2013. I-VI
 

A metropoliszok és a "homo urbanus" veszélyei
Jeremy Rifkin

A jövő év mérföldkő lesz az emberiség történetében, fontosságában a mezőgazdasági vagy az ipari forradaloméhoz hasonlítható. Az Egyesült Nemzetek előrejelzései szerint most először fog a Föld lakóinak nagyobb része városi környezetben, többnyire 10 milliós vagy annál is nagyobb nagyvárosban és elővárosokban lakni. Diadalmaskodik a „Homo Urbanus”. A gigantikus méretű metropoliszokban összezsúfolódott több millió ember relatíve új jelenség. Emlékezzünk csak arra, hogy két évszázaddal ezelőtt egy átlagos ember, a teljes földkerekségen, élete során legfeljebb 200 vagy 300 emberrel találkozhatott. Ezzel szemben manapság egy New York-i lakos, Manhattan centrumában otthonától vagy munkahelyétől tíz percnyi járásra meghúzott körön belül 220 ezer ember él és tevékenykedik.
Az egész történelemben a 19. század előtt csak egyetlenegy város, az antik Róma büszkélkedhetett egy millió feletti lélekszámmal. London is csak 1820-ban vált több mint egy millió lakosával az első modern metropolisszá. 1900-ban 11 nagyváros lakóinak száma haladta meg az egy milliót, számuk 1950-ben 75-re, 1976-ban 191-re ugrott. Ma 414 ilyen város van, és – minthogy az emberi faj ijesztő ütemben szaporodik – manapság nem láthatók az urbanizációs folyamat határai. Naponta 376 ezer csecsemő jön a világra, 2042-ben az emberiség létszáma eléri a 9 milliárd főt, többségük városi környezetben és a sűrűn lakott területen fog élni. Addig amíg az emberiség az állati energiára, a napra, a szélre és a folyók vízére építette létfenntartását, a Föld lakóinak száma viszonylag alacsony szinten maradt. Az ember akkoriban a természet önfenntartó lehetőségeihez, illetőleg a bioszféra hulladékot újrafelhasználó és forrásokat megújító képességéhez alkalmazkodott. A fordulat a nagy mennyiségű napenergiát magában hordó nyersanyag, a felszín alatt található szén, majd kőolaj és földgáz kitermelésével következett be. A fosszilis energiahordozók a gőzgéppel, majd a belső égésű motorral való felhasználásuk, majd elektromos árammá történő átalakításuk és megfelelő hálózatokon történő elosztásuk révén lehetővé tették, hogy az emberiség új, az élelmiszer, az ipari javak és a szolgáltatások termelését jelentékenyen növelő technológiákat dolgozzon ki. A termelékenység eme korábban nem látott megugrása az egész világon a népesség tömeges növekedéséhez és urbanizációjához vezetett.
Ezért nem meglepő, hogy ma attól a perctől kezdve, amikor a demográfiai robbanásért és városi életformánkért cserébe óriási lakóterületek és a földi ökoszisztémák elfogyásával és kimerülésével fizetünk senki nem tudja megmondani teljes bizonyossággal: ez az új életmód kiterjesztendő, felszámolandó vagy egyszerűen csak tudomásul veendő tény. A kulturtörténész Elias Canetti egyszer azt mondta: valamennyien – mint egy király holttestek tömegén trónolunk. Ha egy pillanatra végigpillantanánk azoknak a teremtményeknek, forrásoknak és nyersanyagoknak a tömegén, melyeket elhasználtunk és tönkretettünk életünk során, rémülten szembesülnénk azzal, hogy milyen vérfürdőre és pusztításra volt szükségünk túlélésünk biztosítása érdekében.
A szomorú tény az, hogy a nagy metropoliszokban koncentrálódott óriási népesség, infrastruktúrája fenntartása érdekében, és azért, hogy napi élwtvitelét biztosítsa, óriási mennyiségű földi energiát fogyaszt. Hogy konkrétabban is lássuk, miről van szó, elég a chicagói Sears Towerre, a világ egyik legmagasabb felhőkarcolójára gondolni. Ez a felhőkarcoló egyetlen nap alatt több elektromos áramot fogyaszt, mint Rockford városa, Illinois államban, a maga 152 ezer lakosával. Még megdöbbentőbb adat, hogy az emberi faj körülbelül a Föld nettó primer termelésének – a fotoszintézis révén organikus növényi anyaggá átalakított napenergia nettó mennyiségének 40 százalékát fogyasztja el, miközben a Föld állati biomasszájának csak 0,5 százalékát állítja elő. Ez azt jelenti, hogy kevesebb forrás jut más fajoknak.
Az urbanizáció másik oldalát a toronyépületekből valamint üveg- és cementpalotákból, mesterséges fénnyel és vezetékek erdejével teletömött iroda- és lakóépületekből álló világ jelenti. Miközben örömünnepet ülünk az urbanizáció fejlettsége miatt a világban, egy másik történelmi vízválasztó előtt állunk: a növekvő környezeti ártalmak, a növekvő élelmiszer-, víz- és építésianyag-fogyasztás, az út és vasúthálózat mind nagyobb kiterjedése, a városok ellenőrizetlen gyarapodása miatt folyamatosan és mind jobban eltűnik a vadon élő természet. A tudósok azt mondják, hogy az emberi civilizáció által érintetlenül meghagyott több millió éves őshonos területek egy emberöltő után teljesen eltűnnek a Föld színéről. Az Amazonas vidékét a trópusi őserdő teljes területén átszelő autópálya felgyorsítja a Föld utolsó eredeti állapotát megőrző régiójának eltűnését. Más hasonló régiók területe, Borneótól a kongói medencéig napról napra, egyre gyorsabban szűkül, átengedve a terepet a mind nagyobb térigényű, életének forrásait kereső emberi populációknak. Ezért nem is meglepő – mint ahogy E.O. Wilson, a Harvard Egyetem híre biológusa állítja, hogy 65 millió éve nem volt az állatfajoknak olyan tömeges kipusztulási hulláma, mint amilyet napjainkban élünk át. Minden egyes nap 50 150, vagyis évente 18 55 ezer faj tűnik el. 2100-ig valószínűleg a megmaradt fajok kétharmada is hasonló sorsra jut.
Az antik Róma példája jó tanulsággal szolgál arra, hogy milyen következményekkel jár, ha nem fenntartható körülmények között kísérelnek meg emberi népességet megtartani városi környezetben. A közkeletű vélekedés szerint Róma bukását uralkodó osztályának hanyatlása, korrupt császárai, a szolgák és rabszolgák munkaerejének kizsigerelése, és a beáramló barbár hordák fejlettebb hadviselési taktikája okozta. Azonban, ha jobban a dolgok mélyére nézünk, Róma hanyatlásának végső magyarázata a termőterületek egyre csökkenő termékenységében, a mezőgazdasági termelés csökkenésében fedezhető fel. A mezőgazdaság egyszerűen nem szállított elegendő energiát az óriási infrastruktúra és a polgárok életszínvonalának fenntartásához.
A római civilizáció kezdetekor Itália erdőkkel sűrűn borított terület volt. A császárság végére, a Földközi-tengeri területek nagy részéhez hasonlóan, a fás részeket kipusztították. A faanyagot a szabad piacon árusították, és a legelőkké változtatott valamint a megművelt föld gazdag volt ásványi és tápláló anyagokban és kezdetben gazdag termést hozott. Azonban az erdők kivágása következtében a föld kiszolgáltatottá vált a természet erőinek: az akadály nélkül a talajon végigseprő szél kiszárította a korábban a havas csúcsokról és hegyoldalakról lezúduló, vízzel átitatott talajt. A legelők kizsigerelése végképp tönkretette a föld minőségét.
A föld termékenységének fokozatos hanyatlása épp arra az időszakra esett, amikor a császári Róma – a hódító háborúkban elszenvedett kudarcok ellensúlyozására kezdett mezőgazdaságára támaszkodni. A császárság utolsó időszakában a mezőgazdaság adta az állami bevételek 90 százalékát. A földművelésből származó jövedelem létfontosságú volt Róma fennmaradásában. A növekvő létszámú nem termelő városi lakosság fenntartása fokozott erőfeszítést igényelt a kistermelők részéről. Hogy a városlakók és a hadsereg élelmiszerszükségletét kielégíthessék, a mezőgazdasági termelés egyre intenzívebbé vált. Így a föld kizsigerelése csökkentette termékenységét, ami hozzájárult a már amúgy is kimerült földek további kizsigereléséhez.
A gazdagok életszínvonalának fenntartását, a szegényeknek járó, a közműveket és a bürokrácia fenntartását, az emlékművek, épületek és amfiteátrumok építését fedező közkiadások növekedése, a nép megtévesztését szolgáló pompát és mulatságot szolgáló támogatásokkal, olyan terhet jelentett a mezőgazdaságra épülő rendszernek, ami túllépte a mértéket. A vidék elnéptelenedése a császárság teljes fennállása alatt folytatódott. Afrika északi részének néhány provinciájában és a Földközi-tenger belső medencéjének teljes hosszában a megművelt földterület csaknem fele lakatlanná vált a 3. századra. Saját energiarendszerének kimerülése miatt legyengülve így a Birodalom összeomlott. Az alapvető szolgáltatások a minimumra csökkentek. Az óriási infrastruktúra, melyet fenntartott, tökrement. A hadsereg többé nem volt abban a helyzetben, hogy fékentartsa a fosztogatókat. Barbár hordák kezdték felmorzsolni a Birodalom erejét, először a távolabbi területeken. A 6. század végére a behatolók elérték Róma kapuit. Róma lakossága, amely egy időben meghaladta az egy millió főt, ekkorra 30 ezer alá csökkent. És a város már nem volt több, mint kőhalom, mintegy szigorú figyelmeztetésül, hogy a föld kemény bosszút áll, ha nem bánnak vele megfelelően.
Milyen következtetéseket lehet levonni manapság mindebből? Képzeljük csak el: ezer, majd egy milliós vagy annál is nagyobb város az elkövetkező 35 év végére! Elborzadunk, a Föld nem képes fenntartani ilyen tömeget! Nem akarok ünneprontó lenni, de az emberiség városiasodásának 2007. évi megünneplése jó alkalom lehetne rá, hogy újragondoljuk földi életformánk alapjait. Az urbanizációnak bizonyosan számos pozitív vonása van, kezdve a kulturális sokszínűség teremtette gazdagságon a szociális változatosságon át az intenzív kereskedelmi tevékenységig. De a probléma óriási és egészen más léptékű. El kell gondolkoznunk azon, hogy miként csökkenthető a népesség, és hogy miként alakíthatók ki olyan fenntartható városi környezetek, amelyek hatékonyabban használják az energiát és a forrásokat, amelyek kevésbé szennyezik a környezetet, és jobban szolgálják az emberi léptékű rendszerek fenntartását.
Összességében véve, az urbanizáció korszakában fokozatosan egyre jobban elvált egymástól az emberiség és a természeti világ többi része, miközben meg voltunk győződve róla, hogy képesek vagyunk meghódítani, gyarmatosítani és kiaknázni a forrásokban gazdag környezetet, és mindezt azért, hogy teljes autonómiát biztosítsunk magunknak, elborzasztó következmények nélkül magunkra és az eljövendő generációkra. Ha meg akarjuk őrizni fajunkat és a földet utódainknak, az emberiség történetének elkövetkező szakaszában meg kell találnunk annak a módját, hogy újra beépüljünk a földi élet többi többi alkotóeleme közé.
(L’Espresso)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969