2013. I-VI
 

A Magyar Rádió története
Török Bálint

2005-ben volt 80 éves a magyar rádió, s rövidesen kezünkben volt a magyar rádiózás történetét bemutató négy vaskos kötet (1. Fellegvár. A Magyar Rádió regénye. Emberek – Történetek – Dokumentumok. 1925 1945. 2. Kettészelt égbolt…1945 1956. 3. Szélárnyékban…1956 1990. 4. Visszajátszás…1990 2005). A jó kétezer oldalnyi szöveget Tóbiás Áron írta, illetve állította össze, és a Magyar Rádió Közalapítvány adta ki. Lenyűgöző ez a hatalmas anyag, mely csak pár száz oldallal kevesebb a Hóman és Szekfű által írt ezeréves magyar történelemnél, de még lenyűgözőbb az a széleskörű tárgyismeret, mely Tóbiás Áront alkalmassá tette e nagyszabású mű megalkotására. Hiszen a nyolcvan évből csupán tizet töltött a Rádió falain belül, és még néhány csodálatos napot, amikor a Szabad Kossuth Rádió munkatársa lehetett az 56-os forradalom idején. Ilyesmire csak olyan ember képes, akit erős szubjektív szálak kötnek vállalt feladatához. Ez néha elfogódottsághoz vezet. De ez nem hiba, csupán tény.
Elöljáróban még azt is meg kell állapítanunk, hogy a kevesebb talán több lett volna, jelen esetben is. Igaz, hogy csak a második kötet (Kettészelt égbolt) bevezetőjében közli, hogy „krónikáskönyvet” akar írni, s a krónika – az értelmező szótár szerint – „az eseményeket időrendben, tényközlő formában rögzítő történeti mű”. Ehhez azonban nem tartja magát: amit közreadott, az a Magyar Rádió regénye, a modern regény minden formabontásával, a kronológia önkényes kezelésével és a szabad asszociáció alkalmazásával. Ennek jegyében nagyon fontos dolgokat közöl, sok mindent megtudhatunk az elmúlt nyolcvan év magyar valóságáról, s ezek a közlések – sokszor – inkább a korról tájékoztatnak, mint a Magyar Rádióról. Az első kötet végén található Jegyzetekben be is vallja, hogy könyve nem a „szakavatott rádiósoknak” készült, de szerencsére itt közli azoknak a műveknek a címét, amelyek a szakavatott rádiósok rádiótörténeti igényeit is kielégíthetik. (Kár, hogy a további kötetekhez nem állított össze ilyen jegyzeteket.) Tipográfiai szempontból következetlenül azonos értékű címek néha nem azonos betűnagysággal jelennek meg, például a 2. kötet 33l., 332. és 333. oldalán. Sőt, a 335. oldalon olvasható cím nem is szerepel a tartalomjegyzékben. Idézetek elején és végén sokszor hiányzik az idézőjel, s az olvasónak kell kitalálnia, hogy mikor, kinek a szövegét olvassa.
Az első kötet, a „Fellegvár” a sorozat egyik legkiegyensúlyozottabb darabja. Az első húsz év történetét regéli el ebben Tóbiás Áron, így aztán nincs lehetőség arra, hogy korábbi elemek keveredjenek a tárgyalt időbe. Megismerhetjük az indulás hősi korszakának nehézségeit, s megismerhetjük azokat a kiváló szakembereket, akiknek köszönhető a magyar rádiózás kialakulása, s közülük nem egy a későbbi hatvan év számára is irányt mutató tevékenységet fejt ki.
Először is Kozma Miklóst, a Magyar Rádió elnökét kell megemlíteni, aki 1925. december 1-ei avató beszédében a magyar kultúra új fegyverének nevezte a rádiót, s e fegyver jelentőségét csak növeli, hogy a rádión keresztül „minden határon túl eljut a magyar szó”. Beszédét így fejezte be: „Fogadalmat teszek arra, hogy minden üzleti szempontot háttérbe szorítva, tisztán csak a magyar kultúra szempontjait szem előtt tartva fogjuk ezt a fegyvert kezelni.” Kozma Miklós megtartotta fogadalmát, mint majd látni fogjuk, a Tóbiás Áron által Aranykor címmel jelzett fejezetben.
Jelentős szerepe volt a magyar rádiózásban Szőts Ernő műsorigazgatónak, Kern Aurél zeneigazgatónak, Kilián Zoltánnak, a magyar rádióesztétika megalkotójának, a nyelvvédő Halász Gyulának, a rádiókrónika megteremtőjének, Papp Jenőnek és Gyarmathy Sándornak, a rádió első rendezőjének, hogy csak néhányat emeljünk ki a hőskor vezetői közül.
Tóbiás Áron arányérzékét dicséri, hogy az indulásnak csak száz oldalt szentel, az Aranykornak ennek kétszeresét. Már a főszereplők nevének felsorolása is nem az első húsz év, hanem a nyolcvan év aranykorává emeli ezt a néhány évet: Dohnányi Ernő, Németh László (csupán kilenc hónapig), Cs. Szabó László (kilenc évig), Németh Antal és Pluhár István. Ráadásként itt olvashatjuk Kodolányi János leveleit (1934) Kozma Miklóshoz. E levelekben az értéket és a magyart követeli irodalomban és zenében egyaránt. De szót emel a szomszéd- és rokonnépek alkotásainak bemutatása érdekében is. Nem lenne író, ha nem állapítaná meg, „hogy a nemzet életében az író és az irodalom legalább annyira fontos, mint a politika, a közgazdaság, a külpolitika”. S nem lenne magyar író, ha nem emelné ki Halász Gyula „szellemes, okos és kedves előadásait a magyar nyelv megjavítása érdekében”, hozzátéve: „sajnos, ez a kitűnő ember mostanában alig jut szóhoz”. Kozma vagy már érezte a változás szükségességét, vagy lelke mélyén elfogadta Kodolányi észrevételeit, lényeg, hogy a Rádióhoz került Németh László, Cs. Szabó László és Németh Antal.
1941-ben meghalt Kozma Miklós, és kiteljesedett a háború, majd 1944 márciusában bekövetkezett a legrosszabb: Hitler megszállta Magyarországot. Az aranykornak vége lett. S a lassú hanyatlást felgyorsította és befejezte a vészkorszak. Ezt az időszakot Tóbiás Áron írói vélemények közlésével illusztrálja. Hosszasan idézi Fenyő Miksát és Kemény Simont. Én az utóbbit elhagytam volna, mert ha igaz is minden szava, az általa festett kép egyoldalú.
Egyébként is egyoldalú e valóban negatív korszak bemutatása, pedig eredményes ellenállási mozgalom alakult ki a német megszállás idejére. Már 1942-től működött a szociáldemokrata irányítású Magyar Szabadság Rádió, s az 1944-es zsidómentő akciók eredményességét külföldi (pl. Gideon Hausner, Tom Lantos) és marxista (Ránki György) is elismerte. A Magyar Függetlenségi Mozgalomnak pedig nem csupán a zsidómentésben voltak eredményei. Gondoljunk csak az ideiglenes fegyverszüneti egyezményre, aminek eredményeként csak 1947 után alakulhatott ki hazánkban a kommunista egyeduralom, s ennek hatása érződött a Magyar Rádió 1945 utáni működésén is.
A második kötet a Kettészelt égbolt. E korszakot Tóbiás Áron szavaival jellemezhetjük a legjobban: „A rádió sem tehetett mást 1945 és 1956 között, mint azt vitte mikrofonja elé, amit lehetett.” Ez a korszak (1945 1956) csak az elején és a végén volt szabad. Az elején hosszabb ideig, de korlátozottan, a végén teljesen, de csak öt napig.
Az 1945 46-os korlátozott szabadságot a helyzet és a Rádió vezetőinek személye indokolta. A szovjet megszállás miatt a lakosságnak eleinte nem is lehetett rádiója, a szövetséges ellenőrző bizottság csak május 20-án oldotta föl a tilalmat. A Magyar Rádió első elnöke Ortutay Gyula, a kommunista párt beépített embere volt, s a műsorigazgató az illegális párttag Schöpflin Gyula, s ők bizony a koalíciós időkben is kaptak „föntről” utasításokat. De azért mégis csak koalíciós idők voltak ezek, s különösen kulturális téren sokáig színvonalas volt a műsor. Nem csoda, hiszen olyan munkatársai voltak, mint Lajta László, Kolozsvári Grandpierre Emil, Szobotka Tibor, Képes Géza, Molnár Aurél, Cserés Miklós, Varga Domokos, Török Tamás, Tóbiás Áron, Török Sándor és még folytatni lehetne sokáig. Mert bár igaz Márai megállapítása a pesti rádióról, hogy „honvágy ellen hatékonyabb, mint Rákosi fényképe”, ez teljes mértékben csak a politikai jellegű adásokra érvényes.
Például e korszakban hangzott el a rádióban az a Zrínyi-műsor, melyet Albert Gábor ifjú íróként állított össze, s amely indítást adott Kodály Zoltánnak a Zrínyi szózata megalkotására. E nagyszerű művet aztán közvetítette is a rádió, a Magyar Rádió énekkarának előadásában.
Nagy értéke a kötetnek, hogy közli Márai Sándor 1949-ben írt Halotti beszéd című megrázó versének hiteles szövegét, s az azzal kapcsolatos Márai–Tamási Áron levélváltást. Hogy mindez elhangozhatott a Magyar Rádióban, az Nagy Imre első miniszterelnökségének következménye, de a házon belül a közlés kiharcolása Török Tamásnak köszönhető, aki szerint ezután „sorra nyíltak ki az ablakok a teljes világra”. (Persze, mint látni fogjuk, időnként bezárultak ezek az ablakok, sőt, az ablaknyitogatók is veszélybe kerültek.)
A második kötet hiányossága, hogy megemlíti ugyan Bajcsy-Zsilinszky Endre 1945. májusi Kossuth téri búcsúztatását, de nem közli Puskin, a későbbi szovjet nagykövet rövid, de fontos beszédét, melyben a mártír politikus nagyságát méltatva kijelentette: „…olyan nagy férfiút, amilyen Bajcsy-Zsilinszky Endre volt, csak olyan nép adhatott, amelynek joga van függetlenségre, önállóságra, nemzeti kultúrájának felvirágzására”. (A későbbiekben, sajnos, nem ez a szellem határozta meg a magyar–szovjet viszonyt.)
E korszakhoz tartoznak a Szabad Kossuth Rádió csodálatos napjai. Ezekről az 50. évforduló kapcsán sokan megemlékeztek. Én most csak a november 3-i Mindszenty-beszéd hiteles szövegének közreadását emelem ki, mert e prímási megnyilatkozást a kommunista propaganda számtalanszor idézte meghamisítva.
A harmadik kötet a Szélárnyékban. A Szabad Kossuth Rádió hangja november 4-én elnémult, de a szabadságharcos rádiók még néhány napig hallatták hangjukat. Legutoljára a dunapentelei adó szüntette be munkáját. A némaságot rövidesen követte a megtorlás. A Magyar Rádió legjobbjait eltávolították, volt, akire börtön várt. Amint a győztesek janicsárjai mondták: „4-én véget ért az éter kalózainak pünkösdi királysága”. Volt, aki átállt, voltak, akik a kulturális adásokban nélkülözhetetlenek lévén, maradhattak. A rádió talán legnagyobb vesztesége Molnár Aurél elnémítása, de nagy kár volt a rendkívül sokoldalú Tóbiás Áron kiűzése is, aki – miként e négy vaskos kötet is bizonyítja – több évtizeddel eltávolítása után hosszú éveket szentelt régi szerelmének, s összegyűjtötte azokat a mozaikokat, amelyekből összeáll a Magyar Rádió regényes története. S micsoda mozaikokat tár elénk! Szabó Zoltán, Borbándi Gyula, Füst Milán, Márai Sándor írása, Cserés Miklós, Török Tamás szakmai tanulmányai, vagy Mikó Eszter Pagodák című regényrészlete, és még sok, talán nem is idetartozó, de igen érdekes mozaik. Igen hasznosak a külföldi magyar rádiózást ismertető közlemények: Borbándi Gyula, Schreiber Tamás, Koréh Endre, Kálmán László, Halász Péter beszámolói.
Megtalálható a 3. kötetben az MSZMP elvi állásfoglalása, mely szerint: „A rádió mint hatalmi eszköz a kormány félhivatalos jellegű orgánuma, és mint ilyen az MSZMP KB közvetlen irányítása alatt működik.” Ezt az igazi helyzetet igyekeznek a visszatekintő elnökök megszépíteni (Visszapillantó tükör). Annál örvendetesebb, hogy Molnár Aurél Egy kizárás története című visszatekintése leleplezi a kollaboránsok igazi tevékenységét, sőt még a demokratikus fordulat utáni hazudozásaikat is.
Sokszor hiányzik ez a leleplezés, néha talán nem is szükséges, de van egy kirívó eset, amit szóvá kell tenni. A három kötetben többször is előfordul Szepesi György neve, minden esetben kritikátlan elismeréssel. Nem vitás, hogy kiváló sportközvetítő volt ő, de a televízió megjelenése után láthattuk, hogy a valóság nem mindig befolyásolta a riportert. (Egyszerre nézve a tévét és hallgatva Szepesit, bizony gyakran tapasztalhattuk ezt.) De nem ez a fő baj. A forradalom első napjaiban Szepesi az aranycsapat nevében elitélte az „ellenforradalmat”, s ilyen szavakkal gyalázta a forradalmárokat: „A Himnusz hangjai mellett lopnak, fosztogatnak és gyilkolnak” (Magyar Függetlenség, 1956. november 1.). Tiltakozunk! címen az olimpiai csapat 118 tagja utasította vissza a „bemondó”-nak a sportolók nevében tett „felháborító nyilatkozatát” (Népszava, 1956. október 3l.). A kötetekben nem találkozhatunk sem e negatívum megemlítésével, sem Szepesi önkritikájával. Az ötvenéves évforduló idején különösen feltűnő ez!
A negyedik kötet a Visszajátszás. Ez a legrádiószerűbb a négy közül. Valóban sok e kötetben a visszajátszás, hiszen 1990 után szabadult fel sok minden, s maga a mű összeállítója ekkor kerülhetett újra rádióközelbe. Ekkor állíthatott össze például egy negyven részes sorozatot („Hogyan láttam a XX. századot?”), melyben megszólaltatta a legkülönbözőbb tudományágak kiváló képviselőit. Ebből közöl hét interjút, s ezzel csak ízelítőt kapunk az érdekes sorozatból. Nem értjük, hogy miért nem fejezhette be a tervezett interjúk adását. Igaz, közben kormányváltozás volt, s új lett a rádió vezetője is. Akitől egy Mini rádiótörténetet olvashatunk itt. (Mintha olyan magyar szó, mint a ’kis’ vagy ’rövid’ nem is lenne!) E ’mini’ a politikai fordulattól a médiatörvény megszületéséig tárgyalja a Magyar Rádió történetét, nem mini egyoldalúsággal. Sajnos ellentörténet nincs a kötetben.
A hetvenedik évforduló kiváló lehetőséget ad a szerkesztőnek, hogy jól megírt visszaemlékezésekkel (Molnár Aurél), naplórészletekkel (Karinthy Ferenc) tegye élvezhetővé a rádió regényét. E fejezetben emlékezik vissza tevékenységére a 80 éves Molnár Aurél, s emlékezik rá kötelező tisztelettel Tóbiás Áron. (Kár, hogy e fejezet tartalma nincs részletezve a tartalomjegyzékben. Sajnos nem ez az egyedüli ilyen értékrejtő eset.)
Ki kell emelni a Világ vándorai hazatalálnak című Tóbiás-sorozatot. Ebben ismert (például Horváth János, Charles Fenyvesi) vagy ismeretlen (Buday-Goldberger Frederika) személy az interjúalany, de minden beszélgetésből valami megindító honszeretet sugárzik, ami bizony ráfér a századforduló rádió-hallgatóira. Jó volt Charles Fenyvesitől hallani az elismerést: „Kiderült, hogy sokkal nagyobb volt a zsidómentő ’angyalok’ száma, meg a kisebb-nagyobb zsidómentő tettek száma, mint amiről tudomásunk volt.”
Aktuálisak a Nagy Imrére emlékező írások, s lehetővé vált az orosz és magyar „gulág” foglyainak (Rózsás Jánosnak, Demény Pálnak) sorsát ismertető visszaemlékezések publikálása. Sok érdekességet tartalmaznak a nyolcvanadik évfordulóval kapcsolatos közlemények. A kötet a külföldi magyar adókról szóló összeállítással, Sólyom László köszöntőjével és Tóbiás Áron Epilógusával zárul.
Végére érve e négy kötet igen szelektív bemutatásának, először is az összeállító széleskörű tárgyismeretét és a rádiózás iránti nagy szeretetét kell hangsúlyoznunk. De meg kell állapítanunk, hogy a szerkesztői átgondoltság nem állt arányban az említett erényekkel. Így aztán sok olyan szöveg is belekerült a magyar rádió regényébe, ami feleslegesen növelte a hatalmas anyagot. S az eligazodásban nem mindig segített a tartalomjegyzék. E problémán alaposabb lektori munkával enyhíteni lehetett volna. Akinek sok ideje és türelme van, az persze számtalan szellemi csemegével és a magyar rádiózás nyolc évtizedének ismeretével gazdagodva fogja letenni az utolsó kötetet.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969