2013. I-VI
 

Az Európa-eszme változása a kora középkortól a XVIII. század végéig
Sashalmi Endre

Európa kettéosztása egy nyugat–keleti választóvonal mentén azonban nem a hidegháború korszakának terméke, sokkal mélyebb beidegződésről van szó. A Nyugat-Európa–Kelet-Európa ellentétpárt a felvilágosodás prominens nyugati képviselői találták ki, mégpedig saját felsőbbrendűségük kifejezésére. E szemlélet kialakulása, ahogy azt Larry Wolff 1994-ben megjelent könyvében kifejtette, egyáltalán nem valamiféle természetes megkülönböztetésen alapult; épp ellenkezőleg: „ideológiai önérdek”-ből kreált „intellektuális alkotás”, mondhatjuk úgy is, hogy intellektuális-történeti konstrukció volt. De nemcsak Európa XVIII. századi felosztása, hanem maga az Európa-fogalom is felfogható efféle intellektuális-történeti konstrukcióként. Ez azonban nem vonja kétségbe az összetartozás valós kötelékeit. Írásunk célja az, hogy vázlatosan áttekintsük e történelmi folyamatot.
Az Európa-fogalomnak (mint megannyi más dolognak) az eredete a görögökig nyúlik vissza. Számukra azonban Európa pusztán földrajzi fogalom volt, s ez a későbbi korokra hagyományozott felfogás uralkodott a kora középkor első feléig, egészen a VII. századig. Az Európa szóhoz tehát az ókorban sem a görögök, sem a rómaiak esetében nem kapcsolódott olyasfajta többletjelentés, amely kulturális vagy politikai identitásra utalt volna. A VII. században azonban a földrajzi jelentés mellett a kifejezés kezdett vallási-kulturális töltetet kapni: „Ami az Európa-fogalomnak alakot, fontosságot és tartósságot adott, az Róma vagy inkább a római egyház és annak feje, a pápa volt.” A VII. század elején egy ír szerzetes, Szent Kolumbán így szólította meg a pápát: „Egész Európa összes egyháza szépséges fejének, a kedves pápának, … a pásztorok pásztorának.” Európa tehát kezdett összefonódni a nyugati egyházzal. Pedig akkoriban, sőt sokáig még a későbbiekben sem állt a pápák rendelkezésére olyan centralizált, állandó, nagy létszámú és hatékony igazgatási apparátus, amelynek révén hatalmukat érvényesíteni tudták volna a nyugati kereszténység egyházai felett. Ez csak a gregorián reform (VII. Gergely pápasága) nyomán, a XII. század közepére alakult ki. Előtte nem is tartották szükségesnek az ilyen jellegű egyházi adminisztrációt. A pápa egyházfői hatalma így a XII. század előtt jószerével csak elméletben létezett, s elvétve érvényesült a gyakorlatban: a nyugati egyház története, amint Gerd Tellenbach megjegyezte, provinciális egyháztörténet volt, az egyes királyságok (akkor még világi vezetésű) egyházainak, valamint az egyes pápáknak a története. A pápa ilyetén pozíciója természetesen nem kedvezett a nyugati kereszténység liturgiai egységesülésének sem: mind a nyelvben, mind a rítusban számos eltérés akadt (például Csehországban a XI. század végéig szláv nyelvű volt a liturgia, s nem a római rítust, hanem Szent Vencelről, a védőszentjükről elnevezett liturgiát követték). A növekvő pápai befolyás azonban már a XI. század végére fontos eredményt hozott e téren. Az „abszolút uniformizmus”, persze, mindig csak ideál volt, de a XII. századtól a rítusbeli eltérések már csak pápai jóváhagyással maradhattak meg. Ettől az időtől tehát már joggal beszélhetünk úgy a nyugati egyházról mint latin egyházról.
A nyugati kultúrkör ugyanakkor a Nyugat-római Birodalom bukása után évszázadokig messze állt attól is, hogy nagyobb politikai keret fogja össze ha nem is az összes nyugati keresztény országot, de legalább nagyobb részüket. A nyugati keresztény területek jó részét a VIII. század végére a frankok hódításai kovácsolták egy nagy politikai szervezetbe, a frank birodalomba: Nagy Károly császárrá koronázása 800-ban ezt volt hivatott kifejezni. Akkoriban kezdett az addig ritkán használatos Európa szó divatba jönni. Nem sokkal a longobárdok legyőzése (774) után arra buzdította Nagy Károlyt egy dicsőítő szerző, hogy adjon hálát Istennek, amiért neki adományozta „Európa királyságá”-t (regnum Europae). Egy másik forrás, röviddel császárrá koronázása előtt, az „Európa atyja” (pater Europae) címmel tüntette ki az uralkodót. Már a 790-es években „keresztény birodalom”-ként (imperium Christianumként) emlegették a Károly által uralt területeket. „A 800-as császári cím tehát csak fokozta és megerősítette azokat az eszméket, amelyek már a 790-es években jelen voltak.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969