2013. I-VI
 

Halálos megbízatás

A legkisebb férfi ezt kérdezte az előtte menőtől: – Mimmo, juhok vannak ott, látod a juhászt?
– Nincs itt juhász – felelte az.
– Jó! – mondta a kisebbik, majd előhúzta a pisztolyát, s közvetlen közelről tarkón lőtte az előtte haladó férfit. Az összerogyott, de nem halt meg, hanem felkiáltott: – Ne, ne tedd ezt! A másik férfi áldozata halántékának illesztette a fegyver csövét, s még egyszer meghúzta a ravaszt.
– Segíts! – parancsolt rá a harmadik férfira. Legurították a holttestet a rézsűn egy öntözőcsatornáig, ahol a biztonság kedvéért még beleeresztett két golyót az áldozat fejébe.
Giorgo Basile, a tettes, egy Ruhr-vidéki olasz vendégmunkás fia 1960-ban látta meg a napvilágot az olaszországi Corigliano Calabro nevű kisvárosban, s a Ruhr-vidéki Mülheimben nőtt fel. A ’ndranghetának, a maffiához hasonló calabriai bűnszövetkezetnek volt a hivatásos bérgyilkosa. E gyilkosság elkövetése után fél évvel letartóztatták Kemptenben, s ez az olaszországi maffiára mért egyik legsúlyosabb csapásnak bizonyult. Egy bajor rendőrnek ugyanis fenyegetésekkel és ajánlatokkal sikerült annyira megpuhítania, hogy végül is megszegte a hallgatási fogadalmát. Megeredt a nyelve, s mind a mai napig ellátja munícióval az államügyészeket. A rendőrség ennek fejében elrejti és védelmezi, hogy lehetőleg még hosszú ideig életben maradjon.
Ez a bűntársai által „angyalképű”-nek nevezett férfi elmesélte élettörténetét a Spiegel című lap munkatársának. Ebből kiderült, hogy ifjúsága után a calabriai Carelli-klán tagjává vált. E bűnszövetkezet számos „támaszpont”-ot létesített Németországban: Berlinben, Maina-Frankfurtban, Offenbachban, Mülheimben, Essenben, Gelsenkirchenben, Wuppertalban, Heidenheimben, Schwalbachban, Nürnbergben, Kemptenben, Garmisch-Partenkirchenben és Münchenben. A bűnözők üzleti tevékenysége kiterjed a kábítószer- és fegyverkereskedelemre, az autólopásra és -csempészetre, valamint a pénzmosásra.
A Bajor Tartományi Bűnügyi Hivatal munkatársa szerint nagyon nehéz beférkőzni a klánok soraiba, mert a már említett hallgatás törvénye védőfalként áll a nyomozók útjában. Aki beszél, az az életével fizet. Giorgo neve legelöl szerepel a ’ndrangheta halállistáján.
A német és olasz nyomozók azt gyanítják, hogy Giorgo mintegy harminc férfi meggyilkolásában vett részt bűnözői pályafutása során. Az olasz igazságszolgáltatás azonban csak négy gyilkosság miatt emelt vádat ellene, a többi bűncselekményére a feledés fátylát borították.
Hogyan válik egy mülheimi vendégmunkás fiából hírhedt bérgyilkos? Minek kellett történnie ahhoz, hogy minden gátlást levetkőzve embert öljön? És mi visz rá egy bérgyilkost végül is arra, hogy szakítson a bűntársaival, s együttműködjön a rendőrséggel? Giorgo élettörténete példa nélküli betekintést enged az archaikus bűnszövetkezet belső világába.
A fiú egyéves korában került Németországba. Apja a Ruhr-vidéken talált munkát, ezért a család a festői, de szegény dél-itáliai Corigliano Calabróból áttelepült a füstölgő gyárkémények vidékére, egy mülheimi barakktelepre. Az élet azonban ott sem volt jó, a szülők szüntelenül civakodtak, a gyermekek pedig ritkán laktak jól. Giorgio anyja 1966-ban viszonyt létesített egy otthonról érkezett férfival, Antonio De Ciccóval. Amikor a családfő rájött erre, a szülők elváltak. Attól kezdve De Cicco gondoskodott az asszonyról és a gyermekekről.
Ez az ember az ellentéte volt Giorgio apjának. A hatalmas, fekete bajuszt viselő, erőteljes férfi elegáns öltönyökben járt. Egész Corigliano Ca-labro rettegett tőle, mert a ’ndrangheta egyik főnöke volt.
A kis Giorgio De Ciccótól kapott meg mindent: szeretet, jólétet és tiszteletet. Ekkor már mindig volt mit ennie, finom nadrágokat hordott, sőt, még harisnyát is. Amikor az anyja 1968-ban a férfitól teherbe esett, a rokonai arra kényszerítették, hogy visszatérjen Németországba. A katolikus értékeket szigorúan őrző kisvárosban nem tudták ugyanis elviselni a szégyent, s ez ellen De Cicco sem tehetett semmit. Még a ’ndranghetózóknak is tiszteletben kell tartaniuk ugyanis a szabályokat, márpedig a család becsülete a legfőbb kincsnek számít.
Giorgio ettől kezdve az egyik mülheimi iskolába járt. A tanárnője kedvelte a fekete hajú olasz fiút, akinek a tanulmányi teljesítménye azonban gyenge volt. Nagy nehezen fejezte be a hatodik osztályt, s a helyi drótkötélgyártó üzemben helyezkedett el lakatostanoncként.
De Cicco 1979 nyarán ismét felbukkant Mülheimben. – Gyere haza Olaszországba, nálam találsz munkát – mondta a kamasz fiúnak. A tengerről, a jó ételekről, a szép lányokról és a gyors autókról mesélt neki. – Végre azt az életet élheted, amelyre születtél. Ez sokkal csábítóbban hangzott a mülheimi vigasztalan kilátásoknál. Giorgio igent mondott, s elutazott Corigliano Calabróba, először csupán néhány hétre.
De Cicco sofőrként alkalmazta. Napközben együtt furikáztak. A férfi nem beszélt sokat, de a fiú látta, hogy cégeket és üzleti vállalkozásokat keresett fel, s mindannyiszor pénzzel tömött borítékokkal tért vissza. De Cicco mindenütt unokaöccseként mutatta be Giorgiót. – Bánjatok vele jól! – ismételgette. A tizenkilenc éves fiúnak sosem kellett fizetnie, ha ételt rendelt valamelyik étteremben, vagy leakasztott egy ruhát valamelyik üzletben a barátnője számára. Vadidegen férfiak hívták meg egy italra vagy bármi másra, amit fogyasztani akart. Az utcán alázatos fejbólintással üdvözölték az emberek, s Giorgio élvezte mindezt.
Egy nap nekiszegezte De Ciccónak a kérdést: – Igaz, amit rólad mondanak? A „tiszteletre méltó” társasághoz tartozol?
– Bizony igaz, tiszteletre méltó ember vagyok – felelte De Cicco. Giorgióra ez nagy hatással volt.
Ennek ellenére hamarosan visszatért Mül-heimbe. Nem volt bátorsága megmondani az apjának, hogy a ’ndrangheta szolgálatába akar állni, s éppen annak a férfinak akar dolgozni, aki elszerette az anyját tőle.
Egy Finuzzu nevű bűnöző jelentkezett 1980 elején Giorgiónál. – Szükségünk van a segítségedre – jelentette ki. A klán egyik tagja, Arcangelo Maglio Wuppertálban ült vizsgálati fogságban védelmi pénzek kizsarolása miatt. Egy Olaszországból érkező kommandónak kellett kiszabadítania, s Giorgióra várt az a feladat, hogy a menekülésre használt gépkocsinak mutassa az utat. Giorgiót büszkeséggel töltötte el, hogy segítségére lehet e férfiaknak.
A bendahli fegyintézet kápolnájában éppen az egyik zsoltárt énekelték a foglyok, amikor hatalmas robbanás hatására kifordult sarkaiból az acélkapu. Az olaszok dinamittal robbantottak. A foglyok és a börtönőrök ijedtükben a földre vetették magukat, ám Arcangelo Maglio odarohant a járó motorral várakozó Alfa Romeóhoz. Giorgio előtte állt a saját autójával. A német börtönökből eladdig leglátványosabb fogolyszöktetés sikerrel járt, Giorgio kiállta a próbát.
De Cicco röviddel ezután bemutatta az olaszországi nagyfőnöknek. – Szükségünk van derék legényekre – jelentette ki az, s mindkét arcán megcsókolta Giorgiót, akinek a melle szinte dagadozott a büszkeségtől. Gyermekkorában mindig kinevették a helybéliek, most viszont hazájának az egyik „legtiszteletreméltóbb” férfiúja állt szóba vele.
Finuzzu, ez a testes, éber pillantású, ellenzős sapkát viselő férfi tanította meg Giorgiót lőni. Egy isten háta mögötti tengerparti telken képezte ki a pisztolyok, revolverek és puskák használatára. Giorgio megtanulta, hogyan kell ölni. – A fegyvert alulról kell felfelé mozgatnod, mert akkor jobban tudsz célozni – okította Finuzzu, akivel egy bérgyilkos pontosan úgy végzett később, ahogyan ő azt Giorgiónak megtanította.
De Cicco emberei hamar felismerték Giorgióban a tehetséget. Jól lőtt, és sosem vesztette el a hidegvérét. Hiányzott belőle a valósághoz fűződő ama kapcsolat, amely miatt az átlagember félelmet érez.
Giorgio azt is megtudta akkoriban, mennyire egyszerűen működik a ’ndrangheta üzlete. Az egyik estére fontos találkozót tűztek ki. A férfiak egy étteremben ültek össze, éspedig Corigliano Calabro legfontosabb bűnözői meg néhány városi tanácsos. A klánhoz tartozó építőipari cégnek szánt megrendelésekről tárgyaltak. A klán egyik tagja így szólt: – Ülés közben nagyon nyom a fegyverem, van valakinek kifogása az ellen, hogy idetegyem az asztalra? A politikusok nagy szemeket meresztettek. Ezután a többi bűnöző is kirakta fegyverét az asztalra, s természetesen a cégük nyerte el a megrendelést.
Giorgio egy héttel később azt is megtudta, mivel járhat, ha valaki ujjat húz a ’ndranghetával. Ismét találkozót tűztek ki, ezúttal lent a Coriglianeto folyónál, De Cicco telkén. Este volt, langyos szél fújt a földek felől, az olajfák alatt álló asztalt bőségesen megrakták hússal, kenyérrel, olivabogyóval és borral. – Jegyezd meg jól, amit látni fogsz – mondta De Cicco Giorgiónak.
Az összejövetel a szokásos módon kezdődött. A férfiak először az időjárásról és a szőlőtermésről ejtettek szót, majd hirtelen nekiestek a társaság egyik tagjának, s ütlegelni kezdték. Amikor a férfi eszméletét vesztette, odavonszolták a disznóólhoz, ahol mohón röfögtek a már napok óta éhező állatok. A férfiak felemelték a véresre vert testet, s beledobták a vályúba. A disznók vadul rontottak rá az eszméletlen emberre. A szegény ördögből rövid idő alatt szinte semmi sem maradt.
Amikor a maffiózók visszatértek az asztalhoz, újra enni kezdtek. Giorgio végignézte mindezt, s tanult belőle. – Ez történik azokkal az emberekkel, akik hibát követnek el – közölte vele De Cicco. A fiúra nagy hatással volt ez. A jogról és a becsületről alkotott fogalmai rövidesen a ’ndrangheta törvényeivel lettek kapcsolatosak. A ’ndrangheta szabályai szerint védelmi pénzt kell fizetni, s aki nem fizet, annak bűnhődnie kell. Megölni viszont csak azt ölik meg, aki vét a szabályok ellen. Giorgio akkoriban még elhitte az ilyesmit. Ezután még többet akart tudni, s még többet tenni. Akkoriban azonban De Cicco még nem akarta, hogy Giorgióból a ’ndrangheta rendes tagja váljon. Túl fiatal volt, s az a nő volt az anyja, akit De Cicco szeretett. Ezért következetesen távol tartotta a kényes üzletektől és a piszkos munkától. Giorgio csalódottan tért vissza Mülheimbe.
A Hingberg utcában pizzériát nyitott 1982 végén, s hamarosan bérbe vett egy diszkóhelyi-séget, amelyet Flair névre keresztelt. Giorgio saját klánt akart létrehozni Mülheimben, s a diszkó rendeltetett annak főhadiszállásául. A fiú kétes üzletekkel kezdett foglalkozni (egyebek között biztosítási csalásokat követett el), emiatt a mülheimi rendőrség látókörébe került. Diszkójában hamarosan ott tülekedett a mülheimi alvilág fele, közöttük egy német ökölvívóbajnok, egy hajdani bankrabló, továbbá stricik és rosszlányok. Amikor a diszkóban lövöldözésre került sor, a helybéli rendőrség gondoskodott arról, hogy Giorgiótól megvonják a diszkó üzemeltetési engedélyét. Ekkor a fiú úgy érezte, a szakadék szélén áll. Az összes álma meghiúsult. Semmiképp sem akarta elveszíteni a tekintélyét De Cicco előtt. Kitervelte tehát, hogy megleckézteti a diszkótulajdonos Rudolf Möhlenbecket. Három fegyveres olasz nyomult be 1985-ben Möhlenbeck lakásába, s összeverte a férfit, aki végül is megfulladt a szájába tömött rongytól.
Mivel a szomszédok feljegyezték a menekülésre használt gépjármű rendszámát, a rendőrség gyorsan az ügy végére járt. A bíróság 1986. január 7-én hozott ítéletet. Giorgio kilenc és fél évre rács mögé került megbízóként, mert az egyik olasz vádalkut kötött, s elárulta. Ezt a tanút rögtön a szabadon bocsátása után meggyilkolták Olaszországban a hallgatás megszegése miatt. Giorgión azonban ez már nem segített.
Oberhausenben, Bochumban és Münsterben ült. Eközben a hasissal és kokainnal folytatott kábítószer-kereskedelmet szervezte. Hasznos barátságot is kötött, a Mimmo becenévre hallgató szicíliai Domenico Sanfilippóval, aki fegyveres rablás miatt ült. Mimmót elsősorban az jellemezte, hogy nem volt önálló véleménye, s hamarosan hűséges famulusává vált a fondorlatos Giorgiónak.
Hat és fél év letöltése után, 1991 szeptemberében kitoloncolták Giorgiót Olaszországba. A börtönben eltöltött idő alatt felnőtté és nagyon keménnyé vált. Időközben a külvilág is nagyon átalakult, s a ’ndranghetán belül módosultak az erőviszonyok. A régi nagyfőnök meglógott, s egy alvezére, Santo Carelli állt a klán élére. Akkoriban éppen az ellenfeleivel számolt le egymás után. De Cicco szintén felkerült a kinyírandók listájára. Minthogy a férfi arra vetemedett, hogy megerőszakolja Giorgo legfiatalabb húgát, Giorgio bosszút forralt. Elment Carellihez, s felajánlotta neki a szolgálatait. – Amikor odáig fajul a helyzet, hogy De Ciccónak meg kell halnia, akkor én akarom megölni – jelentette ki. – Ez lesz a belépőjegyem a ’ndranghetába, amely megnyitja számomra a dicsőség felé vezető utat, s egyúttal a bosszúszomjamat is oltja. Santo Carelli ráállt a dologra. A két férfi abban állapodott meg, hogy Giorgio átveszi a kábítószer-kereskedelmet Corigliano Calabróban. Ezzel megindult a felemelkedés útján, majd 1986 nyarán engedélyt kapott De Cicco megölésére.
Giorgio Mimmóval, a börtönben megismert barátjával készült a gyilkosságra. Egy revolver és egy lefűrészelt csövű vadászpuska volt nála, Mimmónál pedig egy revolver. Egy fehér Fiatban bújtak el annak a sikátornak a végén, ahonnan De Ciccónak érkeznie kellett. Hamarosan meghallották annak a motorkerékpárnak a hangját, amelyen De Cicco közlekedni szokott. Giorgio ráfogta a fegyvert. – Óh, mamma mia! – kiáltott fel De Cicco.
A gyilkosság után Giorgo és Mimmo néhány napot Firenzében töltött. Ott ismerkedett meg Luciával, aki kokainnal látta el a város társadalmi életében hangadó réteget. Lucia különbözött az általa ismert nőktől. Észak-Itáliából érkezett, jó családból származott, csodaszép és okos volt. Giorgio azonnal beleszeretett.
De Cicco meggyilkolása tekintélyt szerzett neki a Carelli-klánon belül. A főnökök felfigyeltek rá, mert hidegvérűnek és megbízhatónak bizonyult, ráadásul a megjelenése olyan volt, hogy nem okozott feltűnést. Egyetemi hallgatónak éppúgy kiadhatta magát, mint bankalkalmazottnak vagy buszsofőrnek. Barátságosnak látszott, s tisztes benyomást keltett. Hamarosan megkapta a következő megbízatást: – Edmondo Le Pera túlságosan gyakran forgolódik a zsaruk körül, úgy véljük, hogy spicli – közölte vele az egyik alvezér.
Giorgio nyaralót bérelt Schiavoniában, s odacsalta Le Perát. Mimmóval kettesben verték agyon. Ez növelte Giorgio súlyát a szervezeten belül, ráadásul a kábítószer-kereskedelem révén sokkal gyarapította a bűnszövetkezet kasszáját. Amikor az édesanyja elhunyt, fiának már testőrökkel kellett részt vennie a gyászszertartáson. Corigliano Calabro egész lakossága a részvétét nyilvánította. Giorgio azonban veszélyt kezdett szimatolni abban a községben, ahol Le Pera barátai éltek, ezért sok időt töltött Luciával Toscanában, ahol kiépítette a saját kokainforgalmazó hálózatát.
Minden reggel az jutott az eszébe, hogy beérkezett ember lett, hiszen vendégmunkás fiából egy bűnszövetkezet tiszteletben tartott tagjává sikerült felemelkednie, s kokainszállítójává vált a gazdagoknak és szépeknek. Sokra vitte, most már csak életben kell maradnia. Csakhogy 1994-ben Firenzében letartóztatták Luciával és három cinkosukkal, köztük egy korrupt rendőrrel együtt kábítószer-kereskedelem és bűnszövetkezeti tagság miatt. Másfél évig ült vizsgálati fogságban, majd 1995 őszén szabadlábra került. Alig tért vissza Corigliano Calabróba, megbízást kapott a ’ndrangheta ellen fellépő catanzarói államügyész, Salvatore Curcio megfélemlítésére. Giorgiónak páncéltörő gránáttal kellett volna rálőnie az államügyész gépkocsijára, de a tervet elárulták. Curcio államügyész riadót fújt. Egyetlen nap alatt kétszáz bűnözőt dugott rács mögé, köztük a Carelli-klán főnökeit.
Minthogy a nyomozók nyomás alá helyezték a klánt, a bűnözők egy csoportja kivált a ’ndranghetából Giuseppe Fabbricatore vezetésével. Giorgióra várt Fabbricatore likvidálásának feladata, sőt, a férfi egész környezetére ez a sors várt. Giorgio világosan megértette, hogy Fabbricatore veszélyessé vált a klán számára, ezért segítőjével a férfi egyik bizalmasán kezdték a kivégzéssorozatot. Az azonban évekbe telt, amíg magát Fabbricatorét is elkapták. A klán ismét szilárdan rátelepedett Corigliano Calabróra. A védelmi pénzek behajtása virágzott, s Curcio államügyésznek sok foglya volt ugyan, de kevés bizonyítéka. Csak Giorgio segítője, Tommaso Russo került szorult helyzetbe. Giorgio gyanút fogott, amikor váratlanul eltűnt Russo felesége, s a gyanúja bizonyossá vált, amikor egy ügyvédnő figyelmeztette, hogy a bűnöző átállt a másik oldalra, koronatanú vált belőle. Ezzel párhuzamosan Mimmo, a régi börtöncimbora is problémát okozott. Becsapta Giorgiót a kábítószerek elszámolásakor. A klán főnöke elrendelte a kivégzését. Giorgio 1997-ben Hollandiába csalta, s mint a bevezetőben említettük, agyonlőtte.
Valami mégis más volt ezúttal, mint máskor. Mimmo a barátja volt. A bérgyilkosnak először támadtak kételyei. Nem lett volna más mód Mimmo rendreutasítására? Ráadásul a nyomozók tevékenységének is egyre több foganatja lett. A klán számos tagja börtönbe került, még a nagyfőnök is. Giorgio attól tartott, hogy ő lesz a következő. Nem akart meghalni, s nem akart újabb börtönt. Nem vétett a ’ndrangheta szabályai ellen, s nem akart áldozatául esni a hatalmi harcnak. Úgy döntött, hogy Luciával és egyéves leányukkal együtt áttelepül Toscanába. El akart szakadni Corigliano Calabrótól és a klántól, s csak a saját kokainterjesztő hálózatát akarta irányítani. Az üzlet ugyanis jól ment. A Carelli-klán nürnbergi fiókszervezete is rendszeresen vásárolt tőle kábítószereket, s emiatt Giorgiónak időről időre Németországba kellett utaznia.
Amikor 1998-ban Kemptenbe érkezett, hogy egyik honfitársától elhozzon tizenötezer márka tartozást (ez az ember egyébként Russónak, az árulónak volt az egyik barátja), Giorgiót őrizetbe vették a főpályaudvaron. Igen hamar tudatára ébredt kilátástalan helyzetének. Ha a német és az olasz vádlók összefognak ellene, akár évtizedekre is rácsok mögé dughatják. A régi életének befellegzik, nem egyhamar fogja viszontlátni Luciát és gyermekét. A klánban sem bízik többé, s Mimmo szükségtelen meggyilkolása megterhelte a lelkiismeretét. Ez volt az a pillanat, amelyre ráérzett Ernst Wirth, a Bajor Tartományi Bűnügyi Hivatal maffiaszakértője a kihallgatása közben. Wirth néhány héttel később olyan koronatanút bocsátott olasz kollégája, Curcio rendelkezésére, akinek az emlékezete igen pontosnak, az aktája pedig nagyon vastagnak bizonyult.
Giorgio mindent elmondott a német hatóságoknak. Emlékezett a nevekre, időpontokra, és helyekre, s ami még fontosabb, rávilágított az összefüggésekre. A vallomásai alapján több mint ötven bűnöző került rács mögé Olaszországban a rákövetkező években. Curcio államügyésznek Giorgo segítségével sikerült teljesen szétzúznia a Carelli-klánt.
Giorgo most valahol szabad emberként él Itáliában. Mindennap láthatja imádott Luciáját. Új nevet és új múltat kapott, s Curcio államügyész emberei vigyáznak rá. A létfenntartásáról nem kell önmagának gondoskodnia, csak az életére kell vigyáznia. Merthogy már létezhet egy olyan fiatalember, aki olyan, amilyen ő volt valaha.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969