2013. I-VI
 

Gondolatok a magyar állampolgárság "hova tovább?" kérdéséröl
Szalma József

A népszavazás demokratikus intézmény, akár jól volt előkészítve, akár nem. Tiszteletben kell tartani, határon belül és határon túl is. A határon túliak, különösen a délvidékiek, de gondolom, lélekben a felvidékiek és az erdélyiek is, mély lelki sérüléssel vették tudomásul a népszavazás eredményét. A sérelem súlya talán nem is igazán abban mutatkozott meg, hogy a népszavazás a határon túliak kárára eredménytelen volt, habár ez is lesújtó, inkább az volt sértőn fájdalmas, amiként a nemet mondók a jogi kérdésben politikai megosztottságot szító hangulatkeltésben érveltek. A választók nem melletti szavazását szorgalmazó politikai erővonalak azt ecsetelték, hogy a határon túli magyarok a magyar állampolgárság birtokában tömegesen átköltöznek, s mint olcsó munkaerő elveszik a magyar állampolgárok munkáját. Szörnyű és sértő vád, ezt nyugodtan kijelenthetem a vajdasági magyarok nevében, ugyanis politikai és civil szervezeti megbízás alapján őket képviseltem, amikor szakértő társaimmal együtt 2003 második felében több ízben, egyenként több órán keresztül a magyar Külügyminisztérium által megbízott szakértői bizottsággal tárgyaltam az 1993. évi LV. törvény módosításáról, annak jogi és társadalmi kérdéseiről. Javaslatomra a tárgyalási alap az 1997. évi európai állampolgársági egyezmény volt,1 amely közvetetten megszüntette a trianoni állampolgársági rendelkezéseket,2 s a második világháborút követő párizsi békeszerződés után több mint nyolcvan évig érvényben levő Zebaloszi-doktrinát (egy állam, egy állampolgárság). A kérdéses egyezmény II. fejezete 3. cikkének (l ) bekezdése szerint „minden állam saját joga szerint határozza meg, kik az ő állampolgárai”. A (2) bekezdés szerint „az ilyen jogszabályt más államok annyiban kötelesek elfogadni, amennyiben az összhangban áll a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel, a nemzetközi szokásjoggal, az állampolgárság tekintetében általánosan elismert jogelvekkel”. Ez azt jelenti, hogy az uniós egyezmény szerint az állampolgársági jog megadása a belső törvényhozás dolga. Az említett egyezmény úgynevezett kettős állampolgársági folyományának (mindegy, hogy belső törvényhozásból vagy bilaterális egyezményből következik-e) figyelemmel kell lennie a kettős kötelezettségek elkerülésére (például a kettős katonai szolgálat esetében). Tárgyalásunk során mindkét európai utat számba vettük: a bilaterális egyezményes utat, amely a konzumált állampolgársági jogokat és kötelezettségeket szorgalmazhatná. Példaként utaltam az 1993. évi olasz–szlovén egyezményre, amely lehetővé teszi, hogy a szlovéniai olasz kisebbség és az olaszországi szlovén kisebbség kérelemre alanyi jogon megkaphatja a másik ország (anyaország) állampolgárságát. Az egyezmény szerint azonban ha a kettős állampolgár a szülőhelye szerinti országban már országos szinten élt választói jogával, például egy olasz nemzetiségű szlovén Szlovéniában, akkor az olaszországi bejelentett lakhelye szerint csupán a helyi önkormányzati választásokon vehet részt, olasz országos választásokon nem. Tárgyalásaink során körüljártuk a magyar belső törvény szerinti kettős állampolgárság kedvezményes megoldásának lehetőségét is, azaz a hatályos törvényi rendelkezések átértékelését az említett uniós egyezmény (amelynek Magyarország is tagja) alapján. Az akadályokat ismertük. Bizonyos országok, például Ukrajna, nem ismerik el a kettős állampolgárság intézményét, azaz ha egy ukrán állampolgár megszerzi egy másik ország állampolgárságát, akkor lemond születés szerinti (ukrán) állampolgárságáról. Ez akadályozta az univerzális megoldást, ennyiben a differenciált megoldás felé terelte a tárgyalást. A véleményem az volt, hogy mérvadó az uniós egyezmény megoldása, s az, hogy Magyarország az uniós állampolgársági egyezmény tagja, elegendő jogalap arra, hogy minden határon túli régióban élő magyar kisebbségi, megfelelő feltételekkel, egyéni kérelemre és otthon maradva, megkaphassa a magyar állampolgárságot. Az esetleges kettős kötelezettségek elkerülése végett pedig a kettős kötelezettségek kérdése belső törvénnyel is megoldható.
Tárgyalásaink során felmerült a kérdés, hogyan is szólnak a szomszédos országok állampolgársági törvényei. (Sajnos, ennek magunknak kellett utánanéznünk, habár nagyon nehezen jutunk a külföldi jogforrásokhoz.) Kiderült, hogy a Magyarországgal szomszédos országok lényegesen kedvezőbb feltételekkel adnak állampolgárságot határon túli nemzettársaiknak. Ebben egy időben Románia járt az élen, de idetartozik Horvátország, 2001-től pedig Szerbia és más országok is. Olaszország a 2001. évi törvénymódosításával lehetővé teszi a nyilatkozati és az úgynevezett származási alapon való állampolgárság megadását (régebbi törvénye kizárta a kettős állampolgárságot). Magyarország hatályos törvénye elismeri a kettős állampolgárságot (2. §), de végrehajtási rendelkezései rendkívül sok diszkréciós elemmel vegyítve az igen szigorú feltételeket teljesítő határon túli magyarok számára még egy-, három- vagy nyolcéves tartózkodás, munkahely, megélhetés stb. megléte mellett sem teszi lehetővé az állampolgársághoz való jutást.
Szó volt az elköltözés veszélyéről, s arról, hogy mi segíti inkább az otthon maradást, a jelenlegi hatályos törvény, amely egytől nyolc évig tartó magyarországi tartózkodást követel meg az állampolgársághoz (akkor sem bizonyosan), vagy az az általunk javasolt megoldás, amely szerint az otthon maradóknak, helyben maradás kötelezettsége mellett, meg kell adni az állampolgárságot. Kifogás merült fel, hogyan garantálható az ily módon állampolgárokká válók védelme. A válasz az volt, hogy ugyanúgy és olyan mértékben, ahogyan a külföldön tartózkodó magyar állampolgároknak – vagyis konzuláris oltalmat lehet nyújtani számukra.
Kifogást emeltek a társadalom- és nyugdíjbiztosítással kapcsolatos költségvetési teherviselés tekintetében is. A válasz az volt, hogy Magyarország az összes szomszédos országgal bilaterális egyezményeket kötött, amelyeknek lényege a kölcsönösség és az arányosság. (Más kérdés, hogy ezek jók és egyenlők-e.) Másrészt felmerült az a kérdés is, hogyan alakulnak a választói jogok. A válasz az volt, hogy a nem betelepülő személyek a hatályos magyar választói törvénnyel összhangban nem élhetnek választói jogukkal, a Magyarországon állampolgárság nélkül letelepültek pedig csak helyi önkormányzati választásokon vehetnek részt. Szó volt egyéb jogi kérdésekről is, például arról, hogy a magyar alkotmány 69. §-ának (4) bekezdése értelmében az állampolgárságról szóló törvény kétharmados arányú, vagyis módosításához az Országgyűlés tagjainak kétharmados többségű igenlő szavazatára volna szükség. A tárgyalás idején a többségi koalíció szavazataránya messze ez alatt volt. Ezért kértük, annak alapján, hogy közösségi (nemzeti) érdekről van szó, legyen ebben a kérdésben konszenzus a hatalmi és az ellenzéki pártok között. Keves reménnyel kértük ezt. Annál is inkább, mert az MDF által benyújtott kedvezményes állampolgársági javaslat nem kapott támogatást a magyar Országgyűlésben. (A kormányzati szocialista oldal tartózkodott, a szociálliberális oldal pedig nemmel szavazott, az akkor ellenzéki polgári oldal pedig igennel, de ez nem volt elegendő az egyszerű többséghez sem.)
Amikor a belső törvényi útra való tárgyalás módozatára tértünk, a magyar oldal a tárgyalások szakmai szinten való kibővítését, a többi határon túli régió szakértői gárdájának bevonását javasolta. Ezt elfogadtuk. Igaz, sejtettük, hogy különböző nézetek lesznek, hiszen a határon túli országok (peremországok) különböző, hosszabb-rövidebb idő előtt álltak az uniós csatlakozásukig. Kiderült, hogy a kibővített tárgyalásokon bizonyos részvevők valóban ápoltak némi félelmet az elköltözéssel kapcsolatban (például az egyik romániai politikus-szakértő), de akadtak ellenvélemények, az egyik épp Romániából. Szlovéniát nem említem, amelynek képviselői, habár az ország egyértelműen közel állt az uniós csatlakozáshoz, pozitív voksokat és érveket sorakoztattak fel. Végül is a harmadik kibővített szakértői tárgyaláson egyértelművé vált, hogy mindenki támogatta a vajdasági szakértői küldöttség javaslatát. A vajdasági szakértői küldöttség pontos jogszabály-módosítási szöveget is átadott, amelynek lényege az volt, hogy a kedvezményes honosítási szabályokat módosítani kellene, valamint a magyar állampolgársági kérelem ne fűződjék hosszabb-rövidebb magyarországi tartózkodáshoz és a megélhetés bizonyításához, természetesen az általános személyi feltételek mellett (amelyek közé tartozik, hogy a kérelmező felmenője magyar állampolgár, hogy magát magyar nemzetiségűnek vallja, s hogy magyar nyelvismeretéről bizonyítéka van, vagyis magyar iskolát fejezett be és magyarigazolványa van, valamint hogy a magyar jogrend szerint nem folyik ellene bűnvádi eljárás).


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969