2013. I-VI
 

A polgári értékekről

– Lord Dahrendorf, ön politikuscsaládban növekedett fel, felsőfokú tanulmányokat végzett, politikai tevékenységet folytatott, újságíróként működött, majd tudományos pályára lépett, végül letelepedett Angliában, ahol a királynő nemesi rangra emelte – mindez hamisítatlan polgári karrier.
– Ezt nagyon is vitatnám, mert az életemet számos változás jellemezte éppen a munkám vonatkozásában. Én viszont bizonyos állandóságot kapcsolok össze az ember polgári mivoltával. Remélem, hogy az életemben kimutatják majd a folytonosságot, de kétlem, hogy amit kimutatnak, az a polgári pályafutás folyamatossága lesz.
– Az ön pályafutásában nagy szerepet játszik a művelődés. Ez azért mégiscsak jellegzetesen polgári mozzanat.
– A művelődés csupán a szárazföldi Európa néhány országában áll összefüggésben a polgársággal. Az életemből harminc évet Angliában töltöttem, ahol a polgárt nem annyira a műveltség, mint inkább a gazdasági siker jellemzi. Az angolok egyébként nem a polgárságot emlegetik, hanem általában a középosztályt. Németországban és Franciaországban ezzel szemben kevésbé tartozik hozzá a polgárság fogalmához a vállalkozóként elért sikerből fakadó öntudat. A polgári lét műveltségtartalma német–francia és svájci különlegesség. Ez azzal is összefügg, hogy ezekben az országokban az oktatásügy sokkal szorosabban kapcsolódik az államhoz, mint Angliában.
– A tisztesség egy másik olyan jellemző, amelyet kapcsolatba hoznak a polgársággal. A polgár ugyanis tisztességes ember.
– Ez helytálló. A citizen (városi polgár) szó a civil (polgári) és civilized (civilizált) szavakkal kapcsolódik össze. A német zivil (civil) szó esetében azonban már nem teljes a párhuzam.
– Miért nem?
– Minduntalan látom, hogy német barátaim mennyire zavarba jönnek, amikor a civil társadalomról nyilatkoznak. Én ezt a fogalmat nagyon őszintétlennek tartom. A németek azért nem akarnak polgári társadalomról beszélni, mert számukra a polgár szó valamiképpen kínos.
– Miből fakad ez?
– Egyrészt a polgárság ellen irányuló 1968-as diáklázadás tapasztalataiból, másrészt a polgár fogalomból, amely kétértelmű, mert egyszerre jelent városi polgárt (bourgeois-t) és állampolgárt (citoyent). Az angolban nem tesznek ilyen különbséget, s Angliában nem szólítják a politikusok citizennek polgártársaikat. Bourgeois-n rendszerint a kapitalista nagypolgárt értik, citoyennek pedig a közéletben a felelősségére részt vevőt tekintik. Ha polgárokat emlegetünk, a németek sosem tudják igazán, hogy e kettő közül melyikre gondolunk. A polgár helyett ezért szívesebben mondanak állampolgárt. Régebben én is ezt tettem, de súlyos tévedés volt.
– Mi olyan rossz az állampolgár fogalomban?
– Az, hogy félrevezető. A polgár nagyon is érdekelt a közügyekben, s részt is vesz bennük, de az ember nem az állam kegyéből válik polgárrá. Az állampolgár az ellentéte annak, amit én a polgárral összekapcsolok. A polgári mivolthoz önállóság tartozik hozzá, a polgári társadalom pedig olyan társadalom, amelynek az államra nincs is szüksége, habár az állam politikai intézményei a polgári társadalomban gyökerezhetnek.
– Svájcban az FDP, ez a jellegzetesen polgári párt számít az államot hordozó pártnak, mivel döntő szerepet játszott a svájci szövetségi állam létrehozásában.
– A svájci FDP különleges helyzetben van nemzetközi összehasonlításban, s ez összefügg az európai történelemmel. A polgári-liberális pártok az európai országok többségében már az 1920-as években letűntek a politikai porondról, vagy jócskán megcsappant a taglétszámuk. Az első világháború ugyanis a végét jelentette annak a polgárságnak, amely hordozója volt az ipari forradalomnak és a demokratikus fejlődésnek. Az első világháborút követő társadalmi zavarok rovására írható, hogy manapság már nem létezik klasszikus értelemben vett öntudatos polgárság. Svájcot messzemenően megkímélte a sors az első világháborútól. Svédország esetében hasonlóképpen áll a helyzet. Ezért e két országban továbbra is szerepet játszik a polgárosultság olyasfajta fogalma, amely Európa többi részén már rég letűnt, s ezzel a fogalommal másutt már nem lehet választásokat megnyerni.
– A svájci közélet vitatott politikai kérdései közé tartozik Európa kérdése, amely megosztja a polgári pártokat, amelyek közé az FDP-n kívül a CVP és az SVP tartozik. Kik képviselik az igazi polgári értékeket, azok, akik a nyitás mellett kardoskodnak, vagy akik az elzárkózást szorgalmazzák?
– Én a nyitást tartom az igazi liberális álláspontnak. Európával egyébként korántsem lehet egyszerűen boldogulni, hiszen az egyesült Európa megalapításának idején a baloldaliak ellenezték az Európai Közösséget, mert kapitalista konstrukciót láttak benne, míg a liberálisok helyeselték. Mostanra ellentétébe fordult a helyzet. A baloldaliak manapság már támogatják az Európai Uniót, mert úgy ítélik meg, hogy érvényt szerez a szociális államra vonatkozó elképzeléseiknek, amelyek arra hivatottak, hogy megóvjanak bennünket a „neoliberális szörnyűségek”-től. A politikai jobboldal ugyanakkor kétkedve tekint Európára. Ha Európa nyitott marad, akkor azt liberálisként támogatnia kell az embernek. Ha Európa protekcionizmusra vált át, akkor azzal semmiféle közösséget sem érzek.
– A magát gazdasági szemléletű pártnak tekintő FDP jellemző módon a munkát hangsúlyozza.
– Ebben különbözik a polgárság a régi arisztokráciától. A polgári felfogáshoz hozzátartozik, hogy az ember nem ül ölbe tett kézzel, s nem az élet élvezetét helyezi előtérbe. Az élet lényege a munka, s az ember által elfoglalt pozíciót is részben a munka igazolja.
– A polgár nemcsak sokat dolgozik, hanem takarékos is.
– Nem a takarékosság a döntő, hanem az időhöz fűződő viszony. Az a fontos, hogy az ember túltekintsen a pillanatnyi vágyakon és szükségleteken. Az ember nem fecsérli el a megkeresett pénzt, hanem gondoskodik arról, hogy a pénz megfiaddzon. Ez klasszikus polgári erény.
– Amely továbbra is kimutatható?
– Ez az erény az utóbbi évszázadban többé-kevésbé elenyészett. Az emberek elkezdtek erősen a mának élni, s nem szabtak határt a költekezésnek. Ehhez járul, hogy hitelből élnek. Ez a magatartás mostanra igen jellemzővé vált. Elharapódzott a jelzálogkölcsön-kultúra. Ha megvizsgáljuk az angliai ingatlanpiacot, kiderül, hogy a polgárok 75%-ának van ugyan háza, de a háztulajdonosok 70%-a a házának még a felét sem mondhatja a sajátjának, mert az ingatlan nagyobbik része valamelyik bank birtokában van.
– És mi a helyzet a kontinensen?
– A viszonylag jómódú rétegekre ott is jellemző, hogy a tagjaik igen szívesen törlesztenek részleteket, ami azt jelenti, hogy nem előbb takarékoskodnak, azután fogyasztanak, hanem először fogyasztanak, majd takarékoskodni kénytelenek, hogy az adósságokat törleszteni tudják. Ez a pénzzel való bánásmódban beállt változás az egyik mélyebb oka annak, hogy miért nem létezik manapság a klasszikus értelemben vett polgárság.
– Mégis sokszor az úgynevezett polgári pártok követelik a takarékoskodást a politika színterén, míg a szociáldemokraták bírálják az állam túlzott mérvű takarékoskodását.
– A politikai orientáció nem szabja meg minden esetben a politikusok magatartását. Bill Clinton amerikai elnökként csaknem felszámolta az amerikai államadósságokat, holott szociáldemokrata volt, ezzel szemben a konzervatív republikánus George W. Bush hallatlanul nagy államadósságokat halmozott fel.
– A takarékoskodás kapcsán manapság a nemzedékek közötti igazságosság kérdése is felvetődik.
– Régi keletű polgári hozzáállásnak minősül annak a tudata, hogy az élet tovább zajlik, s az ember olyan dolgokért is felelősséggel tartozik, amelyek túlnyúlnak a saját életidején. Nem vagyok benne biztos, hogy Svájcban felsorakoztatható-e politikai többség e hozzáállás mögött, amely messzemenően eltűnt a magánéletből és a közéletből egyaránt.
– Konzervatívok a polgárok?
– Jómagam nagyon is összekapcsolom a polgársággal a stabilitást. Immár több évtizede a hatalmas arányú gazdasági és társadalmi megújulás korszakát éljük. Ebben az időszakban bizonyos számú ember erős gazdasági fellendülésnek örvendhetett. Mint mindig, amikor ilyen fellendülés következik be, hasonló számban hullottak át mások a rostán. Olyan ez, mint ami az iparosodás kezdeti korszakában volt megfigyelhető, s az ilyen időszakokban nemigen játszanak szerepet a polgári értékek.
– A globalizálódás nyerteseiből ezek szerint nem alakul ki új polgárság?
– Én voltaképpen egy globális osztályról beszélek, vagyis egy olyan osztályról, amely a globalizálódás hullámait meglovagolva igen szokatlan mérvű jómódra tett szert. Helyesebben szólva gazdagságra, vagyis egyszerűen igen sok pénz birtokába jutott. A jómóddal bizonyos életstílust köti össze az ember, ám ez az életstílus még nem kristályosodott ki ennél az osztálynál. A globális osztály egy tagja felvásárol egy angol labdarúgóklubot, a másik Rolls-Royce gépkocsikat tart állandó készenlétben a világ öt repülőterén, megint másik pedig arra a következtetésre jut, hogy az embernek nem szabad gazdagon meghalnia, ezért közhasznú alapítványokat hoz létre. Ilyen magatartás jellemző erre a rohamosan változó korszakra, amelyben még nem ülepedtek le a dolgok annyira, hogy új polgárságról beszélhetnénk. Olyan feltételek jönnek majd létre, amelyek nagyon is ebbe az irányba mutathatnak, de az esetleges új polgárságra vezető folyamat igénybe veszi egy egész nemzedék életidejét.
– A polgárság újjászületését felismerni vélő vagy arra áhítozó emberek azt hiszik, hogy a globalizálódással együtt járó elbizonytalanodás ellensúlyozható a polgári értékekkel.
– Ezt illúziónak tartom. Nem hiszem, hogy a történelmi mozgások ellenében stabilitást tud teremteni az ember. Manapság nem lehet egyszerűen azért bevezetni bizonyos értékeket, mert tegnap megvolt a létjogosultságuk. Az ilyen értékeknek a jelenlegi viszonyok közepette is indokoltnak kell lenniük.
– Fellendülőben levő érték a család felmutatása.
– A család számottevő egység a klasszikus polgári gondolkozásmód keretében. Jó dolognak bizonyulhat, ha ismét erőre kap.
– Mi történt a többi jellegzetes polgári értékkel?
– Nem tűntek el, de úgy látom, hogy már nincsenek számukra kapcsolódási pontok. Az értékek körül folyó vita két pólus között zajlik. Az egyik végletet a relativizmus képviseli, a másikat pedig a dogmatizmus, amely érvényesnek nyilvánítja valamelyik értékfeltevést. Közöttük helyezkedik el a felvilágosult értékeket hangsúlyozó, klasszikus liberális pozíció, azaz: cselekedj úgy, hogy a tetteidet irányító életelvek az általános erkölcs alapjai lehessenek. Csakhogy ez manapság kisebbségi álláspont. Harcolni kell érte.
– És mit képvisel a többség?
– A többség szörnyen elbizonytalanodott. Ez a válásokat, magzatelhajtásokat és hasonlókat tükröző statisztikai kimutatásokból is kiviláglik. A többség nem tudja, milyen értékekhez igazodjon. Vagy arra hajlamos, hogy a sokszor meggondolatlan relativizmusnak hódoljon, vagy olyan új vezérlő csillagot keres, amely fundamentalistának minősíthető e fogalom legtágabb értelmében
– Ez meglepően borúlátó szemlélet egy liberális részéről.
– A liberálisok nem optimista, hanem aktivista módon közelítenek a valósághoz. Nagyon is hajlamosak arra, hogy az elemzés korántsem biztató eredményeire nagyobb aktivitással reagáljanak.
– És a mostani zord időkre adandó válasz a felvilágosítás lenne?
– Ez az, ami a tarsolyunkban van. Az ember nem emelheti dogma rangjára a saját álláspontját, s nem szerezhet érvényt neki hatalmi eszközökkel. Néha megesik, hogy az ember kisebbségbe kerül.
– Úgy jellemezte a polgárt, mint aki nem szorul rá az államra. Van a polgári ethosznak valamilyen államellenes vonása?
– A polgári társadalom nem áll ellentétben az állammal, amennyiben az liberális és szabadelvű. A polgári társadalmat hordozni kell, mert különböző okokból csődöt mondhat, például akkor, ha az általam a polgári társadalom egyik fontos összetevőjének tekintett szolidaritás megroppan. A mostanság megélt átalakulások olyan társadalmi berendezkedés előfeltételeit teremtik meg, amelyeknek közepette a polgárok sem állami funkcionáriusok, sem szociális segélyre szoruló nyomorultak nem lesznek, hanem képesek normális életet élni az állami intézményektől és állam által támasztott követelményektől függetlenül.
– Említette a polgári öntudatot. Az önmagunkért vállalandó felelősséget értette ezen?
– Igen, de nem csak azt. Az öntudatos polgárok nem félnek a reformoktól, ugyanakkor elviselhetetlennek tartják, ha a vagyon- és jövedelemolló egyre nagyobbra nyílik. Jelenleg egy dinamikus korszak jellegzetes kilengéseinek lehetünk tanúi. Liberálisként kénytelen vagyok azt mondani, hogy ez a korszak kedvesebb számomra, mint egy statikus időszak, amelynek során a megfáradt polgárság szövetségre lép az állammal, s voltaképpen semmiféle előrelépés sem történik.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969