2013. I-VI
 

A vidékgazdaság multiplikálása
Oláh János

Sajnos, a XX. század második felétől a hagyományos földművelésre épülő vidékgazdaság olajiparosítása még hatékonyabbá tette az erőforrás-kivonást, felgyorsítva a természeti erőforrások kimerülését is. A vidék addig zártabb anyag-, termék- és értékforgalma nyersanyagexportra egyszerűsödött. Így a termelési, a feldolgozási és fogyasztási folyamatokhoz kapcsolt munkahelyek városba áramlása lepusztította a vidéket. Az exportszállításokra programozott monokultúrás nagyüzemi gazdálkodásnak sok olajra és kevés emberi munkaerőre van szüksége. Alapanyag vagy nyersanyag kivonásával megszűnt a helyi gazdasági multiplikáció. A földjükről elűzött vagy agrártámogatásban részesített kisbirtokosok töredékének maradt csak munka, többségüknek bérmunka. Az elszállított nyersanyagot, többszörösen átdolgozva, értéksokszorozva, drága importként vásárolja vissza az otthon maradt nyersanyagtermelő. Az értéknullázott falusi tájakon és közösségeken is túlnyúló környezeti, gazdasági és politikai externáliák napjainkban riadóztatják a társadalmat. A vidékpolitika kényszerű civilizálására a századvégen megindult a kiürített vidékek rehabilitálása, gazdaságának felélesztése, diverzifikálással, az alapanyag és az érték helyi multiplikálásával. Alakulóban és terjedőben van a posztmodern földművelők és vidékfejlesztők elméleti, politikai, igazgatási és gyakorlati tevékenységének ígéretes európai mintája. A vidékállapot humán és földszervező folyamatai segítik az értéksokszorozó posztmodern vidékgazdaság visszaállítását.


(Vidékállapot) A vidéki tájban a helyi közösség szervesen azonosult az elsődleges termeléssel. Társadalma a földművelésből és annak másodlagos, értéksokszorozó helyi integrálásából élt. Környezete és életstílusa ezért különbözik a városétól, amely a vidéki nyersanyagok és erőforrások sokszoros feldolgozásából él. A vidék vizuálisan is felismerhető észleléssé különült el (Clout, 1972). Szerveződése a helyi társadalom munkájával jött létre az új kőkorszaktól napjainkig. Hagyományosan kialakult kulturális, szociális, bírói és technológiai szokásai szabályozták a földművelést mint a természeti erőforrások hasznosításának egyedüli ágazatát. Ez a szerves vidék került gazdaságkorunkban a nemzetközi termelés és fogyasztás rendszerének olvasztójába. Nem meglepő, hogy a hagyományos falusi lét és gondolkodás, valamint az olajra épülő ipari technológiák és üzleti szemlélet kényszerű együttléte kulturális, szociális és gazdasági egyensúlyhiányt okozott a világ számos térségében. A hagyományos értékek és normák társadalmi tőkéjét (Fukuyama, 2000) lassan felemésztő neoliberális világgazdaság globális evolúciója válságba sodorta a vidéki hagyományos tevékenységeket és értékeket. Az ipari technológiák idegen kultúrája átalakította a vidéki környezetet, megindult és azóta is tart a városba áramlás. A földművelési hatékonyság javítását célzó próbálkozások — mint a technológiák és hibridek folyamatos utánpótlására utalt zöldforradalom, majd a kívülről vezérelt integrált fejlesztés gyakorlata — nem voltak igazán sikeresek. Legújabban a népességrobbanás, a városiasodás és a turizmusipar által okozott környezeti károk enyhítése került előtérbe. A káros externáliák kivédésére új koncepció születtek. A külső segítség vagy beavatkozás minden formájában a helyi társadalmat kell figyelembe venni mint a leghatékonyabb környezeti tényezőt: a helyi népesség a vidék szervezőereje, s a hagyományos szerves vidékintegráció korszerűsítése a szervezés főiránya.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969