2013. I-VI
 

Deformált demokrácia: a politika háttérszerveződései
Pokol Béla

Ez a struktúraváltás több okra vezethető vissza. A legalapvetőbbnek egy átfogó társadalomszervezési átalakulás tekinthető, amelyet a Bretton Woods-i egyezmény öszszeomlása után, 1971-től a keynesi kapitalizmus helyett az országhatárokon átlépő módon szerveződő globális–neoliberális kapitalizmus létrejötte jelentett. Ennek hatására egyrészt az addig országhatárok közé szorítva működő banktőkés csoportok kiszabadultak a demokratikus politika és az általa vezérelt közigazgatás meghatározása alól, s globális szinten szerveződtek meg – az eközben lezajlott küzdelemben a német, illetve a francia–belga tőkéscsoportok rovására az összefonódott ameri-kai–brit–holland banktőkés csoportok jutottak hegemón pozícióba –, másrészt a megerősödő globális pénztőkés csoportok a termelésen túli társadalmi szektorok közigazgatási szervezését visszaszorították, s a piaci szerveződést – sorozatos privatizációval és piacosítással – átfogó társadalmi szerveződési mechanizmussá alakították. Nos, ez a kontroll alól kiszabadult, s az össztársadalmi piaci szerveződést ellenőrző globális pénztőkés csoport ezzel a változással egyrészt az addiginál is jóval nagyobb forrásokhoz jutott, s nagyobb profitot tudott megszerezni, másrészt közvetlenebb utakat épített ki az államhatalmi csúcsszervek felé, részben a saját ellenőrzése alá kényszerítve a demokratikus akaratképzési formákat, részben saját akaratképzési formákat ültetve az államhatalmi döntési testületek mellé.
Ez volt a legalapvetőbb változás, amely az említett struktúraváltást létrehozta, de emellett több kiegészítő folyamat hatása is kimutatható. Ilyet jelentett az amerikai közéletben működő nagy alapítványok szerepváltozása az 1970-es évek közepétől, amely ezután – az amerikai világjelenlét és szellemi export révén – áttevődött a világ több országába. Az amerikai szellemi–közéleti szektorok működését ugyanis már az 1900-as évek elejétől nagymértékben meghatározta néhány megaalapítvány – a Rockefeller, a Ford, a Carnegie és a Mellon Alapítvány – általi szponzorálás. Ezek az alapítványok sok-sok milliárdos összeggel, illetve célzatos adományozási mechanizmusaik révén befolyásolták a társadalomtudományi kutatást és káderkiválasztást, a tömegmédiumok (újságok, rádiók, majd televíziók) témaválasztásait, politikai irányultságát és vezető szerkesztőinek állományát, akárcsak a filmes szakmában és a zenei életben, ugyanígy a mozihálózatok és a hangversenytermek működését, valamint az ottani karriervonalakat is. Ez sokszor nagyon hasznos és fontos újítások elterjedésére vezetett, de átfogó keretként mindig működött az érintett tőkéscsoportok értékeinek és érdekeinek szem előtt tartása, s az ezzel szembenállókat igyekeztek visszafogni, marginalizálni. Ez a szellemi–közéleti befolyásolás az amerikai és a brit társadalomban alapvetően a balliberális–progresszívnak nevezett irányzat támogatását jelentette, amelynek egyik törekvése a fennálló közösségi kötelékek és intézmények porlasztása volt. Az ezzel szemben álló társadalmi, illetve tőkéscsoportok – ez utóbbiak zömmel a belföldi piacon működő tőkéscsoportokat jelentik, szemben a nemzetközi szinten szerveződő bankárcsoportokkal és az általuk ellenőrzött világcégekkel – alig jelentek meg a szellemi–közéleti szektorokban az 1970-es évekig. Ekkorra azonban oly mértékben nyilvánvalóvá vált e csoportok számára is a szellemi–közéleti szektorokat meghatározó balliberális alapítványok tevékenységének befolyása – és ezzel a számukra eleve esélytelen pozícióból való indulás ezen a terepen –, hogy visszacsapásként e tőkéscsoportok is gyors hátrányledolgozási stratégiákat kezdtek kidolgozni. Ennek során a konzervatív irányba húzó tőkéscsoportok is alapítványokat létesítettek, politikakutatási intézeteket alapítottak, majd széles ösztöndíjhálózatokkal professzori gárdákat hoztak létre az egyetemek társadalomtudományi részlegein, később lapokat, rádióadókat és televíziós csatornákat alapítottak, s a gondosan ápolt profeszszori gárdájuk tagjai számára így szereztek megnyilvánulási formákat, milliószorosan felhangosítva a közvélemény-formáló hatásukat. Ezzel lényegében ugyanazt tették, mint előzőleg a balliberális irányban működő bankárcsoportok, de azzal a fontos különbséggel, hogy míg azok több évtizeden át építkezve csak közvetetten és lépcsőzetes áttételeken keresztül határozták meg a politikában közvetlenül fellépő erőket, addig a hátrányos helyzetben levő és gyorsított tempóban felzárkózni igyekvő új konzervatív alapítványok irányítói közvetlenebbül, szinte a politika előcsarnokából szervezték meg politikaalakításukat.1 Erre a konzervatív forradalomra a Richard Mellon-Scaife és Joseph Coors által 1973-ban megszervezett Heritage Alapítvány említhető példaként, de ezenkívül több tucat konzervatív alapítvány jött létre az 1980-as évektől kezdve. Eme változásnál a megaalapítványok említett szellemi–közéleti befolyása közvetlenebb politikai akaratképzési formává alakult át, ami aztán döntő módon hatott a nagy pártok belső működésére, a politikuskiválasztó mechanizmusokra, a politikai karriervonalakra is. A konzervatív sikerekre válaszként – miközben a balliberális elemzők sokszor szinte hisztérikusan reagáltak addigi hegemón helyzetük megingására2 – a többi politikai tábor is közvetlenebb politikai alapítványokat és politikai agytrösztöket (think tank), illetve akciócsoportokat hozott létre. Közülük az Egyesült Államokban, de azon túl is az egyik legfontosabb a Soros-alapítványhálózat és többrétegű intézeti rendszere. Ez a hálózat az amerikai környezetben kialakult közvetlen akcióformákat és más politikai cselekvésformákat tudatosan exportálni igyekezett más országokba is – különösen a szétesett szovjet blokk országaiba –,3 s ezzel nagymértékben hozzájárult a világban folyó politikai események meghatározásához. Az előbbieket kiegészíti az 1990-es évek elejétől kiteljesedő információs forradalom, amely az internet, az e-mail listák, az sms-hálózatok stb. révén közvetlenebb és szélesebb politikai szervezést tesz lehetővé a megfelelő pénzeszközökkel bíró tőkéscsoportok számára is.
Mindezek a változások átalakították a pártokon nyugvó akaratképzési formákat, az állami döntéshozatalba való bekapcsolódásukat. A részletes kifejtéshez meg kell nézni az alapítványok világát, majd az általuk létrehozott és finanszírozott politikai agytrösztök szerepét, illetve az információs forradalom által fokozott hatásúvá vált közvetlen akciócsoportok működését.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969