezért eszmetörténész. Ám az is az, aki szellemi archeológus-szociológusként a mai társadalom látszata mögé akar nézni, és feltárja annak mélystruktúráját, felfedez egy szociológiai szabályszerűséget vagy egyszerűen egy korrelációs összefüggést. … Kant szerint a tudós olyan, mint a bíró, aki nem hagyja, hogy a tanúk azt beszéljék, amit akarnak, hanem arra kényszeríti őket, hogy az ő kérdéseire válaszoljanak. A valóság tehát preformált, ráadásul aztán, ami az ítéletben megjelenik, olyan kategóriában van előadva, amire a tanú rá sem ismerne. Mert a valóság úgy van, ahogy előadjuk. S még az is igaz, hogy az ember történész. Minden, amiről a tudós beszél: elmúlt.”
Az idézet a posztmodern világban közhelynek bizonyul. Az ember sok ellentmondással szemléli a jelen és a közelmúlt történéseit, minden kinyilatkoztatás gyanússá válik, erre nincs filozófiai recept. A politikusok – a szerző szerint – kantiánusok maradtak, vagyis az emberi jogokra, a liberális demokrácia intézményrendszerére építenek, s a világot ehhez akarják igazítani. A kommunizmus bukása után a világ egypólusú lett, aligha mérhető a régi hivatkozásokkal és ellenfelekhez igazított érvekkel. Erre példa a terrorizmus, amely valóban fenyegeti a világot, s amelytől meg kell védeni az emberiséget. A szembeszállás viszont heves ellenállást vált ki: jogos a védekezés, viszont az emberi jogokat hangoztató, a demokratikus játékszabályokhoz mereven ragaszkodó Egyesült Államok az ENSZ felhatalmazása nélkül indít katonai támadást a terrorizmus fészkei ellen, területétől távoli országok ellen. A világ erre dühödten vonja felelősségre az Egyesült Államokat, mondván, erre nincs joga, bár arra nem ad választ, hogy mit kellene tenni, csak azt hangoztatja, mit nem szabad. A világ általában morálisan közelíti meg a helyzeteket, ellenben a politika reális módon, tehát erőszakkal felel.
Ebben az ellentmondásos helyzetben, a posztmodern kor kérdéseire választ keresve adja közzé a szerző tanulmánykötetét, bízva abban, hogy valahol az igazsághoz közelít. „Keletkeztek bár a benne szereplő írások a rendszerváltás előtt vagy után, mindenképpen képviselnek valamit, mindenképpen viszonyítanak valamit valamihez, mindenképpen leszögeznek egy álláspontot. Azt mondhatná rájuk a posztmodern gondolkodó, hogy elavult »metanarrativa« áll mögöttük. Ennyiben ezek pre-posztmodernek. Csakhogy ezek mögött a tanulmányok mögött ott van az összeomlott totalitarizmus tapasztalata, az a meggyőződés, hogy a világnak fel kell szabadulnia a politikai nyomás alól. Ezért poszttotalitariánus írások, ennyiben pedig poszt-posztmodernek is.”
A szerző a közreadott írásait szocioteóriai, -históriai, -struktúrai, -krónikai, -politikai és -jurisztikai fejezetekbe tagolja, annak megfelelően, hogy az írások témái melyikbe sorolhatók. A felosztás valóban világos keretbe rendezi a közzétett huszonkét írást, amelyek az elmúlt két évtizedben láttak nyomdai napvilágot. Az írások zöme éppen a rendszerváltoztatás következtében felvetett szociológiai, eszmetörténeti, történelmi kérdésekre keres sokoldalú, alaposan dokumentált választ. Ilyen például A centralisták és municipalisták vitája. Adalékok a magyar értelmiségtörténethez című tanulmány, hiszen 1990 körül éles viták robbantak ki az értelmiség történeti szerepéről, felelősségéről, megtöltve az elméleti lapokat, gyakran – hol tájékozottan, vagy sem – a napi sajtót is. Ebben kísérel meg világos rendet tenni a szerző, hasonlóan a Társadalomfejlődés és közigazgatási reformok című írásához. Valóban izgalmas kérdés volt akkor és napjainkban is, hiszen az új szerkezetű államban működő közigazgatás magyar arculatát kellett és kell megkeresni, azokat a gyökereket, amelyek sajátos színt adtak-adnak az európai struktúrák alkalmazásához. Ezekben a tanulmányokban az alapok, a XIX. századi mesterek munkái és az abból kiformálódott helyzetek figyelemmel kísérése mellett a szocialista korszak formáit is górcső alá veszi, nemcsak a torzulások, az önkényes megoldások szempontjából, hanem az egységes folyamatot igyekszik a középpontba állítani, abból von le tanulságokat, következtetéseket.
Igen figyelemreméltók a szociokrónikai fejezet írásai, amelyekben nemcsak az elmúlt évtized elemzése, hanem az 1980-as évek felmérései, az adott helyzetek elemzései is megtalálhatók; ellenben a szociálpolitikai fejezet kizárólag az 1990 utáni történések, elméleti és gyakorlati intézkedések elemzései, ama folyamatok nyomon követése, amelyeket átéltünk, tapasztaltunk, ám ezek az írások egyben politikai értékelések és kritikák is. Amellett, hogy történeti visszapillantásként kell kezelnünk őket, olyan gondolatébresztést is keresnünk kell bennük, amelyeket akkor vagy nem mondtak ki, vagy nem volt idő kimondani. Nagyon találó, amit a bevezetőben a szerző maga mond: „Lehet, hogy nem lehet tudományosan bebizonyítani azon elvek érvényességét, amelyek a nyugati világot kormányozzák, de azt már tudjuk, mi történt, amikor nem alkalmazták azokat. A szabad társadalom nem a szabad individuumon nyugszik, hanem az elvek szabad érvényesülésén. Hogy a tudományban az igazság, az igazságszolgáltatásban az igazságosság, a művészetben az esztétikai szépség, az üzletben a tisztesség, az általános kommunikációban a karitász és így minden területen valami elv uralkodjék, az egész társadalom pedig legyen elkötelezve ezen elvek érvényesülésének. Mert ha ezek közül egyet is megtagadnak, vele omlik a többi. Ahogy azt mi a szocializmusban láttuk.”


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969