2013. I-VI
 

A Magyar Rádió és az Államvédelmi Hatóság kapcsolata a Rákosi-korszakban
Palkó László András

(Bevezetés) A Magyar Rádió életét már 1945-től alapvetően a Magyar Kommunista Párt befolyása határozta meg, mely befolyás alig néhány éven belül a Magyar Kommunista Pártból létrejött Magyar Dolgozók Pártja totális pártirányításává fejlődött. Ez végül oda veze-tett, hogy a Rádióban a személyzeti kérdésektől kezdve a műsorszerkesztésen át a pénzügyi döntésekig egyetlen olyan terület sem létezett, melyet ne az MDP uralt volna. Az országot és a Rádiót egyaránt az állampárt, az MDP uralta. Az állampárt, mely csalhatatlannak, tévedhe-tetlennek, s a jövő egyetlen zálogának hirdette önmagát. Az állampártot nemcsak hogy nem lehetett kritizálni, de még azt is megkövetelte, hogy mindenki azonosuljon a felfogásával, bármilyen kérdésről is legyen szó. Aki erre nem volt a hajlandó, könnyen szembe találhatta magát a diktatúra gépezetével. Ez a szembenállás pedig az egyén számára csakis rosszul vég-ződhetett.
A diktatúra kétféleképpen igyekezett befolyásolni az embereket. Egyrészt a kényszer eszközével igyekezett engedelmességre szorítani a társadalmat. Ezt a célt szolgálta az ÁVH, a kitelepítések, a kivégzések, és így tovább. Ám legalább ennyire fontos volt az állandó és in-tenzív propaganda, mely az emberek meggyőzésére törekedett. A legfontosabb propaganda eszköz pedig éppen a Magyar Rádió volt, lévén, hogy több százezren hallgatták nap, mint nap. Ezért ebben az intézményben a lehető legerősebben érvényesült a diktatúra akarata. Itt aztán semmiféle „lazaságot” nem tűrt el a pártállam, nem mintha más intézményekben nagyon elnéző lett volna.
A Rádiót tehát „kézben kellett tartani”, mivel ez volt a rendszer alapvető érdeke. Ezzel függött össze az a sajátos és nagyon szoros kapcsolat, mely a Rákosi–korszakban az Állam-védelmi Hatóságot a Rádióhoz fűzte. Tanulmányomban főként ezzel a kapcsolattal kívánnék foglalkozni, illetve azzal, hogy melyek voltak azok a feladatok, feladatkörök, melyeket az állampárt a Rádió kapcsán az Államvédelmi Hatóságra bízott. Emellett szólnék még az 1953-ban „napvilágra került” úgynevezett „cionista összeesküvésről” is, melyet az ÁVH a sztálinis-ta koncepció alapján dolgozott ki, s melyben a Magyar Rádió is érintve volt.
Mielőtt azonban minderre rátérnék, röviden – a teljesség igénye nélkül – szólnék né-hány szót, a Rádió 1945 és 1950. március 7-e közötti történetéről. Részint a Rádió újjászületé-séről, ám még inkább arról a folyamatról, ahogyan az MKP, illetve később az MDP a Rádiót kisajátította. E nélkül ugyanis aligha érthető meg az a kapcsolat, mely az ’50-es években a Rádiót és az Államvédelmi Hatósághoz fűzte.
(A Magyar Rádió története 1945–1950. március 7.) A Magyar Rádiónak 1945-ben szinte a semmiből kellett újjászületnie. Az országot leromboló háború, s a szélsőjobboldali rémuralom rettenetes pusztulást hozott erre az intézményre is. A háború következményeként megsemmisült a rádió infrastruktúrájának nagy része. A háborús károk oly mértékűek voltak, hogy annak következményeként 1945 márciusának vége és május elseje között a Magyar Rá-dió nem tudott adást szolgáltatni.
A Rádió azonban amilyen rövid idő alatt pusztult el, szinte ugyanolyan gyorsan kez-dett újjászületni. Már 1945 januárjának végén megkezdődött a romeltakarítás. A romeltakarí-tással párhuzamosan a lerombolt infrastruktúrát is igyekeztek mielőbb helyreállítani, pótolni. Az újjáépítési folyamat gyorsaságát és sikerességét mutatja, hogy alig három hónappal az ostrom vége után, 1945. május 1-én, déli 12 órakor (a megmaradt 1925-ös régi csepeli adón és hét utcai hangszórón keresztül), ismét megszólalt a Magyar Rádió.
Párhuzamosan azzal, hogy az újjáépítés elindult egy másik folyamat is kezdetét vette. Egy olyan antidemokratikus politikai folyamat melynek eredményeképpen az MKP, illetve a belőle később létrejött MDP fokozatosan, lépésről lépésre kisajátította a Magyar Rádiót.
Mindezek következményeként az a kommunista befolyás, mely már 1945-től markán-san jelen volt a Rádió életében, az 1947-es évben a kezdett nyílt pártirányítássá fejlődni. Ez a párirányítás az 1948-as év folyamán tovább erősödött, 1949-ben pedig bekövetkezett egy kommunista műsorpolitikai fordulat. Ez a kommunista műsorpolitikai fordulat a gyakorlatban nem csupán azt jelentette, hogy új a kommunizmus eszméit hirdető műsorok születtek. Ennél jóval többről volt szó. A Magyar Rádió az MDP akaratának megfelelően, egy év leforgása alatt, teljesen átalakította szinte valamennyi műsorát. Az átalakulás lényege az volt, hogy a rádió műsorainak jelentős részét eluralta a politika. A politika illetve az állampárt propagan-dája szinte mindenhol megjelent. Megjelent a hírekben, a kabaréban, az irodalmi és tudomá-nyos műsorokban, de még a kisgyermekeknek szóló adásokban is. Ez a Rádió, már nemigen hasonlított nem, hogy egy szabad, demokratikus ország rádiójához, de még az 1945 – 48 kö-zötti rádióhoz sem. Pártrádióvá vált, ahol mindent eluralt az ideológia. Az olyan fogalmak, mint a „szakmaiság”, vagy az „igényesség”, teljesen háttérbe szorultak; nem is beszélve a „pártatlanságról”, mely nem létezhetett többé.
A műsorpolitikai fordulattal összhangban 1949. augusztus 19-én – Rákosi Mátyás bi-zalmi embere – Szirmai István lett, a Rádió új vezetője. Másnap, augusztus 20-án közzé tet-ték a Magyar Népköztársaság alkotmányát. Az alkotmány 6. §-a – többek közt – kimondta, hogy a Rádió az állam tulajdona.
Végezetül fontos megemlíteni, hogy az 1945-től kezdődő kisajátítási folyamat mintegy betetőzéseként 1950. március 7-én megjelent a 70/1950 számú minisztertanácsi rendelet. E rendelet – a megváltozott viszonyoknak megfelelően – minden vonatkozásban rendezte a Rá-dió jogi helyzetét. A rendelet értelmében, az 1945-ben létrehozott Magyar Központi Híradó Részvénytársaság megszűnt. Létrejött helyette a Magyar Rádióhivatal, mint önálló állami intézmény, mely a Népművelésügyi Minisztérium felügyelete alatt állt. A rendeletnek megfe-lelően az addig a Rádió társvállalkozásaként működő Magyar Távirati Iroda szintén önálló intézménnyé vált.
(Az ÁVH szerepe és fő feladatkörei a Magyar Rádióhivatalnál) Az állampárt által uralt Magyar Rádióhivatal életében a Rákosi korszak idején igen fontos szerepet játszott az ÁVH. Ez volt az a szervezet melyen keresztül az állam a lehető leghatékonyabban tudta érvényesíte-ni az akaratát. Persze a Rádió és az államvédelem kapcsolata nem volt új keletű jelenség. A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya például már igen hamar, 1945-től, hivatalos kapcsolatban állott a Magyar Rádióval. Erre utal, hogy – az ÁVH elődszervezetének tekinthető – Politikai Rendészeti Osztály, 1945. december 7-én átiratot továbbított a Magyar Rádió felé. Az átiratban a Politikai Rendészeti Osztály arra kér-te a Rádiót, hogy a birtokában lévő politikai tartalmú hangfelvételek egy részét, – a népbíró-sági eljárások céljaira – bocsássa a Magyar Államrendőrség nyomozóinak rendelkezésére. Az átiratban tanúsága szerint, mindennek az volt az előzménye, hogy Dr. Major Ákos hadbíró ezredes, a Budapesti Népbíróság elnöke, a Politikai Rendészeti Osztályhoz tette át Ortutay Gyula 1945. november 26-án hozzá intézett levelét. A levél tartalma az átiratból nem derül ki, az azonban igen, hogy a levél a Rádióban őrzött politikai jellegű hangfelvételek tárgyában született.
Fontos megemlíteni, hogy a fent említett átirathoz kapcsolódik egy lista is. Egy olyan lista, mely összesen negyvenkilenc tételben veszi számba, az Ortutay Gyula hivatali páncél-szekrényébenben őrzött, politikai tartalmú (vagy annak ítélt) hangfelvételeket. Ezek a hang-felvételek – kivétel nélkül – 1945 előtt születtek. A felvételek döntő többsége, különféle indít-tatású és világnézetű politikai, katonai és egyházi vezetők 1945 előtti beszédeit, megnyilatko-zásait rögzítette. Ez a lista nemigen tett különbséget. Sztójay Döme szélsőjobboldali minisz-terelnök 1944-es, a kormányzót hetvenhatodik születésnapja alkalmából köszöntő beszédét éppúgy felsorolja, mint például Czapik Gyula egri érsek karácsonyi szózatát. Sajnos azt ma már nem lehet egészen pontosan tudni (legfeljebb csak vélelmezni), hogy a fent említett listát egészen pontosan kik és milyen célból állították össze. Ám maga a tény, hogy ez a lista léte-zett, igen figyelemreméltó, s sokat elárul az 1945–47/48 közötti úgynevezett „demokratikus korszak” valódi viszonyairól.
Visszatérve az ötvenes évekhez az ÁVH ekkoriban alapvetően három államvédelmi feladatkört látott el a Rádió kapcsán. Az első az őrző–védő feladatkör volt. Mivel a Magyar Rádió ekkoriban egy kommunista propaganda intézményként funkcionált, őrzése kiemelt fon-tosságú kérdés volt a hatalom szempontjából. Ezt az őrző–védő feladatkört ennek megfelelően véletlenül sem mondjuk a rendőrség, hanem a – hatalomhoz mindig feltétlenül hű – ÁVH látta el a Rákosi–korszakban.
Az ÁVH az őrző–védő feladatkör mellett operatív megfigyelő, illetve – az éteren ke-resztül – operatív elhárító feladatkört is ellátott a Rádió kapcsán. Az operatív megfigyelő fel-adatkör lényege a Rádió munkatársainak megfigyelése volt, politikai célzattal. Az operatív elhárító feladatkör a gyakorlatban az ellenséges adások zavarásában való aktív részvételt je-lentette.
Az alábbiakban részletesen is elemzem ezt a három feladatkört, illetve azt, hogy a há-rom feladatkört az ÁVH miként hajtotta végre.
(Őrző–védő feladatkör) Az ÁVH őrző–védő feladatköre több dologra is kiterjedt. Mindenek előtt államvédelmi őrség védte a Rádióhivatal épületét, illetve biztosította a dolgo-zók és a vendégek ki és beléptetésének ellenőrzését, a bejáratoknál. Egy 1955-ben keletkezett jegyzőkönyv tanúsága szerint, a Belügyminisztérium Határőrség és Belső Karhatalom Pa-rancsnokság alá tartozó ÁVH őrség feladata volt, a Rádió épületének őrzése, illetve az őrzés technikai biztosítása, valamint a be- és kiléptetések ellenőrzése az épületből. Hasonló funkci-ót látott el, mint napjainkban, a különböző őrző–védő cégek. Azzal a döntő különbséggel, hogy a rettegett Államvédelmi Hatóságról volt szó, mely – mint azt az ’56-os események bi-zonyítják – egy percig nem habozott, ha a fegyverhasználatról volt szó.
Az előbb idézett 1955-ös jegyzőkönyv ugyanakkor némileg félreértésekre adhat okot. Ugyanis abban a Rádió őrzésének „megszervezéséről” illetve „felállításáról” esik szó, holott az épületet már a korábbi években is az ÁVH védte. Egy 1950-ből származó jelentés tanulsá-ga szerint, például már ekkoriban az ÁVH őrizte az intézményt. Ezen ellentmondás magya-rázata feltehetően az lehet, hogy 1955-ben nem annyira megszervezésről, mint inkább újjá-szervezésről volt szó. Ezt támasztja alá a fent említett 1955-ös jegyzőkönyvhöz kapcsolódó titkos dokumentum is, melynek tárgya a stúdió őrzéséről felvett jegyzőkönyv megküldése volt, Benke Valéria akkori rádióelnöknek. Ebben nem a stúdió őrzésének megszervezéséről, hanem az őrzés átszervezéséről esik szó.
Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy az államvédelmi őrség, illetve a rádióban dolgozók közti viszony korán sem volt mindig „felhőtlen”. Az általam előbb említett 1950-es jelentés például annak apropóján keletkezett, hogy azon év július 24-én konfliktus keletkezett egy műsorellenőr hölgy, illetve az ÁVH őrség, valamint a tűzőrség tagjai között. A konflik-tus lényege az volt, hogy a műsorellenőr – a jelentés aláírói szerint „durva szavakkal” – kifo-gásolta azt, hogy az államvédelmi őrség tagjai illetve a tűzoltók bementek abba a figyelő he-lyiségbe, mely a X-es számú stúdióhoz tartozott; ahol is éppen a rádió tánczenekara tartózko-dott. A műsorellenőr véleménye szerint, nem volt joguk ott tartózkodni. A jelentés tevői – köztük az ÁVH őrség parancsnoka – ezt másként látták. Jelentést (illetve sokkal inkább pa-naszt) fogalmaztak meg, a Rádió Igazgatósága felé, nem mulasztva el ecsetelni, az őket elza-varó munkatársnő egyéb „bűneit”; például, hogy – állításuk szerint – sokszor volt tiszteletlen a bejáratot őrző ÁVH őrséggel.
Az, hogy a rádió dolgozói, illetve az ÁVH őrség közt valójában milyen is volt a kap-csolat, jól mutatja a Műszaki Osztály külön őrzésének ténye. Amellett ugyanis, hogy az ÁVH külsőleg őrizte az épületet, az épületen belül (!) külön is „éberen” őriztek egy részleget, a Mű-szaki Osztályt. A Műszaki Osztály külön őrzéséről a Népművelésügyi Minisztérium Ellenőr-zési Osztályának egyik jelentésében találhatunk utalást. A fent említett dokumentum annak az 1950. október 28-a és november 24-e között zajlott minisztériumi vizsgálatnak az eredmé-nyeit foglalja össze, melynek célja a Magyar Rádióhivatal működésének általános vizsgálata volt. Ebben a dokumentumban esik szó a Műszaki Osztály külön őrzéséről. Arról, hogy az osztály bejáratánál külön ÁVH őrség teljesít szolgálatot, s hogy a keresztfolyosókon vasrács-ok vannak elhelyezve.
Ezen szigorú intézkedések magyarázata az volt, hogy a fennálló hatalom – s személy szerint az intézmény vezetője Szirmai István – nemigen „hitt” a Műszaki Osztályon dolgozók politikai megbízhatóságában. Hogy mennyire nem, azt jól mutatja az, az 1951-es levél, melyet Szirmai István írt Jánosi Ferenc miniszterhelyettesnek. Szirmai ebben a levélben arra kérte Jánosit, illetve a Pártot, hogy mielőbb intézkedjenek egy olyan szovjet rádiómérnök munkába állításáról, akinek műszaki téren megfelelő képzettsége van. Ugyanis bár rendelkeztek hazai szakemberekkel, azok politikai megbízhatósága – Szirmai István szerint – erősen kérdéses. A politikai megbízhatóság pedig kényes és fontos szempont volt ebben a hidegháborús hisztéri-ával átitatott időszakban.
Végezetül az intézmény őrzésével kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy bár ez ki-emelt kérdés volt a hatalom szempontjából, ennek ellenére az őrzés kérdése néha háttérbe is szorulhatott, mondjuk akkor, ha az ÁVH érdekeiről volt szó. A Magyar Rádióhivatal például 1950 nyarán hiába kérte levélben az Államvédelmi Hatóságot, hogy biztosítsa új telefonköz-pontja őrzését. Az Államvédelmi Hatóság Határőrség Parancsnoksága nevében Kajli József államvédelmi ezredes ezt válaszlevelében a „kiképzett létszám” hiánya miatt elutasította. A Rádió a fent említett levélben azt is jelezte az ÁVH felé, hogy az épülő stúdiószékház őrzésé-nél, mihelyt a külső szerelési munkálatok véget érnek, az akkor este fél nyolctól reggel hét óráig tartó őrzés helyett 24 órás őrszolgálatra lenne mód. Kajli József ez utóbbi felvetésre nem is reagált.
(Operatív megfigyelő feladatkör) Az operatív megfigyelő feladatkör a gyakorlatban, a Rádiónál dolgozó munkatársak megfigyelését takarta. A megfigyelést, az ÁVH által megbí-zott ügynök (köznapi néven besúgó) végezte, politikai célzattal.
Több ilyen államvédelmi ügynök is működött a Rádióhivatalban, a Rákosi korszak idején. Az ügynökök feladata az volt, hogy információt gyűjtsenek a rádióban dolgozókról, illetve mindazon történésekről, amik az intézmény életét meghatározták, vagy amire a hata-lom úgy érezte, joggal lehet kíváncsi. Megjegyzendő, hogy ez a fajta megfigyelési gyakorlat a korszakban általános volt. Az ÁVH jelen volt a munka világában éppúgy, mint az oktatás-ban, a kultúrában, sőt a magánéletben is. Máig tisztázatlan (s könnyen lehet, hogy örökre kér-déses marad), hogy pontosan mikor, hányan, s milyen jellegű besúgó tevékenységet végeztek a hatalomnak. Az azonban bizonyos, hogy a „besúgás” mint jelenség az egész társadalmat áthatotta, megmérgezte.
Nem volt ez másként a Rádió berkein belül sem. A besúgás itt is mindennapos gyakor-latnak számított, s nem csupán az ÁVH felé. Bár ennek a munkának ez közvetlenül nem tár-gya, mégis ennek a jelenségnek kapcsán érdemes szót ejteni arról a „tájékoztatási” tevékeny-ségről, mely nem közvetlenül az ÁVH felé irányult, hanem más „csatornákon”, például a be-osztott – főnök-„vonalon” keresztül jutatott el információkat a hatalomnak.
Ennek az információ-átadásnak egyik „szép” példája az a kérelem, melyet a Rádió Személyzeti Osztályának vezetője Kovács Tibor jutatott el a Rádió Hetilap szerkesztőségének vezetőéhez, Lévai Bélához 1950 szeptemberében. E kérelemben Kovács Tibor arra kérte Lévai Bélát, hogy küldjön jellemrajzot számára, két a Rádió Hetilapnál dolgozó munkatársról, arról, hogy miként végzik a munkájukat, illetve milyen a magatartásuk. Lévai Béla e kérésnek maximálisan eleget tett. A két munkatársról részletes jellemrajzot küldött. E jellemrajzokban minden szerepelt. A politikai nézeteiktől kezdve, a szakmai munkájukon át egészen a magán-életükig (bár ez utóbbi kitárgyalását nem kérték). Az, hogy ezek a jellemrajzok egész ponto-san mire kellettek, illetve legvégül hová kerültek (kinek az íróasztalára) sajnos nem tudni. Az azonban kortünet, hogy ilyen jellemrajzok egyáltalán létrejöttek.
Visszatérve az Államvédelmi Hatósághoz, a szervezetnek végzett megfigyelési tevé-kenység egyik tipikus története a Rádió pártszervezeti titkára Kovács Józsefné esete volt. Ő – többek közt – nem kisebb feladatot kapott, mint hogy figyelje meg Szirmai Istvánt, a Rádió akkori elnökét.
Kovács Józsefné 1950. június 10-én került a Rádióhivatalhoz és egészen 1952-ig ott dolgozott, mint a Rádió pártszervezetének titkára. Emellett azonban az ÁVH szervezete is foglalkoztatta, mint ügynököt. Ügynökként feladata az volt, hogy informálja az Államvédelmi Hatóságot, illetve az államvédelmen keresztül az állampárt vezetését a Rádióban dolgozó munkatársak (mindenek előtt a vezető munkatársak, s a vezetőkön belül is Szirmai István), politikai nézeteiről, szakmai tevékenységéről, illetve magánéletéről. Mindezt természetesen az „ellenség” elleni harc jegyében történt.
Kovács Józsefné ügynöki munkájával kapcsolatban, fontos megemlíteni, hogy beszer-vezésére 1950 nyarán került sor. Olyan módon, hogy – nem sokkal azután hogy a Rádióhiva-talhoz került – telefonon felhívta az ÁVH egyik (közelebbről meg nem nevezett) munkatársa. A telefonbeszélgetés során, az államvédelem (anonim) munkatársa és Kovács Józsefné meg-beszélték, hogy Kovácsné „befárad” az Államvédelmi Hatósághoz, egy „beszélgetésre”. Ko-vács Józsefné ezt követően elment az ÁVH egy (közelebbről meg nem nevezett) épületébe, ahol megtörtént a beszervezés. Ettől kezdve, egészen 1952-ig – összekötő tisztjén keresztül – rendszeres kapcsolatban állt az állambiztonsággal. 1952 elején ez (az összekötő tiszten ke-resztül tartott) rendszeres kapcsolat megszűnt, ám alkalmilag és kevésbé hivatalosan Kovácsné továbbra is kapcsolatban maradt az állambiztonsággal. Végül az MDP arra kérte Kovácsnét, hogy készítsen egy összefoglaló jelentést, mindazokról a tapasztalatokról, melye-ket a Rádiónál töltött évek során szerzett. Kovácsné ezt meg is tette, s egy tizenhat oldalas összefoglaló feljegyzést írt. E feljegyzésben részletesen szólt, a Rádióban végzett tevékeny-ségéről, a Rádió munkatársairól, azok jelleméről, meggyőződéséről stb.
Kovácsné esete persze egyáltalán nem volt egyedülálló. Mint arról fentebb már szót ejtettem, számos államvédelmi ügynök működött a Rádiónál a totális diktatúra időszakában. Ezen ügynökök némelyike azonban meglehetősen „amatőr” módon végezte feladatát. Egész egyszerűen azért, mert nem volt képes konspirálni. Olyannyira nem, hogy Kovács Józsefné fentebb említett feljegyzésében keserűen panaszkodott arról, hogy rá kellett szólnia bizonyos munkatársaira, mivel viselkedésük olyan volt, hogy abból nyilvánvaló lehetett, hogy az ÁVH alkalmazza őket. Kovácsné véleménye szerint az MDP óriási hibát követett el azzal, hogy fiatal, s sok esetben tapasztalatlan személyekre bízta az ügynöki munkát. Olyanokra, akik képtelenek leplezni az Államvédelmi Hatósághoz fűződő viszonyukat.
Persze ez nem azt jelenti, hogy az ÁVH mindig dilettáns személyi politikát követett volna. Számos esetben pontosan tudták ki az, aki könnyen csábítható, kit érdemes beszervez-ni. Az egyik ilyen „jó” választás Cseh Géza volt. Cseh Géza – Kovácsné fentebb említett beszámolójának tanúsága szerint – a Rádiónál dolgozott, ám összetűzésbe keveredett főnöké-vel Szirmai Istvánnal, aki ezért eltávolíttatta őt. Eltávolítására oly módon került sor, hogy Szirmai Cseh Gézát a Vörös Akadémiára küldte, hogy gazdasági káder legyen belőle. Ott az-tán az ÁVH vette „szárnyai alá”, s szép karriert futott be, igaz nem gazdasági szakemberként, hanem az ÁVH alkalmazottjaként. Először alhadnagyi rangban szolgált, ám idővel feljebb lépett. Egy 1953-ból fönnmaradt dokumentum tanúsága szerint ebben az évben már főhad-nagyként vett részt azokban a kihallgatásokban, melyek célja a hazai „cionista összeesküvők” leleplezésével volt.
(Operatív elhárító feladatkör az éterben) Az Államvédelmi Hatóságnak, az éterben végzett operatív elhárító feladatkörének előzményei az 1949-es évig nyúlnak vissza. Mint arról már korábban szót ejtettem, 1949-ben egy kommunista műsorpolitikai fordulat követke-zett be a Magyar Rádiónál. A műsorpolitikai fordulattal, illetve az általános politikai helyzet-tel összefüggésben, változás állott be a Magyar Rádió nemzetközi kapcsolatrendszerében is. A nemzetközi helyzetnek megfelelően, az éterben is kitört a hidegháború. A „kapitalista álla-mok” és Jugoszlávia rádiói ellenséges adókká váltak.
Az 1949-et megelőző néhány évben, a Magyar Rádió számos „nyugati” ország adóál-lomásával hivatalos szakmai kapcsolatot épített ki. E hivatalos szakmai kapcsolat, mindenek előtt, a különböző rádiók közötti kölcsönös műsorcserét jelentette. A külföldi adóállomások átvettek magyarországi műsorokat (főként zenei műsort), s a hazai rádió is sugárzott külföld-ről kapott (többnyire zenei) anyagokat. Mindez azonban a műsorpolitikai fordulat évében gyökeresen megváltozott. Az addig élénken működő „nyugati” kapcsolatok megszakadtak, vagy minimálisra redukálódtak.
Mindez szorosan összefüggött azzal a hidegháborús küzdelemmel mely a „keleti” és a „nyugati” adók között dúlt, s melybe a hazai adó is intenzíven bekapcsolódott. Idehaza is vég nélkül kezdték támadni és szidalmazni a „nyugatot”, illetve a „nyugat bérencének” kikiáltott Jugoszláviát. Annak érdekében, hogy a rendszer ez az „üzenete” a külföldi hallgatók felé el-jusson, 1949 októberében idegen nyelvű rádióadásokat indítottak, rövidhullámon. Ezek az adások voltak a válasz, a BBC, az „Amerika Hangja”, illetve a többi „ellenséges” adó, magyar nyelvű műsoraira.
Persze önmagában az, hogy a hazai propaganda válaszol az „ellenségnek” aligha volt elegendő. Az „ellenséges” rádióadások műszaki zavarására is szükség volt. Köztudomású ugyanis, hogy ekkoriban – a hitelesebb tájékoztatás reményében – rengetegen hallgatták az „ellenségesnek” minősített rádiókat. A zavarás tehát elengedhetetlen volt a rendszer szem-pontjából. Ezért aztán az 1950-es évtől fogva hazánkban is fokozatosan kibontakozott az a műszaki zavarási tevékenység, mely az 1952-re zavaróállomások országos hálózatává nőtte ki magát. Szintén az ellenséges rádióadások elhárításával függött össze az a magyar – szovjet titkos együttműködés, melynek lényege az volt, hogy a Szovjetunió és hazánk kölcsönösen segítik egymás területéről, azt a zavaró tevékenységet, melynek célja a „béketábor” felé irá-nyuló „imperialista propaganda” elhárítása volt. Fontos megemlíteni, hogy a magyar – szov-jet együttműködéshez hasonló együttműködés valósult meg az ötvenes évek első felében ha-zánk és Csehszlovákia, illetve hazánk és Lengyelország között.
E széles körű nemzetközi együttműködés természetesen nagy erőfeszítést igényelt ha-zai részről is. Épp ezért a zavarásban számos állami szerv vett részt. Egy 1952 január végén keletkezett, s a zavarás kérdésével foglalkozó jelentés a zavaró munka kapcsán a Rádió és a honvédség (?) mellett az ÁVH szerepét is kiemeli. A jelentés tanúsága szerint az ÁVH, illet-ve az ÁVH kötelékébe tartozó Béres Pál feladata az volt, hogy zavaró munkához szükséges műszaki káderek, kiválogatásában segédkezzen.
Béres Pál nevével más forrásban is találkozhatunk. 1952. január 3-a és január 5-e kö-zött magyar – csehszlovák tartottak titkos rádiós tanácskozást tartottak, Prágában. A tanács-kozás az „imperialista propaganda” elhárításában létrejött „szocialista” együttműködéssel függött össze. Ezen a titkos tanácskozás eredményeképp a magyar és a csehszlovák adó kép-viselői 1952. január 5-én előzetes megállapodást kötöttek az „ellenséges propaganda” elleni közös védekezés tárgyában. A megállapodás lényege az volt, hogy Csehszlovákia egy 2 kilo-watt teljesítményű zavaró állomást épít saját területén, mellyel a hazánk felé menő „ellenséges adásokat” zavarja. Cserébe Magyarország (egy nagyjából hasonló teljesítményű) csehszlovák adást zavaró adót telepít saját területén. A megállapodás aláírói közt találjuk Béres Pált is.
Összességében elmondható, hogy az Államvédelmi Hatóság intenzíven vett részt az ellenséges propaganda adások műszaki zavarásával kapcsolatos teendőkben. Emellett azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy a zavaráson kívül mindig ott volt az erőszak eszköze is. Va-gyis azon szerencsétlen rádióhallgatók üldözése, akik az „ellenséget” merték hallgatni. Az ÁVH köztudomásúan ebben a „munkában” is igen jelentős szerepet játszott.
(A Magyar Rádió és a „cionista összeesküvés”) Az 1953-as év elején hazánkban egy nagyszabású letartóztatási hullámra került sor. Ezen letartóztatások oka az volt, hogy idehaza is megkezdődtek azok a vizsgálatok, melyek célja az volt, hogy a Szovjetunióhoz, illetve a más csatlós államokhoz hasonlóan Magyarországon is bíróság elé állítsák azokat a „cionista ügynököket”, akiket a sztálini koncepció alapján a rendszer ellenségeinek kiáltottak ki.
E letartóztatási hullám közvetlen előzményének tekinthető, hogy az 1952-es év folya-mán – Sztálin sugalmazására – üldözni kezdtek egyes zsidó származású értelmiségieket (fő-ként orvosokat), illetve kommunista pártfunkcionáriusokat, azzal az ürüggyel, hogy „cionista összeesküvésben” vettek részt. A „cionista összeesküvés” kapcsán koncepciós perekre is sor került. A perek során a gyanúsítottakat leginkább azzal vádolták, hogy Izraelnek, illetve Izrae-len keresztül az Egyesült Államoknak kémkednek. E koncepciós perekben számos elrettentő halálos ítélet született, s a „cionista összeesküvők” köre is napról–napra tágult.
A fent említett „cionista összeesküvéssel” függött össze, hogy 1953. január 28-án Szirmai Istvánt, a Rádió addigi vezetőjét, letartoztatták. A vád ellene az volt, hogy a máso-dik világháború előtt rendőrségi provokátor volt, illetve azt követően kém. Letartóztatása szorosan összefüggött Péter Gábor, korábbi ÁVH vezető őrizetbe vételével, akit szintén „cio-nizmussal”, illetve „kémkedéssel” vádoltak. Péter Gábor, s Szirmai István mellett, természe-tesen számos más – adott esetben kevésbé magas pozíciót – betöltő személyek is letartózta-tásba kerültek. E személyek közül, egyesek korábban a Magyar Rádióban dolgoztak, vagy kapcsolatban álltak a Rádióval. A letartóztatottak közt volt például Veres Klára, a Rádió ko-rábbi osztályvezetője. Ellene az volt a vád, hogy a Horthy–korszakban rendőrségi ügynök volt, illetve Péter Gáborral és Szirmai Istvánnal együtt ellenséges tevékenységet folytatott a ’45 előtti illegális kommunista mozgalomban.
Mindezen vádakból természetesen semmi sem volt igaz, ám ez az Államvédelmi Ható-ságot ez egy csöppet sem zavarta. A szervezetnek ugyanis megvoltak a maga koncepciói, a „cionista ellenséggel” kapcsolatban. Ráadásul e koncepciók egy részét már évekkel az emlí-tett események előtt kidolgozták. Történelmi tény például, hogy a hazai államvédelem már 1948 augusztusától (!) kezdve adatokat gyűjtött az un. „zsidó vonalról”. Igaz ez az adatgyűj-tés – eleinte még – elsősorban a vallásos zsidóság, illetve a zsidó közösség „polgári” tagjai ellen irányult. Idővel azonban, már a kommunista, de zsidó származású pártfunkcionáriusok is „gyanúsak” lettek. Összességében elmondható, hogy az ÁVH gondosan előkészítette a talajt, a „cionisták” elleni esetleges hazai koncepciós perekhez.
Ezekre a perekre azonban soha sem került sor. Ennek oka az, hogy 1953. március 5-én meghalt Sztálin. A politikai légkör megváltozott, s ezért a „cionista összeesküvés” lekerült a politika napirendjéről. Ennek megfelelően már 1953. szeptember 1-én döntés született Veres Klára szabadon engedéséről Az ÁVH végül nem találta őt bűnösnek, noha korábban elké-pesztő vádakkal illették.
Szirmai István szabadon bocsátására 1953. november 18-án került sor. Nyolc társá-val (Mátrai Tamás, Szöllősi György, Tihanyi János, Bauer Miklós, Szendy György, Fehér Sándor, Berán Iván, Lakos Éva) együtt helyezték szabadlábra. Korábban mindannyijukat az-zal vádolták, hogy tagjai voltak Péter Gábor „kémbandájának”. Végül azonban őket is ártat-lannak találta az ÁVH, minden korábbi gyanúsítás ellenére. Szirmai István – a szabadon bo-csátásokkal kapcsolatban fennmaradt egyik jelentés tanúsága szerint – amikor közölték vele, hogy szabadon engedik hűséget fogadott a Népköztársaságnak. Mindez azonban már kevés volt. Eredeti pozíciójába, a Rádió élére nem kerülhetett vissza.
Összességében elmondható, hogy a „cionista összeesküvés” kapcsán letartóztatottak döntő többsége az 1953-as év folyamán szabadlábra került, bár azért akadtak kivételek. Péter Gábor például éveket töltött börtönben. Igaz nem, mint „izraeli ügynök”, hanem (az „új sza-kasz” szellemének megfelelően), mint a „szocialista törvényességet” megsértő vezető.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969