2013. I-VI
 

Biztonsági szükségletek
Kindler József

Maslow nagy hatású motivációelmélete a motívumok hierarchikus elrendeződésének törvényszerűségeit tárgyalja. Az ötszintes szükséglet- és igényskálán a két alapvető szükséglet: a létfontosságú és biztonsági szükségletek szintje. A legfelső, az önmegvalósítás szintje kevesek számára realitás. 1990-től kezdve hazánk társadalma visszaesett biztonsági szükségleteinek védelme felé. A korábban társadalmilag érzékelhető igények – a szociális és a megbecsülés iránti igény– a háttérbe szorultak. Ma nincs meg országunkban az erős civil társadalom kialakulásának alapja. A kétfelé oszlott magyar társadalom egyik része belső meggyőződése alapján a magasabb rendű közös értékek tudatában van, míg a másik részét kizárólag csak a magánérdeke vezérli.
Számos gondolkodó ember megdöbbent, de legalábbis szokatlanul furcsának találta a 2006. évi magyarországi parlamenti választási eredményeket, s ezeket sokféleképpen magyarázták és fejtegették, anélkül, hogy a jelenség rejtett, ámde világosan érthető okait feltárták volna. Írásunkban egy nagy hatású, erős elmélet alapján mutatunk rá ennek –megítélésünk szerint kifogástalan – magyarázatára.
Abraham Maslow amerikai pszichológus, egyetemi tanár óriási hatású elméletének főbb vonásai hazánkban már negyven éve ismertek. Akkoriban azonban még nem keltettek számottevő érdeklődést, annak ellenére sem, hogy megállapításai, azt lehet mondani: kifogástalanok és még a józan belátás alapján is helytállóak voltak. A szerző szülőföldjén ez is történt. Okaira most nem térünk ki, de tényként rögzítjük, amint erről az újra feltámadott hatalmas érdeklődésről bárki meggyőződhet. A magyarul 2003-ban megjelent, A lét pszichológiája felé című könyve eredetileg 1962-ben jelent meg az Egyesült Államokban. 1998-ban megjelent harmadik kiadásának előszavában Maslow munkásságának legjobb ismerője és kutatója, Richard Lowry így ír:
„A motivációelmélet újraalkotásának két olyan megfigyelés alkotta a lényegét, amelyet bárki igazolni tud, ha gondosan megfigyeli saját motivációit. Az első szerint ritkán, vagy inkább soha nem érünk el motivációs csendet szinte minden éber pillanatunkban van valamilyen motivációnk, még akkor is, ha némely motívum annyira halovány lehet, hogy szinte alig észlelhető. Mi több, amint az egyik motívum kielégül, azonnal « a helyére ugrik» egy másik, mintha csak mindig is ott leskelődött volna valahol a függöny mögött, és arra várt volna, hogy mikor pattanhat a színpadra. Amikor ez a motívum is kielégül, egy harmadik veszi át a helyét, és ez így megy tovább. A második megfigyelés az volt, hogy a különböző motívumok nem véletlenszerűen követik egymást. Sorrendjüket az diktálja, hogy bizonyos motívumok egyszerűen biológiailag sürgetőbbek vagyis intenzívebbek, mint a többi, és maga az intenzitás abból fakad, hogy beépített prioritással bírnak. Egyszóval: az emberi motívumok hierarchikusan rendezettek, a hierarchiában elfoglalt helyük pedig attól függ, hogy mennyire sürgetőek, intenzívek illetve fontosak. Ezeket az összekapcsolt tulajdonságokat Maslow leginkább egy kényelmes, saját maga alkotta szóval szerette kifejezni: ezek„prepotensek” vagyis előbbre valóak[..].
„A hierarchikus elrendezés segítségével Maslow pszichológiailag jól tartható alapot talált annak magyarázatára, hogy a magasabb rendű motívumok, például a szépség utáni vágyakozás bár általánosan és erőteljesen csak a faj kevés számú egyedében jelennek meg minden részletükben ugyanolyan alapvetőek és az emberi természetbe ágyazottak lehetnek, mint a táplálkozás szükséglete. Ezt a magyarázatot kiterjesztette a szeretetre, az igazságosságra, a kedvességre és minden más olyan dologra, amit szeretnénk felvenni a magasabb rendű emberi motívumok listájára. Az a tény, hogy ezek a magasabb rendű motívumok nem jelennek meg olyan egyetemesen, mint az erőteljesebb éhség, szomjúság és hasonlók, nem azt jelenti, hogy egyszerűen másodlagosak vagy származékosak lennének, hanem csak annyit, hogy kevésbé prepotensek. ”
Maslow, aki elismert pszichiáter és akinek: adatait tizenkét év pszichoterápiás gyakorlat és kutatás valamint húsz év személyiségvizsgálat igazolja, az alábbi esetünkben lényeges megállapítást teszi: „a legtöbb neurózisnál megtalálhatófelfedezhető[...] a biztonságra, a valahová tartozásra és azonosulásra, a közeli kapcsolatokra, a tiszteletre és presztízsre irányuló vágyak kielégítetlensége” . A környezeti függőségre vonatkozó, ugyancsak a mindennapos tapasztalatokkal igazolható állítása, hogy „a biztonság, a valahová tartozás, a szeretetkapcsolatok és a megbecsülés szükségleteit csak más emberek tudják kielégíteni, vagyis csak a személyen kívülről származhat a kielégítésük”. Ugyanakkor a legmagasabb rendű emberi igény, az önmegvalósítás, már viszonylag független a környezettől. „Az önmegvalósító ember, aki – definíció szerint – már kielégítette az alapszükségleteit, sokkal kevésbé függ, sokkal kevésbé elkötelezett, sokkal inkább autonomabb és önirányított[...]. Az autonómia vagy a környezettől való viszonylagos függetlenség azt is jelenti, hogy viszonylag függetlenek a rossz külső körülményektől, például a balszerencsétől, a sors csapásaitól, a tragédiáktól, a feszültségtől és a veszteségektől”. A későbbiek során még részletesebben kitérünk a szükségletek, igények és értékek hierarchikus kapcsolódására, most azonban ismét Maslow szavaival hangsúlyozzuk, hogy „a biztonság szükséglete prepotensebb, erősebb, sürgetőbb, alapvetőbb, mint a szeretet szükséglete, a táplálék szükséglete pedig általában erősebb, mint az előző kettő. Továbbá mindegyik alapszükséglet felfogható az általános önmegvalósításhoz vezető úton megtett lépésként, az önmegvalósítás pedig minden alapszükségletet magában foglal” . A továbbiakban Maslow elméletét ismertetjük, mégpedig 1974. évi kandidátusi értekezésünk gondolatmenetét követve, megjegyezve, hogy az ötfokozatú Maslow-féle elméletben csak az alsó két szintet – a létfontosságú és biztonsági szükségleteket – nevezzük szükségleteknek, annak nyomatékosítására, hogy az emberi élethez valóban szükségesek, míg az ezt követő szinteket inkább igénynek nevezzük. A szükséglet és igény megkülönböztetésére nézzük a Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározásait, mely szerint a „szükséglet valakinek vagy valamely közösségnek szükséges anyagi termékek és szellemi javak iránti igény”. Az igény viszont „jogos(nak tekintett) kívánság, követelés vagy eljárás”. A két meghatározásból látjuk, hogy noha van közöttük átfedés, mégis a szükséglet szigorúbb, és éppen ezt emeljük ki az alsó két szintnél.
(Maslow-féle szükséglet (igény) hierarchia) Maslow a következő három tézist fogalmazta meg: Az ember állandó szükséglet (igény)-állapotban lévő lény, és egyre többet kíván. Hogy milyen szükségletei (igényei) vannak, az attól függ, hogy mi az, amivel már rendelkezik. Mihelyt egy szükségletét (igényét) kielégítette, egy másik szükséglet (igény) lép a helyébe. A folyamat végtelen: egy bizonyos szükségletet (igényt) ki lehet elégíteni, de általában az emberi szükségleteket (igényeket) nem. 2. A kielégített szükséglet (igény) nem motiválja a viselkedést, csak a kielégítetlen. 3. A szükségletek (igények) szintek szerint, hierarchikusan rendeződnek. Mihelyt egy alacsonyabb szinten lévő szükségletet (igényt) elfogadható mértékben kielégítenek, belép a következő szinten lévő szükséglet (igény). A Maslow-féle szükséglet (igény)-hierarchiát az alábbi ábra érzékelteti:
 önmegvalósítás
 megbecsülés
 szociális
 biztonság
 létfontosság
A legalacsonyabb szint a létfontosságú szükségletek szintje. Levegő, víz, élelem, pihenés, mozgás, védelem a természet viszontagságai ellen, vagyis az élet fenntartásának feltételei tartoznak ide. A létfontosságú szükségletek – ha kielégítésük veszélybe kerül minden más szükségletet (igényt) megelőznek. Az éhező ember számára például átmenetileg megszűnnek a magasabb rendű szükségletek. Ha a létfontosságú szükségleteket sikerül megfelelően (nem szükségképen teljes mértékben) kielégíteni, akkor az ember viselkedését a következő szint szükségletei, a biztonsági szükségletek uralják. Ezek a szükségletek az alábbiak: védelem a fizikai veszélyek ellen; gazdasági biztonság; az ismert előnyben részesítése az ismeretlennel szemben; igény a rendezett, előre jelezhető világ iránt; az elfogadható és nem elfogadható viselkedés szabályainak ismerete iránti igény. A függőségi viszony a biztonsági szükségletek fenyegetettségének érzését is kiválthatja.
Ha a létfontosságú és biztonsági szükségleteket sikerül megfelelően ki elégíteni, akkor a következő szint: a szociális (közösségi vagy társas) igények válnak az emberi viselkedés fontos motiváló tényezőivé. A társas-igény, a szeretet-igény, a közösséghez való tartozás vágya tartoznak ide. Ha ezektől meg fosztják az embert, akkor éppen olyan intenzív, feszültséggel járó kielégítetlenség-érzete lehet, mintha az élelemtől lenne megfosztva („szeretetéhség”). A következő szint, a megbecsülési igények szintje felöleli az önbecsülés (öntudat, illetékesség tudat, függetlenség-érzet, felelősség-érzet stb.) és a mások általi megbecsülés igényét (elismertség, státuszigény, fontosság stb.). A versengés, a kitűnni vágyás csaknem egyetemes emberi jellemvonás. A megbecsülési igények nem elégíthetők ki teljesen: ha egyszer fontossá váltak az egyén számára, akkor állandóan további kielégítésüket igényli.
Az önmegvalósítási igények állnak a szükséglet- és igény-hierarchia csúcsán. Az ember olyan igényei tartoznak ide, mint saját képességeinek kibontakoztatása, önfejlődési igénye, a legátfogóbb értelemben vett kreativitás. Maslow úgy vélte, hogy a valóban egészséges emberek szerencsés körülmények közt a legmagasabb szintű igényeiket is ki tudják elégíteni, azaz meg tudják valósítani önmagukat. Ez azt jelenti, hogy személyiségük valamennyi összetevőjét sikeresen integrálják, s ezáltal harmonikus „énképet” alakítanak ki. Az önmegvalósító ember tehát, aki kielégítette az önmegvalósítást megelőző szükségleteit és igényeit, „sokkal kevésbé elkötelezett, sokkal autonómabb és önirányított. Az autonómia vagy a környezettől való viszonylagos függetlenség azt is jelenti, hogy viszonylag függetlenek a rossz külső körülményektől, például a balszerencsétől, a sors csapásaitól, a feszültségtől és a veszteségektől” .
Maslow elméletét a következő megjegyzésekkel kell kiegészíteni:
Az egyes szintek közötti határok nem élesek, hanem elmosódottak és egymást átfedők.
Az elmélet statisztikailag érvényes, azaz vannak kivételek. Egyes emberek például soha nem haladják meg az első vagy második szintet, mások viszont a magasabb rendű igényeik kielégítésében olyannyira elmerülhetnek, hogy az alacsonyabb rendű igényeik-szükségleteik gyakorlatilag észrevétlenek maradhatnak.
A társadalmi normák, eszmények, kötelességérzet stb. módosíthatják a szükséglet és igényszintek belépési sorrendjét.
Valamely cselekedet ritkán vezethető vissza egyetlen szükségletre, igényre. Valószínűleg különböző intenzitással, de több szükséglet (igény) egyidejűleg közrejátszik egy bizonyos cselekedet kiváltásában.
Azonos szükséglet (igény) nem szükségképpen vált ki azonos cselekvést különböző emberek esetében.
Megítélésünk szerint Maslow elmélete az előbbi megjegyzések ellenére is helytálló és igaz. Igaz, az ötszintes rangsort megalapozott történelmi példák alapján többen is kritizálták. A japán szamurájerkölcs szerint a megbecsülési igények jóval erősebbek, s ennélfogva közvetlenül a létfontosságú szükségletek után következnek, sőt olykor még azokat is megelőzhetik. Más történelmi helyzetekben, más, az európaitól távol eső, kultúrákban tehát valóban eltérő lehet a szükséglet és igény rangsor. Ezért egyesek módosították Maslow elméletét: szerintük a két alapvető szükségletszint és a legfelső önmegvalósítási szint a meghatározó. A huszadik század viharos és tartós borzalmakkal teli eseményei azonban minden kétséget kizáróan és szinte maradéktalanul igazolják Maslow nézeteit. A következőkben, éppen a látszólag ellentmondásos magyar helyzet megvilágítása kapcsán térünk ki erre a kérdéskörre.
(A biztonság hazánkban) A huszadik század történetében tömegek éltek át hirtelen és gyökeres változásokat, mégpedig a szükséglet és igényhierarchiában lefelé. A kiterjedt tömeges éhínség a legrégebbi korszakoktól kezdve ismert az emberiség történetében – elég a Kr.e. 3500 körüli egyiptomi éhínségre utalni sajnos a 20. században is előfordultak. Gondoljunk csak az 1932–34. évi, a szovjethatalom által mesterségesen előidézett ukrajnai éhínségre, amely mintegy hétmillió áldozatot követelt, vagy a leningrádi blokád idején éhen halt közel egymillió emberre, avagy az 1975 és 1979 között Kambodzsában éhhalált szenvedő egymillió áldozatra. Éhínség – mintegy csapásszerűen és kevésbé tömeges formában – másutt is előfordult, Magyarországon például a 2. világháborúban, a budapesti ostrom alatt. A szélsőséges háborús körülményektől eltekintve, a létfontosságú szükségleteket, normális körülmények között, hazánkban kielégítik. Más a helyzet a biztonsági szükségletekkel.
Mondottuk az előzőekben: ha a létfontosságú szükségletek megfelelően kielégítettek, miként az ma országunkban elmondható, akkor lépnek be dominánsan a biztonsági szükségletek. Ezek kielégítésének hiánya esetünkben mértékadó. Miként a Hitel 2006. februári számában olvasható; „kiderült, hogy az 1990-es túl gyors változást népünk képtelen elviselni [...] és a Kádár-rendszer alatt megszokott és korlátoltan kielégített biztonsági szükségleteket teljesen figyelmen kívül hagyták” . Teljesen védtelenül, és a fejlett nyugat-európai országokban a feladatainak többé-kevésbé hatékonyan megfelelő szakszervezeti oltalom nélkül kerültünk a szélsőséges kapitalizmus – nyugodtan mondhatjuk igájába. Mélységesen egyetértünk Farkas Attila Márton megállapításával, hogy „a kilencvenes évek elején a társadalom igen jelentős része csalódik a korábban annyira vágyott és idealizált Nyugatban – valójában az újdonsült kapitalizmusban” . Ma már a külföldi vállalatok, vállalkozások elképesztően cinikus, gátlástalan országfosztó politikája és magatartása igazolja, hogy „Kelet-Európa lett az a kísérleti terep, ahol a transznacionális tőke kidolgozhatja minden gáttól mentes kizsákmányolási és hatalomgyakorlási technikáit” . Tegyük hozzá, hogy hazánk a kelet-európai régióban is, az EU-hoz csatlakozott országok közül, a jelek szerint, az utolsó helyet foglalja el.
Baritz Sarolta Laura OP egy kiváló tanulmányában ír „a kettévált országról”, mely szerint „éles különbség figyelhető meg a nyugati termelésszervezés, menedzsment és a hazai között[...] a két szféra gazdasági, társadalmi érdekei eltérnek egymástól. Míg a külföldi tőke által dominált szegmens gazdasági érdeke inkább monetarista, haszon-orientált főleg exportbővítés révén, addig a tisztán hazai szektor érdeke a belföldi piacbővítés, a hazai termelés- és gazdaságfejlődés a helyi gazdálkodók s közösségek javára. A kettéosztottságot a középrétegeknek a két rész közti eloszlása jól jellemzi. Magyarországon nem létezik egy egységes, egészséges középosztály, amely alapja lehetne az erős civil társadalom kialakulásának. Ehelyett az országra jelenleg a köznapokban inkább az atomizáltság jellemző” .
Megállapíthatjuk, hogy minden jel szerint országunk 1990-től visszazuhant biztonsági szükségleteinek atomizált védelme és kielégítése felé, s ezzel egyidejűleg a korábban részben kielégített, magasabb rendű igények látványosan háttérbe szorultak. Számos jelenséget hozhatunk fel ennek alátámasztására, többek között azt a közismert tényt, hogy igen hosszú ideig, negyven évig, teljes foglalkoztatottság volt, és senkit nem lehetett – csak legfeljebb nagyon körülményes módon – elbocsátani. Az emberek hatalmas többségét felkészületlenül érte a máról-holnapra való vad kapitalista „menesztés” megrázkódtatása. Természetesen kivételek voltak és vannak is, viszont nehéz annál furcsább és visszataszítóbb eseményt elképzelni, mint amikor az önmegvalósítás igényszintjén lévő milliárdos miniszterek beszél-nek tömegeket érintő megszorításokról. Akik ráadásul életük ama szakaszában, amikor ez személyes előnyökkel járt, az emberek egyenlőségén alapuló, gazdasági, társadalmi és politikai rendszer hívei, azaz kommunisták voltak. Ép erkölcsi érzékkel ez bajosan méltányolható, ha ugyan egyáltalán elfogadható. Richard Pipes a világ egyik legismertebb Oroszország kutatója írja A kommunizmus című könyvében, hogy „a kommunizmussal nem az a helyzet, hogy jó eszme volt, ami rosszra fordult; egész egyszerűen rossz eszme volt” . Elismerve, hogy voltak – és vannak is – hithű, őszinte kommunisták, akik ezt a kínos tényt nem fogadják el, de nékik nincs közük – és valójában nem is volt – az elv nélküli, pontosabban szólva: csak a saját anyagi érdekeik által vezérelt és szocialistának átkeresztelt népséghez. Persze képmutatóan a „vezérszocialisták” is szólhatnak kisebb visszásságokról, de vegyük figyelembe Tiborc panaszának szavait a Bánk Bán harmadik felvonásában: „És aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, a kit a szükség, garast rabolni kényszerített”..
Országunk szavazóinak – minden jel szerint: kibékíthetetlen – kettéosztottságát látván felmerül a kérdés: milyen magyarázat van erre a felvetésre? Lássuk a választ! Egyrészt ismét hivatkoznunk kell arra, hogy azok akik megszokták a hosszú ideig, negyven évig tartó viszonylag, szilárd körülményeket, elfogadhatatlannak tartják a mélyre ható gyors változást, megszokott értékrendjük felborulását. A szokás ugyanis a szakértő meghatározás szerint „rendszeresen megismételt, nem ösztönös, hanem tanult viselkedés, amely nem feltétlenül szándékos, inkább automatikus” (Britannica Hungarica). Ismét hivatkozunk arra, hogy a Kádár-rendszerben– mindegy milyen szinten –, de a biztonsági szükségletek ki voltak elégítve, s ennek a negyven éves beidegződésnek az újsütetű kielégítetlensége elkerülhetetlenül tartós zavart okoz. Másrészt azok, akik fiatal koruk miatt nem szokták meg ezt a biztonságot, azok lényegesen könnyebben fogadják az új társadalmi értékrendet, és – ha nem is tudatosan könnyebben alkalmazkodnak a gyorsan változó világ körülményeihez. A kettéosztottság másik értelmezése szerint népünk egyik fele számára az erkölcs, a haza, a nemzet, a szabadság melletti kiállás megkerülhetetlen kötelesség. Nem üres szavak ezek, hanem a közös értékrendet tükröző, őszinte belső meggyőződés, magatartás-vezérlő eszméi. Ugyanakkor hódít a közönyösség, a cinizmus, a másság hangsúlyozása, a magánérdek előtérbe helyezése. Ki kell ezt jelentenünk, még akkor is, ha hangadó képviselői körmönfontan tiltakoznak az állítás ellen. A csak az anyagi jellegű ígéretekre hangoltakat rövidesen súlyos csalódások érik, éppen országunk gazdasági helyzete miatt. Kijózanodásuk a következő választáson már érzékelhető lesz.
Egyelőre még várakozunk a megosztott lelkű, megzavart magyar valóságban, de legalább a belső biztonságunk érdekében gondolkodjunk el La Rochefoucauld aforizmáján: „Hogy az ember megvethesse lábát a világban, tőle telhetően úgy viselkedik, mintha máris szilárdan állna”.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969