2013. I-VI
 

Bajcsy-Zsilinszky Endre belpolitikai nézetei 1928–1931 között
Farkas Kornél

Az 1926-os választási vereség következtében a Fajvédő Párt vezetőinek egy része Gömbös Gyula vezetésével fokozatosan a kormánypárt felé közeledett. Bajcsy Zsilinszky Endre is válaszút elé került. 1927 őszén kilépett a pártból, Eckhardt Tibor is követte. Ők az ellenzék, elsősorban a szerveződő kisgazdák felé orientálódtak.2 Politikai pályájának ezen időszakáról – 1939-ben visszatekintve – ezeket írta: „… különbözőképpen képzeltük el az ellenforradalom sikere után a jövendőt. Magam, úgy gondoltam, hogy most következik az igazi forradalom a szó szent és nagy történelmi értelmében. Azt képzeltem, hogy gyorsan és gyökeresen megoldjuk a földkérdést, fölszámoljuk a 67-es politika mérhetetlen szociális érzéketlenségét, visszakanyarodunk külpolitikánkban az évezredes Szent István-i – független birodalmisági – utakra, hogy most kezdődik a nagy erőgyűjtés, magyar népünk belső, lelki és gazdasági megerősödése…”3
Bajcsy-Zsilinszky Endre társadalmi-politikai nézeteinek alakulására az 1920-as évek folyamán Szabó Dezső gyakorolt nagy hatást. Leginkább két kérdésben azonosította magát Szabó szemléletével: a német probléma és a magyar parasztság történeti szerepének megítélésében. Zsilinszky romantikus és idealizált parasztszemléletében, és későbbi az „Egyetlen út: a magyar paraszt” című könyvében is átérződik Szabó Dezső hatása. A magyar sorsproblémák megoldását mindketten kizárólag a magyar parasztság biológiai és gazdasági erejétől, valamint idealizált erkölcsi-szellemi értékeitől várták. Lényeges különbség kettejük között, hogy Zsilinszky politikusként a gyakorlatban is a parasztság felemelkedéséért küzdött. Közelebbi kapcsolatba csak 1928 folyamán kerültek, amikor az Előőrs rendszeresen közölte Szabó írásait.4
Politikai nézeteinek alakulására nagy hatással volt baráti köre, melynek tagjai– akiket Zsilinszky fiatalabb hívei „napkeleti bölcseknek” neveztek. – voltak: Ajtay József liberális felfogású, nyugalmazott közigazgatási bíró; Balla Antal történész-publicista; Csetényi József a Pesti Hírlap közgazdasági rovatának vezetője, közgazdasági szakíró; Julier Ferenc ezredes, a Vörös Hadsereg volt vezérkari főnöke; Tombor Jenő ezredes és Pethő Sándor legitimista felfogású publicista és számos történelmi mű szerzője, a Magyar Nemzet megalapítója és főszerkesztője. A „napkeleti bölcseken” kívül kávéházi asztaltársaságának tagjai voltak még: Kádár Lehel, Fall Endre, dr. Bíró Géza. Időnként Szakács Sándor, P. Ábrahám Dezső, Dömötör Mihály, dr. Borbás Gáspár, dr. Biernaczky Szilárd, Kelemen Kornél, Kodolányi János, Ligeti Ernő, Spectator, Tamási Áron és Szántó György csatlakoztak asztalához. A közélet minden kérdése szóba kerülhetett, és a világnézeti különbségek ellenére korrekt viták zajlottak közöttük.5
Bajcsy-Zsilinszky 1928. március 15-én indította meg Előőrs című lapját.6 Programadó vezércikkében keserű megállapítást tett: „És a magyarság? Csonka hazában, Romániához, Csehországhoz, Szerbiához, Ausztriához láncoltan, egész Európában elszórtan, az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Cuba szigetére, Brazíliába, Ausztráliába szédülten és mindenütt, mindenütt: idehaza is, idegenek uralma alá gyötörten, lelkében szétziláltan, önbizalmában megtörten dolgozik, izzad, szenved, vérzik – másért, másnak. Kifosztottságát, vergődését, reményvesztettségét idehaza konszolidációnak hívják, idegenben kisebbségi jognak csúfolják.”7 Úgy vélte, a korabeli Magyarországon „látszatkonszolidáció” volt, amely mögött a társadalom megosztottsága: az „idegen tőkéshűbériség” és az „idegen szellemű nemzetközi proletár hiearchia” feszült. A szociális kérdés megoldatlansága, a csonka nemzeti társadalom, a bankoligarchia egyeduralma, a magyar faj erőinek kisajátítása, a latifundiumok dominanciája, a magas adók – mindezen problémák a magyarság tömeges kivándorlását okozták. Helyükbe idegenek betelepülése történt, miközben a hivatalos ideológia túlnépesedésről beszélt. Az 1919-es ellenforradalom nem hordott kellő szociális „termékenységet”, így nem tudott nemzeti mozgalommá válni. Bajcsy szerint a kormány központosító politikájával elnyomta a társadalom autonóm erőit, konszolidálta a meglévő állapotokat és engedett a kapitalista, szocialista nyomásnak. Miközben az „idegen tőkés hűbériség” és a „magyarság népi erői” között ellentét feszült. A művelt világ lelkiismeretét akarta felébreszteni, a magyar kérdés megoldását: békerevíziót követelt. A nemzetközi helyzet értékelésekor az európai államok magas fokú szerveződését állapította meg (Angliában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban). Szociális egyensúlyt követelt Magyarországon is. Így írt: „Az idő megérett, hogy útnak indítsuk a szociális reformeszmékkel megvalósított magyar nacionalizmus előőrseit.”8
Cikkének második felében Zsilinszky a nacionalizmus fogalmát értelmezte. Míg a „nemzeti gondolatot”, a „nemzeti államot”, és a „nemzeti társadalmat” évszázados, statikus fogalmaknak tekintette, addig a nacionalizmust dinamikus jelentéstartalommal ruházta fel, mely: „célkitűzést, mozgalmat, harcot” jelent. Zsilinszky legfőbb megállapítása: „A nemzet a legfőbb cél az emberi célok hierarchiájában, minden emberi életnek, az egyénnek is, legfőbb és egyedül való teljessége. Az élő nemzet, a nemzetté szerveződött, tudatosodott, magasodott faj a cél és minden más csak eszköz. Eszköz az állam is, a tőke is, a földbirtok is, a tehetség is, a lángész is, minden emberi erő és alkotás és intézmény, mind, mind csak eszköze az egyetlen életre vágyó, boldogulásra törő s ezért hatalmat akaró nemzet Személyiségének.” Majd így folytatta: „A modern nacionalizmus azt jelenti, hogy nincsenek liberális és szocialista értelemben vett osztályok: egy nemzet fiait, csoportjait, rétegeit, foglalkozási ágait, termelési tényezőit csak az emberi művelődés korábbi, kezdetlegesebb fázisai állították mesterkélten egymással szembe.”9 Tehát a nemzetet, társadalmat szerves egészként fogta fel. A nemzeti gondolat a francia forradalom után tudatossá vált Európában, de szervetlen részekre bomlott. Az állam és a társadalom különvált. Zsilinszky szerint a tőke és a marxizmus új hierarchiát épített fel magának, ezzel a nemzet osztályokra tagolódását okozta. „A tőkés érdeke harcol a munkás érdekével s mindkettőjük kenyér érdeke válik úrrá a nemzet egyetemes érdekein.” – vélekedett. Megállapította, hogy a legfőbb hatalom a szervezett nagytőke kezében összpontosult. Nem hitt a liberális gondolat szabadságeszméjében, és tagadta a társadalom (liberális vagy szociális úton való) osztályokra tagolását. Egyetlen, egységes nemzet által felépített államot követelt. A magyar nemzet szabad kibontakozása érdekében meg akarta szüntetni a társadalom bármely tagjának kizsákmányolását. Nem hitt sem az európai parlamentarizmusban, sem a szociáldemokráciában, sem a bolsevizmusban, sem a pacifizmusban, sem a fasizmusban. Elképzelése szerint: „A magyar nacionalizmusnak a magyar lélekből, a magyar földből és a magyar történelemből kell kigyúrnia az új magyar életformákat.”10 Megoldásként a következőket javasolta: „a világ első katonájává tenni a magyart”, „kiszórni a magyar életből a fölösleges idegenséget”, visszaszerezni az elvesztett hatalmi pozíciókat, a magyar föld és a tőke viszonyának rendezését, önálló és életképes ipart és kereskedelmet, egyensúlyt, „szerves összeműködést a termelőmunka erői és tényezői között”, „továbbfejleszteni minden igaz emberértéket”. Zsilinszky fő célkitűzésként az egész nemzeti termelés újjászervezését, és az ezen alapuló nemzeti élet egyetemes hierarchiáját jelölte meg.

A cikk további része a Valóság 2006/6. számában olvasható.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969