2013. I-VI
 

Emlékezés Milton Friedmanre
Paul Ormerod

Milton Friedman, John Maynard Keynes és Friedrich Hayek: a huszadik század középső évtizedeinek leghíresebb közgazdászai. Milyen hasonlóságok és különbségek voltak nézeteik között, és hogyan találják meg a helyüket a 21. század közgazdaságtudományában.



Mindhármójuknak félelmetes híre volt az önmenedzselésben. Keynes fontos kapcsolatokkal rendelkezett a központi igazgatásban. Hayek 1944-ben írt könyve, az Út a szolgasághoz, hihetetlen, de 2 millió példányban kelt el. Milton A szabad választása 1980-ban első volt a non-fiction könyvek piacán. Egyikőjük sem tisztelte a tekintélyt, nem haboztak szembeszállni a konvenciókkal, akár tudományos körök vagy a szélesebb értelemben vett közvélemény hirdette azokat.


A Friedman halála után megjelent írások a monetáris politikával kapcsolatos munkásságát, és azon belül is elsősorban azt az állítását méltatták, hogy az infláció hosszú távon tisztán monetáris piac törvényszerűségeinei engedelmeskedik. Friedmannak a monetáris politikával kapcsolatos munkássága azonban csak egy volt ama három terület közül, amelyet 1976-ban, amikor elnyerte a Nobel-díjat, az indoklás megemlített. Mégpedig azért, mert utólag a közgazdászok és politikacsinálók igen lényegesnek ítélték Friedman eme hipotézisét. A fogyasztással kapcsolatos elmélete, amely talán Friedman legjelentősebb tudományos teljesítménye volt, azon az állításon alapszik, hogy mivel a jómódú emberek jövedelmük nagyobb részét takarítják meg, mint a szegények, az átlagos jövedelem növekedésével párhuzamosan a teljes megtakarított jövedelem arányának is nőnie kell. Azonban Friedman eme elméletét még monetáris elméleténél is kevesebb tapasztalati ténnyel tudta alátámasztani. A személyes megtakarításoknak a jövedelemhez viszonyított aránya ugyanis erősen csökkent azóta, amióta Friedman 1957-ben előállt eme hipotézisével.




Végül a Nobel-díjhoz mellékelt méltatás utolsó pontja megemlítette, hogy Friedman kimutatta a „stabilizációs politika bonyolultságát”. Ez az a terület, ahol Hayekkel és Keynes-szel való kapcsolata a legtöbb tanulsággal jár. Friedman úgy érvelt, hogy a kormányok nagyon nehezen tudják ellenőrzés alatt tartani a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottsági mutatók ingadozását. Álláspontját olyan időszakban fejtette ki, amikor a szakértők túlnyomó többsége egyetértett abban, hogy Friedman téved. A rövid távú ingadozások, az üzleti ciklusok kérdése már az ipari forradalom óta a nyugati piacgazdaságok egyik alapvető dilemmája volt. Azonban, szemmel a közvélekedéssel, Friedman álláspontja itt igen hasonló volt Hayekéhez és Keynes-éhez egyaránt.





Az Általános elméletében Keynes úgy vélte, hogy a vállalkozások beruházási döntései rendkívül bizonytalanok: „a megoldatlan probléma ama tudásbázisnak a rendkívüli bizonytalansága, melyre /az új beruházás/ várható hozamára vonatkozó becslésünk támaszkodik.” Azt hangsúlyozta, hogy a nyugati gazdaságok egymást követő fellendülési és visszaesési periódusainak kontextusában, „bár elemi érdekünk olyan tevékenységet folytatni, ami visszaviszi a dolgokat a rendes kerékvágásba, racionális érdekünk a lehető legjobbat választani a rendelkezésre álló alternatívák között, gyakran azonban beleesünk abba a hibába, hogy érzelmi alapon vagy találomra döntünk.” Az a szintézis, ami Keynes 1946-ban bekövetkezett halála után keynesianizmus néven vált ismertté, a Keynes elméletét a fő sodorba visszatéríteni szándékozó ortodoxabb közgazdászok erőfeszítéseinek köszönhető.


Hayek azt hitte, hogy az üzleti ciklus még mélyebben az egyéni viselkedésben gyökeredzik. Az egyes döntéshozók a jövővel kapcsolatos természetes bizonytalanság feltételei között készítik terveiket. Ezeket a terveket a külső megrázkódtatások keresztülhúzhatják (a mai világban jó példa erre az olajárak emelkedése). Azonban ami még fontosabb, attól függetlenül, hogy bekövetkeznek-e vagy sem ezek a külső megrázkódtatások – csaknem lehetetlen a különböző terveket egymással összehangolni. A vállalkozások nem rendelkeznek elegendő tudással a jövőről, és ezért terveiket nem lehet előre összehangolni. Így elkerülhetetlen, hogy a gazdaság teljesítményében előre nem látott ingadozások következzenek be

Így mindhárman azon a véleményen voltak, hogy rendkívül nehéz megjósolni és ellenőrzés alatt tartani az üzleti ciklust. Ma már rendelkezésünkre állnak több, mint 30 év – állami és magánszervezetek által készített gazdasági növekedési és inflációs előrejelzései. Általában véve a viszonylag stabil körülmények között készített előrejelzések bizonyultak helyesnek. És általában éppen akkor voltak a legkevésbé korrektek, amikor a gazdaság fordulóponthoz érkezett. És ebből a szempontból az idő előrehaladtával kevés javulás érzékelhető az előrejelzések pontosságában. Márpedig, korrekt előrejelzés nélkül a sikeres stabilizációs politika is lehetetlen.


Friedman, Keynes és Hayek egyaránt látták tehát a problémát. Amiben különböznek egymástól, az a javasolt megoldás.



Itt Keynes és Friedman furcsa párost alkot. Mindketten úgy hiszik, hogy megfelelő hatáskörrel ellátott okos fiúk olyan viselkedési szabályokat dolgozhatnak ki, amelyek minimálisra csökkenthetik az üzleti ciklus ingadozásait. Friedman a meghatározott árfolyamú pénztömeg növekedését ellenőrző független központi bank bevezetésének gondolatával állt elő. Keynes alapvetően azt gondolta, hogy minden rendben menne, ha őrá és az Eton College-ből kikerülő öreg társaira bíznák az irányítást. Az Általános elmélet végén azt írja: „Végkövetkeztetésem az, hogy a beruházás-tömeg meghatározásának felelőssége nem hagyható biztonsággal magánkezekben.” Hayek azonban ezzel élesen szembeszállt. Ó úgy gondolta, hogy az emberi szociális és közgazdasági rendszerekre vonatkozó tudásban olyan természetes korlátok tornyosulnak előttünk, amelyeken semmilyen intellektus nem képes áthatolni.



A gazdaságban azóta bekövetkezett fejlemények inkább Hayek, mint Keynes és Friedman igazát tanúsítják. A közgazdaságtudomány em beri viselkedéssel és kísérletekkel foglalkozó részterületein tapasztalható pezsgés megerősíti, hogy a legtöbb esetben a döntéshozók gondolkodása szegényes, inkább intuiciók, semmint racionális érvek alapján hozzák meg a döntéseiket. Azok az elméleti modellek, amelyekben a gazdasági szereplők nagyon korlátozottan vagy egyáltalán nem értik környezetük tevékenységét, átütő sikert érnek el a jelenségek széles körének magyarázatában.

Friedman brilliáns debattőr volt. Számos rendkívül eredeti gondolatot fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy miként működik a gazdaság. Ezek közül nem egy tévesnek bizonyult. Mindez azonban nem csökkenti az érdemeit. És azon az egy területen, ahol helyesnek bizonyult az elmélete, nagy hatást gyakorolt a politikacsinálókra. De Hayek még ezen a területen is sokkal mélyebbre látott, és jobb keretet kínál nála a 21. századi kutatási programokhoz.
(The Prospect)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969