2013. I-VI
 

Egyedülálló vallomás II. János Pál pápáról
Kapronczay Károly

A 20. század végének és az ezredforduló éveinek a világ talán legismertebb egyénisége II. János Pál pápa, eredeti nevén Karol Wojtila volt, aki mély humanizmusával, szeretetet sugárzó megjelenésével valóban a katolicizmus megtestesítője lett. 1978. október 16-a délutánján a vatikáni pápaválasztó bíborosi testület közel négyszáz évi hagyományt megtörve nem olasz bíborost, hanem a krakkói érseket választotta az alig egy hónapig uralkodó I. János Pál pápa elárvult örökébe. Nemcsak az olasz pápák sorozata „tört meg” a pápai trónon, hanem az első szláv pápa lépett II. János Pál néven Szent Péter örökébe, folytatni kívánva a XXIII. János és a VI. Pál pápa által megkezdett egyházi reformokat. Nemcsak a katolikus hívők csodálkoztak el a váratlan fordulaton, hiszen sokan tudni vélték az új pápa személyét, de nemcsak ez volt a „hihetetlen”, hanem az is, hogy Karol Wojtila bíboros a „keleti blokkból”, a Szovjetunió fennhatósága alatt álló ún. szocialista országok egyikéből, Lengyelországból származott. A legnagyobb döbbenet Moszkvában következett be: a katolikus hitét soha nem tagadó Lengyelországban addig is sok gondot okozott az egyház, amely szinte összeforrott a nemzeti öntudattal, évszázadokon keresztül a német és az orosz hatalmi törekvésekkel szemben éppen a lengyel katolikus egyház jelentette a hazafiasságot, a nemzeti érzés kifejezését, amely mindig részese volt a lengyel függetlenségi törekvéseknek. Az egyházat sem a németek, sem a szovjetek nem tudták fegyverrel megtörni, csak a templom falai közé szorítani. A lengyelek hatalmas tömege mindig támogatta és az egyház vértanúságot is vállalt híveiért. Félelmetesnek tűntek az új pápa első szavai is: ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt! Nyissátok meg az Ő üdvözítő hatalma előtt az államhatárokat, a gazdasági és politikai rendszerek határait, a kultúra, a civilizáció és fejlődés széles területeinek határait!” Főleg az utolsó mondat volt sokak számára félelmetes, nemcsak a lengyel és más katolikus szocialista országokban kitört lelkesedés. A szovjetrendszer nemcsak elaggott öreg vezetők irányítása alatt állt, de ugyancsak recsegett-ropogott a rendszer, a gazdaság, félelmetesen nőtt a szocialista rendszer ellenfeleinek tábora. 1956, 1968 után lengyel földön is állandósult az elégedetlenség, megbuktak pártvezetők, tüntetések, fegyveres összecsapások voltak többször is Gdanskban, Poznanban, sok ipari körzetben.
II. János Pál nem tagadta meg addig is ismert lengyel hazafias érzéseit, bár pápaként ezt nem nyilváníthatta ki. A ma már középkorú, a szocialista országok valamelyikében élő nemzedék élénken emlékszik arra az időre, amikor II. János Pál trónra lépett, először járt /1979/ szülőföldjén, azokra a lélekemelő napokra, amikor milliók – köztük igen sok magyar is – gyűltek össze a varsói és a krakkói pápai misékre, érezve, hogy valami nyilvánosan is megroppant a „rezsim” gépezetében. A pápa közvetlen volt, mindenkihez szólt, járta a világot, mindenkiért felemelte a szavát. Valahogy a szocialista országok polgárának – bármilyen vallású vagy éppen hitetlen volt – reményévé magasztosult. Az utolsó szó nem véletlen, hiszen 1981-ben majdnem merénylet áldozata lett, senki sem kételkedett abban, hogy Ali Agcát valakik megbízták a merénylet végrehajtásával, akik nevét soha nem árulta el. Akkor valóban százmilliók aggódtak életéért, nemcsak olasz és lengyel földön, leginkább a megszállt államokban. Nem kétséges, fontos szerepe volt a szovjetrendszer megdöntésében, pedig soha „lázító „ nyilatkozatot nem adott ki, csak mindig következetesen kiállt – legyen az egy-egy konkrét esemény vagy egy ország szabadság törekvésének látványos megnyilvánulása – az emberi szabadságjogokért, a hazafias érzések szabad kinyilvánításáért, az erőszak, a politikai kényszer jogtalansága ellen, a nemzetek függetlenségének jogáért. Tette ezt Kelettel, Nyugattal vagy éppen más kontinens függetlenségi mozgalmaival kapcsolatban. Megbékélést keresett a keresztény egyházakkal, más vallásokkal, új alapokra helyezte a keresztény-zsidó párbeszédet, felkeresett zsinagógát, mecsetet, olyan helyeket, ahol addig pápák nem tették be a lábukat, nehogy együtt imádkozzanak az „ellenségnek hitt” vallások vezetőivel. Nagyságát és népszerűségét a rendszeressé vált ifjúsági találkozókon lehetett lemérni, megdöntve azt az „állítást”, hogy a vallás az idősek „foglalatossága”. Betegsége, halála döbbentett rá hívei között is sokakat, hogy ki volt és mit jelentett a hétköznapok szürkeségében II. János Pál pápa, „mindenki pápája.”
II. János pápáról sok olasz, lengyel és más nyelveken megjelent könyvet adtak ki, feldolgozták életét, ifjúságát, pályakeresésének körülményeit, lengyelországi papi tevékenységét, teológiai elméleti munkásságát, életének sok-sok mozzanatát. Ezen munkák már könyvtárnyi nagyságúak, de kiemelkedik közülük Stanislaw Dziwisz: Egy élet Karol Wojtila mellett címet viselő könyv, ami most látott nyomdai napvilágot magyar nyelven is. A ma már krakkói érsek és bíboros Stanislaw Dziwiszt (1939–) Karol Wojtila püspök 1963-ban szentelte pappá Krakkóban, és szinte azonnal személyi titkárának kérte fel. Ezt a tisztséget 2005. április 2-ig, II. János Pál haláláig betöltötte. Ha valaki közel állt II. János Pálhoz, az a jelenlegi krakkói érsek, aki tanúja lehetett Wojtila hétköznapjainak, – mind amikor krakkói érsek, mind pedig amikor, később, pápa lett – a jelentős események résztvevője, az esetleges titkok tudója lehetett. Ezen titkok nem olyan titkok, amit az emberek kíváncsi természete gondol: az események okai, mozgatórúgói vagy esetleg a résztvevők megnyilvánulásai voltak. Ezekről hatalmas visszaemlékezéseket lehetne írni, ami jelentős felkészülési időt és energiát igényel, nemcsak egyéni vágyat vagy akaratot. Dziwisz könyve „közbülső megoldás”: a lengyel származású Gian Franco Svidercoschi, a L’ Osservatore Romano egykori igazgatóhelyettese úgynevezett riportkönyvet készített Dziwisz érsekkel, a könyv egy-egy fejezete egy-egy problémakört tárgyalt, ezekre adott terjedelmes válaszokat a pápa egykori titkára. Ez a módszer mindkét „szereplőtől”, a kérdezőtől és a válaszolótól hihetetlen nagy felkészülést igényel, aminek mindkettő a lehető legjobban eleget tett. A szerkesztő (Svidercoschi) vagy ötven éve foglalkozik újságíróként a Vatikán és a vallás világának eseményeivel, kapcsolatrendszerével, így maga is alapos ismerője volt a pápa tevékenységének. A kérdések, illetve a fejezetek végigkísérik Dziwisz és Karol Wojtila személyes kapcsolatát, az egykori krakkói érsek és a lengyel politika minden mozzanatát, a pápai trónra emelkedett II. János Pál kapcsolatát hazájával, a kommunista rezsim vezetőivel, a lengyel ellenzéket segítő munkásságát, amelyből kiemelkedik a Szolidaritás szellemi és erkölcsi segítése. Valóban izgalmas fejezet az, amelyben elbeszéli a pápa első és második látogatását hazájában, az akkori lengyel vezetőkkel folytatott „párbeszédét”, következetes magatartását velük szemben, vagy a börtönből éppen szabadult Lech Walesával való találkozását, amit a lengyel állam akkori vezetői igyekeztek „elbliccelni”. Izgalmas az a rész is, amikor a pápa Gorbacsovval való találkozását beszéli el, vagy ahogy a volt szocialista országok egykori vezetői a Vatikánban tett látogatásaik során akarták valahogy megszilárdítani otthoni ingatag belpolitikai helyzetüket..
Ugyancsak érdekfeszítő részek a pápa különböző kontinenseken tett látogatásainak leírásai, amelyek nem egyszerű „úti beszámolók”, hanem rávilágítanak a pápai út indító okaira vagy éppen azokra a szomorú tapasztalatokra, – például az éhező és beteg Afrikában - amelyek a világ összefogásának szorgalmazására ösztönözték II. János Pál pápát. Megrendítő a pápa utolsó hónapjainak leírása, amelyről már sokan szóltak, de ilyen emberien és megfogóan kevesen. A kötet nem a pápa „dicsőségkrónikája”, hanem Karol Wojtila, majd II. János Pál emberi valóságának, mindennapjainak leírása, amelyből megismerhetjük a nagyszerű embert, a korszakot nyitó egyházfőt. Sokan úgy vélik, hogy ismerik II. János Pál pápát vagy éppen felületes ismereteik vannak róla: mindannyiuknak ajánlhatjuk e könyvet, az előbbiek gyarapíthatják ismereteiket, az utóbbiak megismerhetik és talán megszeretik emlékét.
(Stanislaw Dziwisz: Egy élet Karol Wojtila mellett. Budapest, Új Ember, 2007. 258 l.)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969