2013. I-VI
 

A brit–magyar diplomáciai kapcsolatok és a Sanders-ügy, 1949–1953
Szörényi Attila

(Első reakciók és próbálkozások) 1949. november 22-én Hannah brit konzul „meglehetősen ideges hangon” jelentette be a magyar Külügyminisztérium protokoll osztályán, hogy egy nappal korábban eltűnt Edgar Sanders brit állampolgár, akit valószínűleg letartóztattak. A konzul érdeklődött holléte felől és jelezte, hogy meg kívánja látogatni.1
A konzuli látogatás után két nappal Berei Andor külügyi államtitkár levélben közölte a brit követséggel, hogy „a hatályos törvények nem teszik lehetővé letartóztatásban lévő gyanúsítottak látogatását.”2 Másnap Geoffrey Arnold Wallinger, Nagy-Britannia budapesti követe Bereihez intézett levelében elutasította azt az érvet, hogy a látogatási tilalom oka a nyomozás pillanatnyi állásában keresendő, és kifejezte reményét, hogy rövid időn belül lehetőség nyílik rá.3
Wallinger követ hiába kereste fel november 29-én személyesen – humanitárius elvekre és nemzetközi normákra hivatkozva – Berei államtitkárt, majd december 12-én Kállai Gyula külügyminisztert is: az engedély kiadását megtagadták.4 Eredménytelen maradt az is, hogy Bolgár londoni magyar követet bekérették a Foreign Office-ba.5
Mivel a kívánt eredményt nem sikerült elérni, az angol fél taktikát változtatott, és „hathatósabb” – a Londonban éppen folyó brit–magyar kereskedelmi-pénzügyi tárgyalássorozat által kínált – eszközhöz nyúlt.6 1949. december 19-én Wallinger bejelentette Berei államtitkárnak, hogy kormánya megszakítja, és egészen addig szünetelteti a tárgyalásokat, míg a konzul nem beszél Edgar Sanders-szel, és meg nem győződik róla, hogy megfelelő bánásmódban részesül.7
December 24-én (!) a Belügyminisztérium közleményben8 adta hírül, hogy az Államvédelmi Hatóság letartóztatásában lévő Vogeler, Sanders és Geiger vezette „kém- és szabotáló szervezet bűnös tevékenységét a vizsgálat feltárta.” Ezután a kommüniké Sanderst mint „az angol kémszervezet titkos tagját” említi, és megállapítja, hogy a „a gyanúsítottak részletes beismerő vallomást tettek.”
Szintén december 24-én a Külügyminisztérium is nyilatkozatot9 adott ki, válaszul a kereskedelmi tárgyalások 19-én történt megszakítására. Ebben „a leghatározottabban visszautasítja” a brit kormánynak azt a „kísérletét,” hogy „egy kémkedésben részes angol állampolgár számára a magyar törvényektől eltérő különleges eljárást, és végső fokon büntetlenséget erőszakoljanak ki.” Mint láttuk, szóba sem került az ügygyel kapcsolatos diplomáciai párbeszédben, hogy Sanders esetleg ártatlan lenne. A közlemény sajátos módon úgy értelmezte a konzuli látogatás igényét, hogy az a büntetés elengedésének követelésével lenne azonos értékű. Befejezésül a nyilatkozat megállapítja, hogy „a magyar–angol gazdasági kapcsolatok fenntartása Nagybritanniának [sic!] nem kevésbé érdeke, mint Magyarországnak.”
26-án Wallinger követ egy Bereinek címzett levélben10 reagált a Belügyminisztérium közleményére. Levelében egyrészt leírja: a közlemény szövegéből arra következtet, hogy a nyomozás lezárult, így nincs többé akadálya a konzuli látogatásnak Sandersnél. Másrészt visszautasítja a kommüniké „tendenciózus” állításait, melyek előre ítéletet mondanak egy brit állampolgárt, és rossz színben tüntetik fel Őfelsége kormányát.
1950. január 2-án a brit követség jegyzékben11 tiltakozott a december 24-i külügyminisztériumi közlemény azon kitétele ellen, hogy az angolok „büntetlenséget” akartak volna kierőszakolni Sandersnek, hiszen mindössze annyit kértek, amennyi normálisan elvárható lenne.
Februárig nem is volt az ügyben lényeges diplomáciai fejlemény. Február 3-án megszületett a magyar válasz12 a brit jegyzékre. A válasz lényege, hogy „a Külügyminisztérium csak a valóságot állapította meg” 1949. december 24-én, és hogy a brit követség ne próbálja „elhomályosítani a kérdés lényegét”. Erre február 13-án brit viszontválasz13 érkezett, mely „sajnálattal megállapítja”, hogy a 3-i magyar jegyzék „nem ad választ a kérdésre,” és ebből angol részről arra következtetnek, hogy a „magyar kormány azért nem adott kielégítő magyarázatot, mert nem tud.”
Szintén február 3-án jutott hivatalosan is a brit kormány tudomására,14 hogy per készül. Miután 10-én az igazságügyi minisztérium közleményéből az is kiderült15, hogy a tárgyalást 17-ére tűzték ki, felgyorsultak az események. Még aznap Hannah brit konzul és Young követségi titkár összesen 3 alkalommal járt bent a Külügyminisztériumban. Young a részletek felől érdeklődött16, a konzul pedig „elég agreszszív” módon szinte követelte, hogy jelöljék meg az időpontot, amikor meglátogathatja Sanderst17.
Wallinger február 3-án és 11-én jelezte Bereinek18 , hogy jogi tanácsadót küldenének Sanders védelmére. Berei elutasító álláspontja ellenére 12-én már levélben tudatta Bereivel – „bár [előző nap] Berei válasza nem volt valami bíztató” – a felkért ügyvéd személyét (J. M. G. Griffith-Jones, aki a nürnbergi perben is részt vett jogi tanácsadóként).19 Wallinger levelében utalt arra, hogy „még a hitleri Németországban is lehettek Dimitrovnak saját ügyvédei”. Berei válaszában közölte: „a magyar jogszabályok nem adnak módot arra, hogy … [egy külföldi ügyvéd] bármilyen formában is részt vehessen a védelemben”, majd hozzátette: „Nagyon különös … hogy [a követ] a Magyar Népköztársaság kormánya elé a hitleri német kormány példáját állítja.”20
A 11-i látogatáson Wallinger is „sürgősen és nyomatékosan kérte,” hogy azonnal beszélhessen a konzul Sanders-szel, mivel a nyomozás már nyilvánvalóan lezárult. A brit követ ezután kérte a vádirat Sanders-re vonatkozó részének közlését. Mire Berei válasza az volt: majd, ha nyilvánosságra kerül. Wallinger ezenkívül kérte néhány angol tudósító beutazásának lehetővé tételét. Berei erre azt felelte: kérjenek vízumot, és majd megvizsgáljuk, hogy „beengedhetünk-e egyeseket” közülük. Wallinger belépőket is kért a tárgyalásra a követség részére. Berei válasza úgy szólt: az angol követségnek nincs joga képviseltetni magát, de udvariasságból ezt a kérést teljesíteni fogják [kiemelés: Sz. A.]. A látogatás végén Berei megjegyezte, hogy „különösnek tartj[á]k … ezt a nagyfokú érdeklődé[st], amit csak avval lehet magyarázni, hogy … a hírszerző szervek … nagy súlyt helyeztek [Sanders] szolgálataira és nyilván demonstrálni akarják, hogy nem hagyják cserben.”
Az angol tisztviselők végül valóban jelen lehettek a tárgyalóteremben21 , bár a belépőket csak az utolsó pillanatban22 kapták kézhez…

A cikk további része a Valóság 2006/6. számában olvasható.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969