2013. I-VI
 

Az 1956-os komáromi diákok
Gáspár Tibor

Magyarországon már harmadik napja lobogott a forradalom lángja. A budapesti rádió — fegyverropogással a háttérben — reggel azt jelentette, hogy aznap felszámolják a fegyveres ellenforradalmi bandákat.
Amikor háromnegyed nyolckor beléptem a tanáriba, Holchei Viktor kollégám azzal fogadott, hogy a dél-komáromi vasútállomás épületére már kitűzték a nemzeti lobogót, s ez azt jelenti, hogy a forradalmi erők kezében van a város. Ekkor — minden pedagógiai kötelességemre fittyet hányva — kirohantam a Duna-partra. Amikor a hídhoz értem, csehszlovák katonák tüzelőállásba állítottak a vámház mellett egy kisméretű ágyút, a parton pedig lövészárkokat, megfigyelőállásokat alakítottak ki.
Tiszta idő volt, így jól lehetett látni, hogy a dél-komáromi állomás épületének homlokzatán milyen méltóságteljesen lobogtatja az őszi szél a piros-fehér-zöld zászlót, s közben teherautókon érkező lelkes fiatalok magasba emelt fegyverekkel gyönyörűen énekelték a Kossuth-nótát. Az egész Erzsébet-sziget visszhangozta: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
Ezzel a ragyogó élménnyel rohantam vissza a gimnáziumba. Amikor az első emeletre értem, meglepődve láttam, hogy Konczer József, Oláh Gyuri és Czirok Erzsi osztálya vonul fel az aulába. Kérdésemre azt válaszolták, hogy előadásra vannak felrendelve. Csatlakoztam hozzájuk. A terembe belépve azonnal feltűnt, hogy idősebb tanártársaim már ott ülnek az első sorban. Tisztelettel köszöntöttem őket, de nem ültem melléjük, hanem tanítványaim hívására az érettségire készülők között foglaltam helyet. Néhány perc múlva az igazgató vezetésével megjelent a pódiumon a tanfelügyelő és a kommunista pártbizottság küldöttje. Halk moraj közepette az igazgató üdvözölte magas beosztású elvtársait, majd átadta a szót a tanfelügyelőnek, aki a maga értelmi színvonalán elmondta, hogy Budapesten ellenforradalmi fegyveres bandák garázdálkodnak, gyilkolják az embereket, üzleteket fosztogatnak. A magyar nép azonban megsemmisíti ezeket a fasiszta gyilkosokat, akik azt akarják, hogy Magyarország lépjen ki a Varsói Szerződésből, bontsa fel az örök időkre megkötött barátsági és együttműködési szerződést a testvéri Szovjetunióval, s a dicső szovjet csapatok vonuljanak ki Magyarországról. Ezek a fasiszta gyilkosok azt képzelik, hogy ha Magyarország megszakítja kapcsolatait a dicső Szovjetunióval, akkor még a kerítéseket is kolbászból fonják. (Valaki a mögöttünk levő sorban csendben megjegyezte, hogy a sövényeket fonják.)
Ezen épületes szónoklat után felolvasott egy szöveget, amelynek lényege a következő volt: a Komárnói Magyar Tannyelvű Iskola tanulói elítélik az ellenforradalmi bandák garázdálkodását Magyarországon, s követelik a fegyveres megsemmisítésüket.
Az előre elkészített szöveg felolvasása után a tanfelügyelő azzal folytatta, hogy ezt a tiltakozást elküldik Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a csehszlovák kormánynak és a Szovjetunió prágai nagykövetének, s ehhez kézfelemeléssel mindenki adja beleegyezését. Jött a felszólítás: tessék a kezeket felemelni! Telnek a másodpercek, de egyetlen kéz sem emelkedik a magasba. A pódiumon ülők egyre nyugtalanabbak, megdöbbenve összenéznek, teljesen tanácstalanok. Az aulában halotti csend. Félelmetes ez a csend! Az első sorban ülő tanártársaim közül többen kétségbeesett arccal tekintgetnek hátra. Diákjaink mozdulatlanul ülnek. A hivatalos személyek összehajolva sugdolóznak, majd hirtelen újra szólásra emelkedik a tanfelügyelő. Megköszörüli torkát, s tagolva, hangosan mondja: elvtársak, tessék megszavazni! A kezek azonban most sem mozdulnak. Az előttünk ülők fejüket lehajtva most már kuncognak, van ki hangosan nevetni akar, de hirtelen a szájára helyezi tenyerét. A szónok eltorzult arccal most már ordítva fenyeget: nem lesz érettségi, nem lesz főiskola! Amikor belefárad a hangoskodásba, újra csend honol a teremben. Ekkor az igazgató remegő hangon mondja, hogy a tanulók vonuljanak le az osztályokba, a tanárok folytassák a tanítást.
Soha nem léptem ki az aulából olyan nagy félelemmel, mint akkor. Féltettem tanítványaimat, iskolámat, mert éreztem, hogy az atomfegyverekkel rendelkező Szovjetunió nem engedi meg Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből, ezért fegyverrel tiporja el a magyar forradalmat. Ezt követi azután a bosszú, amelynek áldozatai lesznek bátor növendékeink.
A szabadságharc leverése után győzelmi mámorban úsztak a hatalom urai. A járási hivatal és pártbizottság elől a menekülésre készenlétbe helyezett teherautókat visszarendelték az üzemekbe, a vár melletti parkban felállított nehéz lövegeket elvontatták, felszámolták a géppuskafészkeket, s a vámház melletti ágyút visszatolták a várba.
A nagy megkönnyebbülés közepette a kommunista hatalmasok el is feledkeztek a gimnáziumunk aulájában történtekről A komáromi diákok csak akkor jutottak a vigyorgó funkcionáriusok eszébe, amikor Münich Ferenc és kísérete átutazott városunkon, s a szovjetek által hatalomra juttatott elvtársak üdvözlésére kirendelték iskolánk tanulóit. Ezen a szomorú, késő őszi napon hidegtől gyötörve álltunk a mai Kossuth-tér út menti részén, fáztunk és méltatlankodtunk. Hosszú várakozás után szirénázó rendőrautók kíséretében lefüggönyözött gépkocsik hajtottak el őrült tempóban előttünk. Mi mozdulatlanul, némán, undorral néztük a rohanó fekete autókat. A komáromi diákok így üdvözölték a magyar szabadságharc eltipróinak bérenceit. A megtorlás — alattomos eszközökkel — később jött.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969