2013. I-VI
 

A mezőgazdasági konszolidációs programok hatékonysága (2000-2004)
Guba Mária - Harza Lajos

A mezőgazdasági termelés jövedelemhelyzete különböző tényezők – naturális hatékonyság, eszközellátottság, input- és output-árak alakulása, stb. – együttes hatásaként az elmúlt években sem teremtette meg a működőképesség feltételeit. A zavartalan működés elengedhetetlen feltétele a szállítói követelés kiegyenlítése, de a vevők tartozásuk késedelmes megfizetésével sokszor a gazdálkodókkal hiteleztették meg áruik ellenértékét, vagy legalábbis annak jelentős részét. A szűkös források kiegészítésére a mezőgazdasági termelők – meghatározott feladatok ellátásához, a folyó termelés finanszírozásához, valamint fejlesztéseikhez, különböző rendeletekben meghatározott célokra – állami támogatásokat vehettek igénybe. Ezek lehívhatóságának viszont természetes és elvárható követelménye volt, hogy a termelőknek ne legyenek lejárt köztartozásaik. A támogatások ellenére folyó fizetéseik teljesítéséhez, a fejlesztésekhez egyre nagyobb arányban kényszerültek külső forrás igénybevételére. A hiteleket azonban egyre gyakrabban csak újabb tartozások felhalmozásával, vagy bizonyos célok „elhagyásával” tudták visszafizetni. Hozzájárultak e helyzet kialakulásához a mezőgazdaságot sújtó, már-már rendszeressé váló természeti csapások, a hozamkiesést nem, vagy csak részben finanszírozó árváltozások. A hitelek kamatterhei – még a kamattámogatások ellenére is – a képződő mezőgazdasági jövedelmekhez képest számottevőek voltak.
A kormányzat a mezőgazdasági termelők eladósodásának csökkentése, a regionális válságok okozta piacvesztés, az évek óta ismétlődő elemi károk, az agrárolló folyamatos nyílása miatti feszültségek mérséklése, a mezőgazdasági foglalkoztatási szint fenntartása, a jövedelmező gazdálkodás megteremtését elősegítő körülmények javítása érdekében több programot is elindított a 2000 és 2004 közötti időszakban. Vizsgálódásunk a következő három programra terjed ki: a mezőgazdasági termelők kibontakozási hitelkonstrukciója és gazdahitel-programja, a mezőgazdasági termelők éven belüli lejáratú hiteleinek adósságrendezési programja, a kedvezőtlen besorolású térségekben gazdálkodó mezőgazdasági termelők éven túli hitelterheinek mérséklése.
Az intézkedések zöme a hitelekhez kötődött/kötődik – egyrészt a visszafizetés esedékességének átütemezésével, másrészt a hiteltörlesztésre fordítható támogatások, illetve kamattámogatások formájában. E három program következtében jelentősen módosult a hitelek szerkezete.
A kormányintézkedések célja nem csupán a mezőgazdasági üzemek eladósodottságának csökkentése, hanem a teljesítmény növelése, a hatékonyság javítása (is) volt. A konszolidációs programok hatásainak számbavételekor azt vizsgáltuk : milyen indíttatásúak voltak e programok, mennyiben segítették a mezőgazdasági termelők talpon maradását, eredményességét, meghozták-e a kívánt gazdasági hatást.
Konszolidációs programok természetesen régebben is voltak a mezőgazdaságban. Az általunk elemzett programoknak az ad sajátos jelleget, hogy közvetlenül az Európai Unióhoz való csatlakozás előtti időszakban indultak el.

(A konszolidációs programok)
a) A mezőgazdasági termelők kibontakozási hitelkonstrukciója és gazdahitel-programja. A mezőgazdasági hitelekhez kapcsolódóan a 2000. évi költségvetésről szóló törvény 65 milliárd Ft állami kezességvállaláshoz teremtett forrást. Ez a keret lehetővé tette új hitelkonstrukciók beindítását. A 30/2000. (III. 10.) kormányrendelet alapján folyósított kedvezményes kamatozású hitelállomány 2001. szeptember végére közel 60 milliárd Ft-ra nőtt. Ekkor az összes kedvezményes kamatozású hitelállomány csaknem 20%-át az e címen igénybe vehető hitel tette ki. A rendelethez kapcsolódó hitelállomány a törlesztések és az államigarancia-beváltások következtében 2005 végére – az összes kedvezményes kamatozású hitelen belül 2% alatti részesedéssel – 6 milliárd Ft-ra apadt.
A programon belül a kibontakozási hitel célja az agrártermelők hiteleinek és hitelterheinek csökkentése, hosszabb távon pedig eredményes gazdálkodási és termelési szerkezet kialakítása volt. E konstrukcióban az igénylők pályázat alapján vehettek részt, kibontakozási terv készítésével. Ennek a vállalkozás helyzetét jellemző információk (termelési szerkezet, vagyon, tulajdonosi szerkezet, jövedelmezőség, kötelezettségek, stb.) mellett tartalmaznia kellett a termelési szerkezet változására vonatkozó programot, a megszüntetni vagy csökkenteni kívánt tevékenységeknek a vagyoni helyzetre, illetve a pótlólagos tőkeforrásokra gyakorolt hatását, a termelési szerkezetváltás termékminőség-javítási hatásait, a termékek piaci helyzetével kapcsolatos információkat, a jövedelmezőség tervezett változását, a foglalkoztatási hatásokat, a likviditási tervet, valamint a pótlólagos forrásigényt.
Azon (nyertes) pályázók esetében, akiknél az éves árbevétel több mint 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott, az 1999. december 31-én fennálló éven túli lejáratú forgóeszköz-, és fejlesztési célú hiteleinek meghatározott részét (kistermelőknél legfeljebb 70%, egyéb esetben 50%) hároméves időszak alatt rendezték.
A kibontakozási hitelkonstrukció sajátos adósságkonszolidációnak fogható fel. Az 50%-os kamattámogatással és a maximum 80%-ig terjedő kezességvállalással felvett hiteleket régi („rossz”) hitelek törlesztésére kellett fordítani.
A kibontakozási hitel alig 1,3%-a jutott el az őstermelőkhöz, s 8,1%-a az egyéni vállalkozókhoz. Az egyéni vállalkozókra jutó átlagos összeg a társas vállalkozásokénak csupán a töredéke volt. A kibontakozási hitel zöme a társas vállalkozásokat segítette.
Az életképes agrárvállalkozások megerősítésére, a családi és kisvállalkozások , a zöldség-gyümölcstermelői értékesítő szervezetek (TÉSz-ek), valamint a termékek beszerzését, feldolgozását, értékesítését, szolgáltatást nyújtó szövetkezések tőkeellátásának hosszú lejáratú hitelen keresztül történő javítására, továbbá az agrárgazdasági vállalkozások reorganizációs célú kivásárlásának elősegítésére gazdahitel-programot hirdetett meg a kormány. (Az igénylők nem vehettek részt a kibontakozási programban). Támogatás volt igényelhető a piacképes agrártermékek előállításához szükséges fejlesztések, beruházások megvalósítását, s ezek működtetéséhez szükséges tartós forgóeszközök első beszerzését, továbbá a csőd- és felszámolási eljárás alatt lévő agrárgazdasági vállalkozások termelőeszközeinek reorganizációs célú kivásárlását, értéknövelő felújítását, korszerűsítését szolgáló gazdahitelhez. Az igénylő az általa felvett – pályázónként legalább 1 millió Ft, de legfeljebb 50 millió Ft, reorganizációs célú kivásárlás esetén legfeljebb 100 millió Ft összegű –, legfeljebb tízéves lejáratú hitel után a teljes futamidőre 80%-os állami készfizető kezességvállalást és a támogatás igénylésekor érvényes jegybanki alapkamat 100%-ig terjedő kamattámogatást vehetett igénybe.
Az igénylők a gazdahitel-programban is pályázat alapján vehettek részt, ugyancsak üzleti tervvel, amelyet a hitel lejártáig évente meg kell újítani. Az elfogadott pályázók több mint háromnegyede egyéni gazdálkodó volt, a tervezett fejlesztéseknek azonban csak alig több mint háromötöde jutott rájuk. Az egyéni gazdaságok a felvett hitel és a készfizető kezességvállalás összegéből ehhez hasonló, míg a kamattámogatás (tervezett) összegéből – a hitelek magasabb kamatterheiből adódóan – ennél valamelyest nagyobb arányban részesedtek. A tervezett átlagos futamidő 8,2 év volt.
b) A mezőgazdasági termelők éven belüli lejáratú hiteleinek adósságrendezési programja.
Az elsősorban aszálykárok miatt nehéz pénzügyi helyzetbe került mezőgazdasági termelők és integrátor-szervezetek hitelintézeti adósságterheinek és egyéb meghatározott kötelezettségeinek csökkentése, valamint az európai uniós követelményeknek és a nemzeti agrár-környezetvédelmi programoknak megfelelő szerkezetváltás érdekében a kormány 2002. őszén adósságrendezési programot hirdetett meg. A 215/2002. (X. 17.) kormányrendelet szerint a termelői hitelek adósságrendezési alapja a hitel 2000., 2001. és 2002. május 31-én fennálló állományának számtani átlaga volt, csökkentve a gazdasági célú megtakarítások átlagával. A támogatás mértéke a támogatás alapjának 40%-a. A mezőgazdasági termelők a 2002. évi aszálykárok és dunai árvízkárok enyhítése céljából is támogatásban részesültek.
A mezőgazdasági termelők éven belüli lejáratú hiteleinek adósságrendezési programja keretében igényelt mintegy 44 milliárd Ft támogatás négyötöde a társas vállalkozásokat érintette, az egyéni vállalkozók 1,9 milliárd Ft-tal (4,4%), a családi gazdálkodók pedig 3,3 milliárd Ft-tal (7,6%) részesedtek. A program nyújtotta támogatás az őstermelők adósságait 2,6 milliárd Ft-tal (5,9%) mérsékelte.
Az aszály- és belvízkárok enyhítésére igényelt költségvetési támogatás 23,1 milliárd Ft-ot tett ki. (Ebből a belvízkárok enyhítése fordított összeg nem érte el a 0,3 milliárd Ft-ot). A kárenyhítésre folyósított összegek alapján arra lehet következtetni: az egyéni gazdálkodók körében nagyobb terméskieséssel jártak a természeti károk, mint a társas vállalkozásokban.
Az aszálykárral és árvízkárral sújtott igénylők kivételével az adósságrendezés keretében kapott támogatást kizárólag a támogatás igénylésének időpontjában fennálló – az FVM költségvetési fejezetéből finanszírozott, kamattámogatásban részesülő – hitel törlesztésére lehetett fordítani. A támogatás igénybevételének feltételei: az adósságrendezéstől számított három évig az igénylő mezőgazdasági tevékenységet folytat, s ebben az időszakban a számított átlagos éven belüli lejáratú hitelállomány és az éves nettó árbevétel hányadosa nem éri el az adósságrendezést megelőző év mutatóját , továbbá a gazdálkodó megfelel a vizek mezőgazdasági eredetű nitrát-szennyezésével szembeni védelem előírásainak (a jó mezőgazdasági gyakorlatnak).
c) A kedvezőtlen besorolású térségekben gazdálkodó mezőgazdasági termelők éven túli hitelterheinek mérséklése.
2003-ban folytatódott az adósságkonszolidáció. A 2002. évi programhoz – az éven belüli lejáratú hitelek adósságrendezési programja – kapcsolódóan a kormány a kedvezőtlen besorolású térségekben gazdálkodó mezőgazdasági termelők éven túli lejáratú hitelek részbeni csökkentésére hirdetett meg programot, amelynek céljai között a környezet- és természetkímélő mezőgazdasági termelést elősegítő körülmények javítása is szerepel. A 46/2003. (IV. 3.) kormányrendelet alapján az érintett termelők 2002. december 31-én meglévő és 2003. június 30-án még fennálló, éven túli lejáratú hiteleinek legfeljebb 50%-a hároméves lejáratú kedvezőtlentérségi hitellé alakítható át, amelyhez az állam – a beruházási és forgóeszközhitelek felének átvállalásával – támogatást nyújt.
A pályázó az üzleti terv szerinti gazdálkodás, a hitelterhelési mutató megfelelő alakulása, valamint az egyéb vállalások teljesítése esetén évente (2004, 2005, 2006) a hitelszerződésben meghatározott tőketörlesztés éves összegével azonos nagyságú támogatást vehet(ett) igénybe, amelyet a kedvezőtlentérségi hitel esedékes tőketörlesztésére kell(ett) felhasználni. A hitelt a hitelintézet nem fizeti ki az igénylőnek, annak összege ugyanis a bevonható (fennálló) hitelállományt csökkenti.
A programot eredetileg mintegy 25 milliárd Ft adósságra tervezték, a rendelkezésre álló támogatási keretösszeg 12,5 milliárd Ft volt. A kormányrendelet alapján folyósított hitelállomány azonban 2004 közepéig csupán 7 milliárd Ft-ot tett ki, amely a törlesztésekkel 2006. márciusára 2,8 milliárd Ft-ra mérséklődött. A hitelszerződések száma meghaladta az ezret. A hitelekhez nyújtott állami kezességvállalás összege 2004 nyarán közel 4,1 milliárd Ft volt, 2005. decemberére pedig 2,7 milliárd Ft alá csökkent. A hitelekhez 2003 és 2006 között évi 0,20-0,35 milliárd Ft kamattámogatási igény tartozik.
A kedvezőtlen besorolású térségekben gazdálkodók számára éven túli lejárattal – kamattámogatással és állami kezességvállalással – (2004. június végéig) folyósított hitel 61%-át a kisvállalkozások, 26%-át a középvállalkozások vették fel. A mikro-vállalkozások e címen alig több mint 6%-nyi kedvezményes hitelhez jutottak, s az egyéb vállalkozások (beleértve a „nagyokat”) is ehhez hasonló arányban részesedtek. Az őstermelők kis aránya korlátozott hitelképességükkel függhet össze (ez a konszolidációba bevonható hitelállományban is tükröződött).

(A vizsgált konszolidációs intézkedések együttes hatása) A három adósságkonszolidációs program a mezőgazdasági társas vállalkozások nem egészen egyharmadát érintette. Hozzájuk tartozott azonban a saját tőke háromnegyede, ők működtették az összes eszköz 72%-át, az árbevételnek pedig a 68%-át érték el. 67%-kal részesedtek a rövid lejáratú kötelezettségekből, míg a hosszú lejáratú kötelezettségek 74%-a terhelte e kört (részben az adósságrendezés céljaival összefüggésben). Az üzemi tevékenység 2004. évi 44,4 milliárd Ft-os nyereségének négyötödét állították elő, miközben a kettős könyvvitelt vezető társas vállalkozások 19,4 milliárd Ft-nyi adózás előtti eredményéhez az adósságkonszolidációval érintettek 10,1 milliárd Ft-tal járultak hozzá. Az adósságkonszolidáció céljaival tehát összhangban volt a program megvalósítása: a segítség döntően a valóban rászorulókhoz jutott el.
A kettős könyvvitelt vezető mezőgazdasági társas vállalkozások összességében azonban az adózás előtti veszteség – a konszolidációs intézkedések ellenére – 1999-ben és 2003-ban is felülmúlta a nyereséget. 2000-ben a nyereség a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése következtében már kismértékben meghaladta a veszteséget. A vállalkozások mérleg szerinti eredménye 2002-ben volt a legkedvezőbb (az előző évinél 10,6 milliárd Ft-tal nagyobb). Az eredmény növekedéséhez a kormányzati intézkedések jelentősen hozzájárultak. Az adósságrendezési program keretében kapott, valamint az elemi károk kompenzálására nyújtott támogatás lényegesen befolyásolta – növelte – a gazdaságok eredményét.
A vizsgált adósságkonszolidációs programok keretében a kettős könyvelést vezető – az APEH 2004. évi adóbevallási adatbázisában szereplő – mezőgazdasági társas vállalkozások részére nyújtott, illetve odaítélt 75 milliárd Ft támogatás felét a mezőgazdasági termelők éven belüli lejáratú hiteleinek 2002. évi adósságrendezési programjára folyósították. Csupán 5 milliárd Ft jutott a termelés eredményességére gyakorolt hatása szempontjából még csak rövid ideje tartó, viszonylag szűk kört érintő támogatásra (a kedvezőtlen besorolású térségekben gazdálkodó mezőgazdasági termelők éven túli hitelterheinek mérsékléséről szóló – a 2003. évi kormányrendelet keretében – odaítélt támogatás). Annak hatása még alig volt érzékelhető.
A kettős könyvvezetésű mezőgazdasági társas vállalkozások 2004. évi adatai alapján a kibontakozási hitelkonstrukció- és gazdahitel-programban résztvevő 1230 gazdaság zöme (83%-a) valamely más adósságkonszolidációs támogatásból is részesült. Ily módon az éven belüli hitelek adósságrendezési támogatásának a kétharmadát, a kedvezőtlen besorolásúak éven túli hitelterheinek mérséklésére fordított összegnek pedig a háromötödét e vállalkozások kapták. Az éven belüli hitelek adósságrendezési programban mintegy 2,5 ezer gazdaság vett részt, s ezeknek több mint kétötöde már a korábban meghirdetett kibontakozási programnak is kedvezményezettje volt. A kedvezőtlen besorolású térségek éven túli hitelterheinek mérséklési programjába bekapcsolódó 298 kettős könyvvezetésű mezőgazdasági társas vállalkozás közül csupán minden ötödik számított az adósságrendezési programok új szereplőjének.
A mezőgazdasági társas vállalkozások összességében a saját tőke aránya a kormányintézkedések ellenére 2000-ben 3 százalékponttal (52%-ról 49%-ra) csökkent az előző évhez képest. A befektetett eszközökhöz viszonyítva azonban ez még mindig lehetőséget adott a forgóeszközök csekély hányadának – mintegy 8%-ának – saját tőkéből való finanszírozására. A következő két évben valamelyest javult ugyan a vállalkozások vagyoni helyzete, de a növekvő sajáttőke-arány csak a befektetett eszközök saját tőkével való fedezésére volt elegendő, a forgóeszközök finanszírozására már gyakorlatilag nem jutott belőle. A folyó áron még 2003-ban is valamelyest bővülő, arányában azonban már csökkenő saját tőke a befektetett eszközöket is csak mindössze 93%-ban fedte le. 2004-ben azonban a sajáttőke-arányban – 47%-kal – az elemzett időszak mélypontja következett be. A saját tőke tehát a befektetett eszközöknek egyre csökkenő hányadát volt képes fedezni.
A vállalkozások eladósodottsága alapján viszonylag egyértelmű a programok kedvező hatása:
Azokban a vállalkozásokban, amelyek egyik adósságkonszolidációs programban sem vettek/vehettek részt, a saját tőke aránya még a 40%-ot sem éri el.
Az összes kedvezményezett esetében a saját tőke az összes eszközértéket 48%-ban finanszírozta.
A kedvezményezettek körében a leginkább hatékonyságjavítónak és hatását már érvényesíteni is képesnek a 2000. évi kibontakozási program látszik, amelynek indítása óta már hosszabb idő eltelt. E programhoz kapcsolódva:
a csak a 2000. évi kibontakozási programban résztvevők finanszírozták 2004-ben a legnagyobb mértékben (53,3%-ban) saját forrásból eszközeiket,
50,2% a sajáttőke-arány azon vállalkozásoknál, amelyek ezen kívül az éven belüli adósságterhek csökkentésére irányuló programban is részt vettek,
ennél is 1,3 százalékpontnyival kisebb (48,9%) a saját tőke aránya a mindhárom programban résztvevők esetében,
ettől további 0,4 százalékponttal kisebb (48,5%) volt a mutató értéke azoknál, amelyek a kibontakozási program mellett csak a kedvezőtlen térségi programban vettek részt.
Az adósságrendezési programban a legrosszabb helyzetben a legkésőbb (a kedvezőtlen térségi programba) bekapcsolódók csoportja volt 2004-ben, ahol még a kívül maradókétól is alacsonyabb (37,7%) volt az eszközök saját tőkével lefedett aránya.

1. táblázat
A saját tőke aránya a kettős könyvelést vezető mezőgazdasági társas vállalkozások 2004. évi adatai alapján, az adósságrendezési programokban való részvétel szerint, %
Az adósságkonszolidáció jogcíme A 30/2000. A 215/2002. A 46/2003. Egyik konszolidációban sem vett részt
kormányrendelet programjában résztvevő gazdaság
Mindháromban részt vett 48,9 39,9
30/2000 53,3 50,2 48,5
215/2002 44,0 44,2
46/2003 37,7
Egyik konszolidációban sem vett részt
Forrás: FVM- és APEH-adatok alapján saját számítások.
A fentiek ellenére azonban mégsem ilyen egyértelmű a programok hatékonyságjavító hatása. A szélsőséges időjárási viszonyok által „uralt” 2003-ban például a kettős könyvvezetésű mezőgazdasági társas vállalkozások összességében 6,7 milliárd Ft adózás előtti veszteséget termeltek. A saját tőke jövedelmezősége a „konszolidációs programokba be nem kényszerülő” vállalkozásokban volt a legkedvezőbb: 100 Ft saját tőkére 5,5 Ft adózás előtti eredmény jutott, míg a programokkal érintett vállalkozások átlagában a kedvezmények, illetve támogatások ellenére 3 Ft volt a veszteség.


2. táblázat
A saját tőke jövedelmezősége a kettős könyvelést vezető mezőgazdasági társas vállalkozások 2003-2004. évi adatai alapján, az adósságrendezési programokban való részvétel szerint
(100 Ft saját tőkére jutó adózás előtti eredmény, Ft)
Az adósságkonszolidáció jogcíme A 30/2000. A 215/2002. A 46/2003. Egyik konszolidációban sem vett részt
kormányrendelet programjában résztvevő gazdaság
2003-ban
Mindháromban részt vett 2,0 5,5
30/2000 0,1 - 4,3 - 1,3
215/2002 - 3,4 3,7
46/2003 2,7
Egyik konszolidációban sem vett részt
2004-ben
Mindháromban részt vett 4,3 6,1
30/2000 - 2,0 1,5 - 3,2
215/2002 3,8 3,9
46/2003 - 0,2
Egyik konszolidációban sem vett részt
Forrás: FVM- és APEH-adatok alapján saját számítások.
A rossz körülmények között gazdálkodó, „bajba jutott” termelők tehát a kormányzati segítség ellenére sem képesek olyan eredményeket elérni, mint a jók. Fokozza a különbségeket, hogy a konszolidációs intézkedések – természetüknél fogva – általában utólag, a termelési folyamatokhoz, a finanszírozási igényekhez képest késve nyújtanak segítséget.
A vizsgálat utolsó évében – 2004-ben – a konszolidációba be nem vont gazdaságok 100 Ft saját tőkére jutó adózás előtti eredménye 6,1 Ft-ra nőtt, miközben a konszolidációs intézkedések valamelyikében érintett gazdaságok átlagában 2,1 Ft nyereség képződött.
Az összes eszközérték jövedelemtermelése alapján már nincs ilyen nagy különbség. A programokon kívül maradóknál azonban a 100 Ft eszközértékre jutó adózás előtti eredmény és a fizetett kamatok összege 2003-ban 4 Ft volt, míg az adósságkonszolidációban résztvevők körében átlagosan csupán 1,3 Ft. Ezen belül a legalacsonyabb (0,6) jövedelemtermelés – részben a fajlagos kamatteher eltéréseivel összefüggésben – azoknál a vállalkozásoknál volt kimutatható, amelyek a kibontakozási program mellett a 2002. évi éven belüli hitelkonszolidációban is részt vettek. A mutató értéke az éven belüli hitelek és a kedvezőtlen besorolású térségek éven túli hiteleinek adósságrendezési programjában résztvevőknél volt a legmagasabb (4,6). 2004-ben a különbség mérséklődött. A programokon kívül maradóknál a 100 Ft eszközértékre jutó adózás előtti eredmény és a fizetett kamatok összege 4,7 Ft-ot, s az adósságkonszolidációban résztvevők körében is átlagosan 4,6 Ft-ot tett ki. A legalacsonyabb jövedelemtermelési mutató (1,8) a 2000. évi konszolidációs programban és a kedvezőtlen térségi besorolású térségek éven túli adósságrendezési programjában résztvevőkre adódott, a legmagasabb (6,1) pedig a mindhárom vizsgált programban résztvevők csoportjára.
3. táblázat
Az összes tőke jövedelmezősége a kettős könyvelést vezető mezőgazdasági társas vállalkozások 2003-2004. évi adatai alapján, az adósságrendezési programokban való részvétel szerint
(100 Ft összes tőkére jutó adózás előtti eredmény + fizetett kamatok összege, Ft)
Az adósságkonszolidáció jogcíme A 30/2000. A 215/2002. A 46/2003. Egyik konszolidációban sem vett részt
kormányrendelet programjában résztvevő gazdaság
2003-ban
Mindháromban részt vett 4,0 4,0
30/2000 2,4 0,6 1,9
215/2002 1,0 4,6
46/2003 4,1
Egyik konszolidációban sem vett részt
2004-ben
Mindháromban részt vett 6,1 4,7
30/2000 2,2 4,4 1,8
215/2002 4,9 5,3
46/2003 4,0
Egyik konszolidációban sem vett részt
Forrás: FVM- és APEH-adatok alapján saját számítások.

Következtetések

A mezőgazdasági vállalkozások jelentős része a konszolidáció és a kedvezményes hitelprogramok ellenére kritikus pénzügyi helyzetben van. Ez mezőgazdaságunk Európai Unión belüli versenyhelyzetét (is) hátrányosan befolyásolja. A vállalkozások eladósodottsága azonban tünet, a mélyebb okok következménye. A mélyben olyan tényezők hatnak, olyan folyamatok munkálkodnak, amelyek időről-időre ugyanazokat a következményeket állítják elő. A cél nem lehet más, mint a következményeket előidéző okok megszüntetése, de legalábbis elviselhető szintre való „süllyesztése”.
a) Az ágazat jövedelemhiányának – s ezen keresztül eladósodottságának – egyik alapvető oka a nem megfelelő szerkezetben való tevékenykedés (többek között a növénytermesztés és az állattenyésztés kibocsátásának mára már „torzzá vált” aránya). A mezőgazdaság helyzete átfogó kormányzati kezelést igényel, a váltás okozta sokrétű gazdasági, társadalmi-szociális hatások figyelembevételével. A megváltoz(tat)ott szerkezet az adott ágazatban és a mezőgazdaság egészében hatékonyságnövekedést – a ráfordítás/hozam viszony számottevő javulását –, s így többletjövedelmeket eredményezhet. Ez a folyamat a versenyképes gazdálkodók kiválasztódásához vezet, s rajtuk kívül még azok maradnának a mezőgazdaságban – főfoglalkozású gazdálkodókként –, akik/amelyek belátható időn belül, s meghatározott ráfordításokkal (állami segítséggel) versenyképessé tehetők/válhatnak. A felszabaduló munkaerőt másutt lehetne foglalkoztatni. A mezőgazdaságban tevékenykedők egy része megszokott környezetében maradhatna, csak mással foglalkozna, és részmunkaidőben továbbra is a mezőgazdaságban tevékenykedhetne. Ezt az irányzatot az EU agrárpolitikája is támogatja-ösztönzi (a vidékfejlesztés, mint a közösségi agrárpolitika második pillére). Ehhez a megoldáshoz azonban munkahelyeket – a munkahelyek sokaságát – kell(ene) „előteremteni”, a vidéki térség – benne a mezőgazdaság – sajátosságaihoz igazodva. E folyamat – előbb, vagy utóbb, de – mindenképpen végbe fog menni (!). Sok verítékkel vagy kevesebb zökkenővel. A kérdés átfogó kezelése a második eshetőség megvalósulásához járulhat hozzá.
b) A mezőgazdaság helyzetét döntően befolyásoló – sajátos – tényező az időjárás. Hatásait nem tudjuk ugyan megakadályozni, de tompíthatjuk, s bizonyos mértékig fel is készülhetünk rájuk.
A 90’-es évek óta tartó időszak időjárásának alakulása azt az irányzatot jelzi és vetíti előre, hogy állandósulnak a szélsőséges időjárási körülmények. Mind sűrűbben fordul elő ugyanazon évben aszály és árvíz/belvíz, tavaszi fagy, jégverés (hosszan tartó aszály, majd özönvízszerű eső). A mind gyakrabban, s egyre erősödő intenzitással bekövetkező természeti csapásokat a tudomány többnyire a globális felmelegedés számlájára írja, amihez viszont mi magunk is „hozzájárulunk”.
Döntő lehet a szélsőséges körülményekhez való alkalmazkodást, illetve a helyi katasztrófák kezelését lehetővé tevő feltételek kialakítása, ami alapvetően központi feladat. De van teendője a mezőgazdasági termelőnek is. A termelési szerkezetet is ehhez az új helyzethez célszerű igazítani. A költségvetésnek „készen kell állnia” az állandósulni látszó folyamat kezelésére, többek között „egészen biztos” tartalékok képzésével (a közép-hosszú távú kockázatmenedzsment intézményének – a vis maior jellegű károk rendszerbe foglalt kezelésének – a kiépítése).
c) A magyar mezőgazdaság átlagos támogatottsági szintje 2004-ben 18,1%-os (2001-ben még csupán 13,8%-os) volt. Ez ma még számottevően elmarad az EU-15 mezőgazdaságának a 30%-ot lényegesen meghaladó átlagos támogatottsági szintjétől. Ebben a helyzetben pedig létkérdés a magyar gazdák számára a közösségi támogatási lehetőségek minél nagyobb mértékű kihasználása. EU-tagként új források nyíltak meg a magyar mezőgazdaság számára. Elvileg nőniük kellene versenyesélyeinknek, s csökkenniük a feszültségeknek, beleértve a finanszírozási gondokat. A csatlakozási szerződések szerint azonban az új tagországok – köztük Magyarország – nem teljes egészében, hanem csak fokozatosan juthatnak a közvetlen támogatásokhoz. A közösségi forrásból finanszírozott közvetlen támogatások csak 2013-ban érik el a 100%-os szintet.
d) Az EU-ban a közös célok ütköznek a tagállamok sajátos érdekeivel, s ebben a folyamatban kristályosodnak ki a végső álláspontok. A magyar mezőgazdaság alapvető érdekeit védenünk kell. Tagországként már igazodnunk kell a közösségi támogatási rendszerhez, lehetőség van azonban nemzeti támogatások nyújtására. (Az EU-támogatás nemzeti forrásból legfeljebb 30 százalékponttal kiegészíthető.)
Magyarország tehát egyrészt eleve versenyhátrányban van a régi tagországokkal szemben, másrészt a nemzeti források kifizetési folyamata sem zökkenőmentes. Ha a közvetlen támogatásokban megrövidítettek bennünket, akkor legalább azt az összeget folyósítsuk – időben és teljes egészében –, amelynek a kifizetése csak tőlünk függ. A vidékfejlesztési programok adta lehetőségeket pedig a lehető legnagyobb mértékben ki kell használnunk, a nyertes pályázatok ugyanis hozzájárulhatnak a feszültségek enyhítéséhez.
e) Vizsgálataink szerint a konszolidáció könnyítette ugyan a mezőgazdasági vállalkozások helyzetét, a támogatásokkal azonban többnyire csak az átmeneti nehézségeket lehetett áthidalni, s a segítség elsősorban a talpon maradáshoz járult hozzá. Ilyen értelemben a programok elérték céljukat, nélkülük ugyanis a gazdaságok tömege ment volna tönkre. E programok alapvető gyengesége azonban, hogy késéssel – csak a baj bekövetkeztével – reagálnak a negatív gazdasági folyamatokra, s hatásaikat negatívan befolyásolják a váratlan fordulatok. A mezőgazdaságban az efféle fordulat „mindig a levegőben lóg”, s ha bekövetkezik, azonnal „megbicsaklik” a program. (2003-ban például a súlyos aszály hatása az eredmények, s a jövedelmezőség drasztikus csökkenésében „azonnal” megmutatkozott.) Ilyen körülmények között a konszolidáció sem érheti el a kívánt célt.
A konszolidációs programok tehát csupán rövid távon „jók”, a kedvező hatások azonban fokozatosan elapadnak, s néhány év elteltével ismét visszaáll az eredeti („rossz”) állapot. Az uniós csatlakozás előtti időszakban még „védhető” volt alkalmazásuk, ma már azonban közgazdaságilag nem indokoltak. Nem konszolidációs programokra, hanem új agrárstratégiára van szükség. Ha ugyanis minden változatlan marad, a feneketlen hordóból újra és újra kifolyik a bedobott pénz.
f) Az átlagadatok mögött összetett folyamatok húzódnak meg. A gazdaságok egy bizonyos csoportjánál egyértelmű az adósságkonszolidációban kapott segítség hatékony felhasználása. Körükben határozott elmozdulás volt tapasztalható az eladósodottság mértékének csökkenésében, a jövedelmezőség javulásában. Egy másik csoportban azonban – az adósságkonszolidáció és a konszolidációs programban vállalt kötelezettségek, illetve feladatok teljesítése ellenére – tovább nőtt az eladósodottság, romlott a vállalkozás pénzügyi és gazdasági helyzete. Azt természetesen nem tudhatjuk, mit okozott volna a program(ok) elmaradása az adott vállalkozói körben, találtak volna-e kiutat a talpon maradáshoz, mennyiben lehetett volna eredményes az adósság más úton való átütemezése, mit hozhatott volna pl. a menedzsment-csere, stb.
g) A kedvezőtlen időjárási viszonyok minden gazdálkodót érintenek, de nem egyformán. A programban résztvevőket általában jobban sújtották, mint a többieket. Ez arra utal: a termelés hatékonyságában meglévő különbségek a konszolidáció ellenére nem mérséklődtek. Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy az aszállyal, árvízkárral sújtott termelők szorultak segítségre, illetve lettek a konszolidációs, adósságrendezési intézkedések célzottjai.
h) Az input-árak további növekedése stagnáló kibocsátással is növeli a tőkeigényt, amely azonos hitelarány megléte esetén is több hitellel, tehát nagyobb kamatkiadással jár, ez pedig csökkenti az elérhető jövedelmet. Megoldás – itt is – az agrárolló kedvező változása lehet.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969