2013. I-VI
 

A billog és keleti párhuzamai
Obrusánszky Borbála

A magyar törvényekben szereplő királybírák idézőpecsétjeiből a régészek eddig mindössze néhányat találtak. I. András idejéből két egyforma billogra akadtak. Szentesen Salamon király billogja került elő, amely mára eltűnt, leírása viszont megtalálható a helyi múzeumban. Létezik egy Veszprémből származó, Szent Mihály arkangyalt ábrázoló billog; a XII. századból Lázár bíróé ismeretes, s még egy III. Béla idejéből valót is találtak. A fennmaradt példányok alapján megfigyelhetjük, hogy a billog fémből, bronzból, esetleg rézből készült, kör alakú, átmérője mintegy hat centiméter. A felső végén levő kis kampóra zsinórt helyeztek, így az illetékes megbízottak nyakba akasztva hordhatták. A billogon általában a megbízót is feltüntették, így a királyi billogokon az adott király képmása szerepelt, míg az egyháziakon védőszenteké. A magyar királyság törvényeiben szereplő billogot az előkerült példányokkal a magyar tudományos életben az 1930-as években Jakubovich Emil kapcsolta össze legelőször: megállapította, hogy a billog szorosan kötődik az Árpád-kor korai szakaszában működött királybírói intézményhez.
A billog használatáról és a királybírók tevékenységéről Szent László és Kálmán király törvényei részletes tájékoztatást adnak. A királybírák, miként az a korai törvényekből kitűnik, a királyi vármegyék alapfokú bírái voltak, akik a központi királyi hatalom vidéki képviselőinek számítottak. Ezek a tisztviselők főleg a várnépek és a szabad rétegek felett ítélkezhettek, a királyi udvarnokokra és az ispán fennhatósága alatt álló népekre nem terjedt ki fennhatóságuk. Hajnik Imre rámutatott, hogy a királybírák főleg büntetőügyekben jártak el, de működésük rendes bírói tevékenységnek számított. A billog széles körű használata a magyar királyság korai szakaszában mutatható ki. Mivel az írásbeliség akkoriban még nem volt elterjedve az ország vidéki területein, a bírósági feladatokat a király szóbeliség által, egy bizonyos számú többség által elfogadott egységes szimbólummal gyakorolta. Az idézőbillog felmutatása igazolta, hogy viselője a király nevében jár el. Ez olyan bevált, egyezményes jelzési forma lehetett a korai magyarságnál, amelyet a vidéki néprétegek egyöntetűen elfogadtak. Ilyen jelrendszert az istváni reformok valószínűleg nem vezethettek be, hiszen olyan rövid periódus alatt nem vált volna széles néprétegek elfogadott szokásrendszerévé. Abban az időben egy-egy szokás manifesztálódásához jóval több időre volt szükség. Valószínűbbnek tűnik, hogy a honfoglaló magyarság magával hozott egy, a keleti lovas nomád népek körében ismert kommunikációs rendszert, amely már a pusztai népek körében több évszázada működött. A billog eredetét véleményem szerint legjobban maga a szó eredete igazolja. A nyelvészek szerint a billog szó eredete török, jelentése: jel, jelvény, bélyeg. A billog szó a török nyelvekben változatos formában fordul elő. E változatok alapja egy belge alak lehetett, amely a mongol nyelvben is előfordul. A nyelvészeti kutatások kimutatták, hogy máig használják jel, jelkép értelemben.
A történeti forrásokban szereplő billoggal kapcsolatos kutatást először Hajnik Imre kezdte el, majd a XX. század első évtizedében számos kutató foglalkozott ezzel a tárggyal, akik a korabeli forrásadatok segítségével pontosan meghatározták a billog rendeltetését. Ezek alapján kiderült, hogy a billog tulajdonosai, a billogosok, más néven királybírák felhatalmazásukat közvetlenül a királytól kapták, a királyi udvartól távol eső, vidéki területeken az országlakosok alapfokú bírái voltak. A királybírók vagy billogosok elsősorban a vidéki szabad népréteg felett ítélkezhettek. Kezdetben valószínűleg az összes vidéki rétegre kiterjedt fennhatóságuk, majd később, a XI. század második felétől a központi királyi hatalom gyengülésével párhuzamosan szükségessé vált pontos feladatkörük tisztázása. A Szent László király idejében született törvények alapján legalábbis észrevehető, hogy a királybírák többször vitába keveredtek a vármegyei népek felett ítélkező ispánnal, a királyi vármegye megbízottjával. A fennmaradt törvények alapján a XI. század második felében előfordulhatott, hogy a billogos nemcsak saját fennhatósága alatt, de más területén is végzett munkát. Ez ellen hozott Szent László törvényt, amely kimondta, hogy minden királybíró csak saját kerületében hozhat ítéletet.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969